Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

A felelősség minden eddigi munkámnál nagyobb

A felelősség minden eddigi munkámnál nagyobb

Nemzeti közösségünk megújhodásában az egyedüli járható utat a közmegegyezés kialakításában lelhetjük meg – vallja Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás elnökjelöltje. Az október 26-ára kiírt nemzetitanács-választáson Hajnal Jenő magiszter vezeti a Vajdasági Magyar Szövetség által fémjelzett Magyar Összefogás listáját, és egyben ő a Magyar Nemzeti Tanács elnökjelöltje.

Bácsgyulafalván született, de csaknem négy évtizede Zentán él, a város művelődési életének meghatározó egyénisége, és ezzel együtt kiemelkedő szerepeket tölt be a szélesebb közösség, az egész vajdasági magyarság kulturális életét felölelő szervezeteiben és intézményeiben. Jelenleg a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Jelöléséről, szerepvállalásáról kérdeztem.

– Pásztor István, a VMSZ elnöke a múlt vasárnap lapunkban közölt interjúban azt nyilatkozta: „Jelentős erőfeszítést tettem, hogy Hajnal Jenőt meggyőzzem, hogy ő legyen a listavezető.” Számodra is nehéz volt„önmagad meggyőzése”? Milyen érvek szóltak a vállalás mellett és melyek ellene?

– Ki vagyok? Honnan jöttem? Van-e helyem, szerepem, feladatom a világban? – Ezeket az egymással összefüggő kérdéseket ilyen helyzetekben bizonyára minden ember felteszi magának. Keresi a választ, és csak részben találja meg. A Magyar Nemzeti Tanács tagjaként például sosem fordult meg a fejemben, hogy egyszer ennek a rangos testületnek esetleg az elnöke lehetek. Mindig annak örültem, ha olyan munkát végezhettem, amely hatásában túllépte ugyan a szűkebb környezetem határait, amelyre mások is odafigyeltek, de megvalósításában mindig a háttérben maradhatott az ember, ahol érezte, hogy közvetlen munkatársai is fontosnak tartják azt, amin fáradozik.Zenta ebből a szempontból mindig kiváló helyszín és közösség volt. Különösen a múlt század kilencvenes éveiben értékelődött fel a közművelődési központ tevékenysége azáltal, hogy a mindenkori magyar önkormányzat fontosnak tartotta, hogy ne csak magának a városnak és a környező falvaknak a művelődési életével törődjön, hanem figyelme kiterjedjen más vajdasági régiókra is. Ebből a gyarapodó és gazdagodó kapcsolati rendszerből nőhetett ki később immár magyarországi ösztönzésekre és támogatások segítségével számos nagy rendezvényünk: a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny, az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja, a Tiszalakodalom, a néprajzi tanácskozások sorozata, az aranyvasárnapi szórványprogram, a Kapocs Könyvtári Csoport és végül a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet is.

A döntés meghozatala valójában a belenyugvásé volt abba, hogy ezúttal is – mint már annyiszor – valami másba kell kezdenem, és a felelősség minden eddigi munkámnál nagyobb és kiterjedtebb lesz. A felkérést azonban – minden ódzkodásom ellenére – tudtam, hogy nem leszek képes elutasítani, hiszen épp az az ember kért fel erre a fontos tisztségre, aki a munkámat már az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságában figyelemmel kísérte, támogatta, segítette. Ami még megkönnyítette a döntés meghozatalát, az az volt, hogy a felelősség valójában kölcsönösségen alapuló emberi kapcsolat, amelynek másik oldalán épp azok állnak, akikre érdemes odafigyelni, akiket érdemes segíteni, akik magyarságukban hozzánk tartoznak, akik példájukkal, emberi magatartásukkal, munkájukkal és hitükkel mindig a segítségemre voltak és lehetnek.

– Szintén a VMSZ elnöke beszélt arról, hogy a következő MNT-elnök munkájában már kevésbé a jogászi jártasság, inkább „az a kapcsolatépítési készség, az a szakmában szerzett felhalmozott kapcsolati tőke és jártasság” a fontos, amellyel te rendelkezel. A zentaiak emlékezhetnek arra – amit említettél –, hogy majdnem két évtizeden át, a közművelődési központ igazgatójaként miként építetted újjá a város művelődési életét. Nem is csupán helyi rendezvényekkel, hanem tágabb keretekben. Valóban: milyen is ez a kapcsolatrendszer?

– Németh László írta egy alkalommal, hogy „kicsiny, önző korokban… mindenki külön csörtet, és külön akar nagy ember lenni; nagy, közösségi korokban azonban mindenki ugyanazokkal a feladatokkal küzd, csak más oldalukkal”. Nemzeti közösségünk megújulásában tehát az egyedüli járható utat a közös feladatok megtalálásában, a közmegegyezés kialakításában lelhetjük meg. Hiszen az elmúlt években megtapasztalhattuk épp a Magyar Nemzeti Tanács hatékony munkája révén, hogy milyen nagy kincs, amikor létünket, jellegünket legalább az oktatásban, a kultúrában, a tájékoztatásban, a nyelvhasználatban és még számos más területen védeni tudjuk. Mert ha kisebbségi létünk természetének szabad érvénysülését száz dolog is akadályozza, az, ami szívós és elpusztíthatatlan benne, épp megmaradásunk és itt maradásunk legcélszerűbb taktikája és stratégiája lehet. Ezt a lehetőséget elszalasztani, bojkottálni nagyon veszélyes dolognak tartom.

Az elmúlt négy évben ugyanis azok a keretek nyíltak meg, illetve bontakoztak ki leginkább, amelyek megnyilatkozási formája az iskola, a kultúra, a tájékoztatás, az anyanyelv, az ifjúság, a civilek és a fogyó közösség volt, és amelyeket a kulturális autonómia továbbított felénk, elhitetve velünk még mindig, hogy kisebbségi létben is megélhetjük emberi mivoltunk teljességét. Ez könnyítheti meg ugyanis leginkább az MNT és a magyar emberek közti kapcsolattartást minden olyan fontos területen, mint amilyen: a beiskolázási program, az iskolabusz, a felsőoktatási ösztöndíjazás, a kulturális, ifjúsági, civil programok segítése, a pályáztatás rendszere, az anyanyelvhasználat, közösségünk fogyása, a tudományosság, a közösségfejlesztés, a kölcsönös kapcsolattartás az elszármazottakkal és a jogvédelem.

– A valós vagy inkább mesterségesen éltetett Újvidék–Szabadka vagy Zenta–Szabadka ellentétek közepette – és akár ettől függetlenül is – mennyire tartod fontosnak, hogy nem szabadkai az MNT elnökjelöltje?

– Talán épp a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhető, hogy az elmúlt négy évben a stratégiai gondolkodás szinte kizárta annak a lehetőségét, hogy a kulturális autonómia bármely területén kizárólag néhány város fejlesztésében gondolkodjunk. A kezdeményezések gyakran épp az MNT-től érkeztek, ugyanakkor a közvetlen végrehajtók a helyi önkormányzatok, közösségek, intézmények és szervezetek voltak. Sok közülük épp a szórványból.

– És milyen jelentősége van vagy lehet annak, hogy civilként, nem pedig pártkatonaként jelöltek?

– Ezáltal az embernek még nagyobb a kötelezettsége és a teljesítési kényszere. Ahogyan négy évvel ezelőtt, ezúttal is a közvetlen nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Összefogás listáját a történelmi egyházak, a civilek, az értelmiségiek és a Vajdasági Magyar Szövetség összefogása jellemzi.

A listajavaslatot Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével közösen állítottuk össze a beérkezett nagyszámú javaslat alapján, amelyet a VMSZ elnöksége fogadott el, és már másnap ki is hirdette az illetékes köztársasági testület. Fontosnak tartom azonban elmondani a névjegyzékről, hogy az egyházainkat képviselő méltóságok személyével kapcsolatban mind Német László nagybecskereki, mind Msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök úrral, mind pedig a protestáns egyházak legrangosabb képviselőivel egyeztettünk. Nagytiszteletű Halász Béla református püspök úr javaslatára a következő négy évben a két vajdasági magyar protestáns egyházat az evangélikus egyház jelöltje fogja képviselni. A névjegyzékre került személyek összetételükben egyszerre szeretnék képviselni a területiség elvét, a Magyar Nemzeti Tanács négy fő tevékenységi területének a szakmaiságát, továbbá azoknak a kisközösségeknek a mindennapi gondját-baját is, amelyeknek a képviselője épp az az egy ember, aki élére állhat az események szervezésének, aki köré csoportosulni lehet, aki a falu határán kívül eső világban szó szerint is és jelképesen is el tud igazodni.

– Sorolhatnánk a jelenlegi nemzeti tanács erőfeszítéseit és munkájának eredményeit, amelyek közül – személyes véleményem szerint – az oktatásban a leglátványosabbak a sikerek, még ha ezekből sokat „lefaragnak” is azok a társadalmi és gazdasági körülmények, amelyekre kevés hatása lehet az MNT-nek, a következmény pedig a lakosság kivándorlása. Ha beszélgetésünk idején még nincs is elfogadott programja a Magyar Összefogásnak, milyen irányokba kell elsősorban folytatni az utat? Vagy esetleg hol kell visszakanyarodni?

– A Magyar Összefogás konzultációkon kialakult, összeállt listája és programja is azt a szellemiséget és törekvést kívánja tovább vinni, amely a Magyar Nemzeti Tanács munkájában az elmúlt négy évben tükröződött, mégpedig a folytonosság és a folyamatosság, de a változás igényének a jegyében is.

Így az előttünk álló időszak középpontjában a tartalmi fejlesztések állnak, hiszen az intézményépítés nagyrészt befejeződött, az intézményi és amatőr/civil szervezeti hálók kialakításra kerültek. A közvetlen kapcsolattartáson kívül összehangolt, egységesített, egyablakos internetes megjelenés lesz szükséges, amely költséghatékony, kiszűri a párhuzamosságokat, egy helyen teszi elérhetővé az információkat, segíti a közvetlen kapcsolattartást.

Az új összetételű testületre vár a Magyar Nemzeti Tanács által elfogadott területi stratégiák általános célkitűzéseinek, irányvételének, programjainak és intézkedéseinek értékelése, a tanulságok levonása a megvalósítási eredmények, illetve tapasztalatok birtokában, és a következő négy év cselekvési programjának a kidolgozása.

Akkor, amikor nemzeti közösségünk leromlásának alapvető okai a fojtogató pénztelenségben és a fiatalok tömeges elvándorlásában fedezhetők fel, nem pusztán biológiai megmaradásunkra, illetve a túlélésre van szükségünk, hanem nemzeti megmaradásunkra is. Ezért marad nagyon fontos feladatunk a fiatalokkal, az ösztöndíjasainkkal történő folyamatos értékorientált kapcsolattartás és törődés: ezzel lelhetjük meg ugyanis azokat az eszközöket, amelyek által kialakulhat a szülőföldjéhez ragaszkodó, arra és kultúrájára büszke, a környezetére tudatosan ható fiatal értelmiségi középréteg. Jól tudjuk ugyanis, mennyire fontos, hogy a fiatalok a szülőföldjükön feltalálják magukat. Ebben az otthonkeresésben és otthonosságteremtésben, mióta a nagypolitika ezt a nemzeti közösséget kisebbségi létre ítélte, egyedüli fedezék és védelmező a kultúra és a fölnevelő táj, de az érvényesülés útját csakis kölcsönös vállalással és felelősséggel lelhetjük meg.

Írta: Fodor István / Forrás: www.magyarszo.com / 2014-09-14

Rövid URL
ID60096
Módosítás dátuma2014. szeptember 22.

Hibát talált?

Üzenőfal