Pozsonyeperjesi Kis Duna Vegyes Kar (Csallóköz Kultúrájáért Díj) - 2019
Nagy Erzsébet laudációja:
Kulturális életunkben igen nagy szerepet játszik a zene. Alig akad ember, aki ne kedvelné a könnyű vagy a komoly zenét. A zene végégkíséri az embert egész életén. A zenekedvelők széles tömegét két csoportba oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak azok, akik megelégszenek a zene hallgatásával, a másodikba pedig azok az emberek, akiket nem elégít ki csupán a zene hallgatása, ezért maguk is énekelnek, vagy muzsikálnak. A zene befogadásának ez a legkiválóbb módja és semmivel sem helyettesíthető.
Kodály Zoltán erről így vélekedik: „Mi a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. És mi ennek a legjárhatóbb útja? A karéneklés!”
Valahogy így kezdődött Pozsonyeperjesen is az énekkar története, mégpedig 1967-ben Volner Tibor, az alapiskola zeneszakos tanítójának vezetésével.
Mi kell ahhoz, hogy egy énekkar lértejöjjön, megalakuljon, sikereket érjen el? Először is kell egy lelkes csapat zenekedvelő kórustag. Kell hozzá egy megfelelő hely, ahol rendszeresen próbálhatnak. Egy „gazda“ aki a működéshez szükséges javakat előteremti és az sem baj, ha a vezetőjük jó muzsikus, és legalább olyan lelkes híve a kórusmuzsikának, mint a csapat tagjai. Ez nálunk mind adott volt, így hát elkezdődhetett a munka, amit aztán siker koronázott.
Volner Tibor után az énekkar vezetését Jarábik Imre vette át. Nemcsak a hazai rendezvények alkalmával léptek fel, de nagyon szép eredményeket értek el különböző versenyeken, fesztiválokon. Sikert sikerre halmozva dolgoztak és énekeltek, majd nem tudni miért…, egyszercsak az énekkar működése abbamaradt.
1989-ben Agócs Béla, volt nádszegi pedagógus vezetésével sikerült újjáalakítani a régebben sikeresen működő kórust. Először egyszólamú népdalokat énekeltek, majd fokozatosan áttértek a többszólamú kórusművekre. Baráti kapcsolatot alakítottak ki a hazai kórusokkal, mint a bősi, megyeri, kolonyi, vásárúti, szerdahelyi, somorjai kórusokkal, majd megismerkedtek Magyarországról a lébényi, gyarmati, ajka-padragkúti, szentgotthárdi, budapesti, halászi énekkarokkal is, és baráti kapcsolatot vettek fel Szlovéniából Völgyifalu daloskörével. Minden évben rendszeresen kórustalálkozókat szerveznek, ahol találkoznak ezekkel a kórusokkal.
Karnagyuk tenniakarásával és lendületével 1996-ban eljutottak a galántai Kodály Napok rendezvényére, a szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenyére, és bronzkoszorús minősítéssel tértek haza. Három évvel később már az ezüstkoszorús minősítést kapták meg.
Az énekkar a Kis-Duna Vegyeskar nevet 1996-ban vette fel, és azóta van a kórusnak zászlója is.
2001-ben a kórus vezetését átvette Mórocz Denisza, a pozsonyeperjesi alapiskola zeneszakos pedagógusa. Az ő karnagyi tudásával, zenepedagógiai hozzáértésével érte el a kórus 2002-ben, szintén a galántai Kodály Napok versenyén az aranyfokozatos minősítést és a zsűri dícséretét.
2005 januárjától az énekkar karnagya Hozák Margaréta pedagógus volt, majd később a kórus újból visszakerült Varga Mórocz Denisza irányítása alá. 2015 februárjától az énekkar karnagya Érsek Rezső lett. Minden évben adventi hangversenyt szervezünk.
Erre az alkalomra meghívtunk több baráti csoportot. Plébános urunk, Balla Gáspár megilletődve és ünnepélyesen fogadja templomunkban a meghívott vendégeket, kórustagokat, karnagyokat, hívőket egyaránt.
Advent várakozásteli napjai jöttek el, amit majd felvált a karácsony öröme. Szerte a világon, sok-sok templomban, családban a meggyújtott gyertyák lángja jelzi a reményt, hogy közeledik a Messiás, akire mindannyiank várunk. A kórusok ezt énekükkel adják tudtukra a hallgatóknak abban a reményben, hogy felébresztik az emberekben a már-már kiveszőben lévő szeretet és tisztelet érzését. A zene a lélek képessége és mint ilyet, az emberiség isteni adománynak tartja. Már a Biblia is angyalok karáról beszél s a végső időkkel szinte elválaszthatatlanul összeforrott a harsona. Persze ezek csupán szimbólumok, mégis félreérthetetlenül jelzik, hogy az emberi lét kulcspillanatai minden korban összefonódnak a zenével. Talán a karácsonyi énekek nőttek igazán, vagy legjobban a szívünköz. Egyszerű dallamok, mégis évszázadok óta rezonálnak bennünk. Bennünk élnek, magunkban hordozzuk őket.
A kórusok éneke, fellépése megpróbálta fokozni az advent, a varázslat, a „nagy misztérium“ hangulatát. A megszólaló zene, az előadók alázattal, szeretettel teli tolmácsolása, sugárzása szinte pillanatok alatt elbűvölte a közönséget. Mintha nem is a földön, talpukon állva, hanem valahol az éterben lebegve-, szárnyalva muzsikáltak volna. A közönség visszajelzése, a taps is ezt fejezte ki.
Ez a nap is tanúbizonyság volt arról, hogy lehet és kell együtt énekelni, és ehhez még csak különösebb bátorságra sincs szükség. Karácsonyra erőt és kegyelmet kívánjunk egymásnak ahhoz, hogy szebb, azaz igazabb, igazságosabb szeretetben bővelkedő emberi életet élhessünk. A karácsonyi ünnepek varázsa, a karácsony üzenete jusson el a családokba, hogy érezzék azt a szeretetet, amelyet a betlehemi jászolnál József és Mária érzett. Ez a szeretet tápláljon mindenkit az elkövetkező időkben.
A díjat a területi választmány Brandl Ferenc dunaszerdahelyi néptánc koreográfus tiszteletére adja ki.
