Király József (Csemadok Életműdíj) - 2013
Király József, Bódvavendégi laudáció. (Köteles László)
Mindnyájan tudjuk, hogy minden nagy építmény felépítése hatalmas alapokra van építve, megtartó gerendákra és támfalakra. Ezek adják meg jellegét közösségünknek. Közben valahogy megfeledkezünk azokról a kisebb nagyobb kövekről amelyek évtizedekig – s évszázadaink alatt mindig is aktívan hozzájárultak hogy összetarthassák ezen építményeinket.
Nagyjaink állították, hogy a lét meghatározza a tudatot. Szülőföldünk kevésbé szerencsésebb részén születni és megélni fiatalságát azon sorsformáló időkben, mikor vissza és – elcsatolás, felszabadítás, frontvonal, deportálás és kollektivizálás volt a korosztálya sorsának jellemzője. Ekkor igen csak korán és gyorsan kellett felnőtté válni és hordani saját maga, szűkebb közössége és nemzete sorsát.
Király József, született 1922. június 26.-án tehát 90 és fél éve Bódvavendégiben egy kis Bódva völgyi magyar falucskában. Abba a generációba tartozik, aki még megélhette a falujára jellemző népi szokásait. Gyerekként még láthatta a bódvavendégi hagyományos csűrdöngölő táncát, vagy a „Magyar lakodalmi tréfás verbunk”-ot. Láthatta és egyben próbálgathatta a szülőfalva tánckultúrája első lépéseit. Életet meghatározó élményei sajátosan közel fél évszázaddal később merültek fel a feledésből s adhatta tovább.
Közben egy pillanatnyi öröm, felszabadítás után megszakításokkal közel 5 év katonáskodás. Részese lehetett Erdély lelkileg felemelő felszabadításának, de ugyanúgy bakaként közvetlenül megélhette nemzeti történelmünk egyik legnagyobb tragédiáját a 70 éve megtörtént Don kanyari áttörést. Már a folyamatos harcok a sorsa, s hogy keményfából faragták bizonyítja, hogy megkapja az őrmesteri rangot és a vitézi rendet is. Ahogy ő mondja „hagy örüljön a baka a saját nyomorúságának is“. 1944-ben esik fogságba, s így sajátosan szerencsésen hadifogolyként vészelheti át a környékünk magyar férfiai szovjet deportálását.
Következő évek sem könnyebbek, falujában 14 családot jelöltek ki kitelepítésre, közöttük két bátyát is. Papjukat Kalydi tiszteletes urat és családját 50 kilós csomaggal tették át a határon.
A sok megaláztatás után az ötvenes évek már reményekkel indulnak, melynek aktív résztvevője lett. De a hatalomirányítás, szövetkezetesítési gyakorlat józanítólag hatott- lemondott a tisztségről és leadta pártkönyvét. Ezzel viszont megnehezítve önmaga és családja életét.
Kulturális élet szervezését ennek ellenére viszont továbbra is felvállalja. 1952-ben alapító tagja a Csemadok helyi szervezetének. Az elkövetkező években továbbra szervezője a Csemadoknak, amely a kisfalujában először iskola, utána az óvoda megszűnése után az egyetlen összetartó erő marad.
A Csemadokba beszervezett, elsősorban fiataloknak volt mire építeniük, mert már a háború előtt is élénk kulturális élet folyt a faluban. Lassan gyarapodott a tagok száma is, és a fellépések száma is. Énekkart szerveztek, és járták a környéket, hamarosan elkezdődött a hagyományőrző színjátszás is. A 70-es években 68-as reakciós magyarként eltanácsolták még a Csemadokban végzett munkától is, ez is hozzájárult, hogy a helyi szervezet szétesett.
Bódvavendégit 1979-ben meglátogatta Méry Margit néprajzkutató és Bodonyi András zenetanár Pozsonyból, akik felmérték a falunkban megőrzött hagyományokat. Ekkor elevenítették fel a „Csűrdöngölő” táncot is. Annak ellenére, hogy generációs távolság választotta el az összetoborzott legényektől, népi hagyományokat felelevenítő csoportot szervezett belőlük. A folklórcsoport alapítása könnyen ment, mert a vendégiek, ahogy mifelénk mondják a vendigiek vénájában van a jókedéjű mulatozás s a fellépések közepette a fiatal legények saját magukat mutatták be
Így hát újra kezdték táncolni és felléptek vele Zselízen, Pozsonyban, Gombaszögön és még sok más helyen. Sőt még a szlovák Rozgonyban is, ahol díjat is kaptak színvonala tevékenységükért. A hagyományőrző csoport, melynek szellemi és szervező motorja Király József, Jóska bátyánk volt hírnevet hozott a falunak. Ismerté váltak idehaza és külföldön is, sőt még a székelyekkel is volt közös fellépésünk a Budapest sportcsarnokban. Repertoárjukba tartozott a „Magyar lakodalmi tréfás verbunk”, „Korcsmai jelenet”, „Borkóstoló”, „Medvetánc”, „Karácsonyi betlehemes játék”. A legfelejthetetlenebb és időt állónak a Tréfás verbunk – pontosabban az 1700-as évekből származtatott „Bódvavendégi Magyar lakodalmi tréfás verbunk” bizonyult. Negyvenkét strófájából álló forgatókönyvét az elődöket, falubeli hagyományőrzőket faggatva szedte, gyűjtötte s hosszas munkával csiszolta össze.
A 90 -es években felépült a falu ravatalozója, s ekkor először és utoljára vésőt fogott s egy körülbelül 80 éves akácfából kifaragta azt a kopjafát, amely a mai napig is temető kapuja áll. Vele ellentétben mondom, hogy azokért akikért eddig csak a harangok hangja és a templomok mélyében elsuttogott imák szóltak.
Király József a világot a vele egybeforrott, kis falujából nem váltotta – nem is válthatta meg, de maradt a helyén őrt állónak és egy kis közösségnek, közösségünknek – kiemelkedő értékeinek teremtőjének és szellemi megtartójának évtizedeken keresztül.
