* 1935. augusztus 20. Kisújfalu – nyugdíjas, Vághosszúfalu / pedagógus, iskolaigazgató

Szülei Zsigárdról származnak. A Hanza szövetkezeti bolt és kocsma vezetőjeként költöztek Kisújfalura. A faluban mindenki ismerte és kényeztette. Az elemi iskola 1-4. évfolyamát Kisújfalun végezte, tisztelettel emlékezik első tanító nénijére, aki megszeretette vele az olvasást.
1940-ben a nagyapám szülei lemondtak az üzlet vezetéséről, családi házba költöztek és földműveléssel foglalkoztak.
Kilenc éves volt, amikor a 2. világháború egyik frontvonala elérte szülőfaluját. A német és magyar csapatok Kürt falu határában ásták be magukat a szovjet csapatok pedig Kisújfalu határában készítették el a lövészárkokat, és hat hétig lőtték egymást, ennyi ideig tartott az állóharc.
Apját behívták katonának, anyja egyedül maradt a két gyerekkel, öccse pólyás baba volt – ketten voltak testvérek. Hat hétig laktak a pincében, a harcokban a családi ház is megrongálódott, így amikor a német-magyar csapatoknak egy rövid időre sikerült a szovjeteket visszaszorítani Párkányig, anyja nem kevés veszéllyel járó úton visszaköltözött Zsigárdra.
Imre az elemi iskola 4. évfolyamát a zsigárdi református iskolában fejezte be. 1945 húsvétjára Zsigárdra is megérkeztek a szovjet csapatok, a falut harc nélkül foglalták el. A háború befejezése után a Felvidéket Csehszlovákiához csatolták, a magyar iskolákat bezárták, a magyar tanítókat elbocsátották. Az iskolaköteles gyerekeknek szlovák iskolába kellett járniuk.
Szabó Imre szomorúan emlékszik vissza erre az időre.
„Az iskolában a magyar gyerekek nem értettek szinte semmit, a leckét bemagolták, de alig értették. Előfordult, hogy a tollbamondásnál, mikor a diktáló jelezte, hogy vessző – „čiarka” még azt is leírták a jel helyett.”A szlovák iskolában együtt szenvedett a református lelkész fiával, Kalicza Miklóssal. Ezt látva Kalicza László, a lelkész, beíratta őket a Pápai Református Kollégiumba magántanulónak. A tanév végén vizsgát kellett tenniük a pápai iskolában az 5. évfolyam anyagából. A vizsgára való felkészítést a lelkész és a felesége vállalta, és szervezte meg.
Pápára eljutni nem volt egyszerű dolog, át kellett szökni a csehszlovák-magyar határon.
Egy júniusi hajnalon az Ipoly folyón jutottak át Magyarországra. Átgázoltak a folyón, helyi vezető mutatta a gázlót. A vizsga sikerült, nagyapám még most is emlékszik, hogy testnevelésből kötélre kellett mászni, matematikából pedig az egyenlítő hosszából kellett kiszámítani a Föld sugarát.
1945-48 közötti időszak a csehszlovákiai magyarság történelmének legválságosabb korszaka volt. A háború ugyan véget ért, de a magyarság problémája nem oldódott meg, helyzete még súlyosabbá vált, mivel Csehszlovákia győztesként, Magyarország pedig vesztesként került ki a háborúból, ezért a csehszlovákiai magyarságot a Beneš-kormány fasiszta háborús bűnösnek tekintette.
Diszkriminációs intézkedések sorozatát indította el – kitelepítés, lakosságcsere, reszlovakizáció, csehországi kényszermunka, a magyar tanítási nyelvű iskolák bezárása, a magyaroktól megvontak minden anyanyelvi és polgárjogot, ami lehetetlenné tette a társadalmi és a kulturális életet.
Szabó Imre szüleit is Csehországba akarták deportálni, de szerencsére megtudták, hogy ha a családfő, a fő munkaerő nincs otthon, nélküle a családot nem vihetik el. Apja férfi létére női ruhában bujkált a rokonoknál, ugyanis a faluból kiszökni nem lehetett, mert katonák vették körül és éjjel-nappal őrizték. A deportálás után következett a lakosságcsere, azaz a kitelepítés. Magyarországon toborozták a szlovákokat, hogy jöjjenek Csehszlovákiába, ígértek nekik minden jót – onnan önként jöhettek. Itthon pedig kijelölték az embereket, az ingóságaikat vagonokba rakták, és vitték őket Magyarország különböző részeire – oda ahol svábok laktak. A zsigárdiak nagy részét Somogy megyébe telepítették. A Szabó családot is kitelepítették Ecsény községbe – ez Kaposvártól kb. 30 km-re fekszik egy erdőkkel körülzárt völgyben. Sok-sok kérésre és könyörgésre a szülők beleegyeztek, hogy Imre fiuk átszökjön a határon, és a nagyszülőknél járjon iskolába. A szökés sikerült, és az általános iskola 6-7-8. évfolyamát két év alatt végezte el. Az ecsényi iskolában töltött évek zavartalanul teltek, sportoltak, játszottak, kirándultak a környező erdőkbe, télen szánkóztak, síztek. 1948-tól Csehszlovákiából Magyarországra átszökött tanulóknak közös útlevelet adtak, így karácsonyra és a nyári szünetre hivatalosan haza lehetett utazni a szülőkhöz. 1950 augusztusában hiába várták a Magyarországon tanuló diákok az útlevélről szóló értesítést, az útlevelet megszüntették. Változás, javulás állt be az oktatás területén is, megnyíltak a magyar iskolák. Pozsonyban magyar tannyelvű pedagógiai iskolát, Komáromban pedig magyar tannyelvű gimnáziumot nyitottak.
Szabó Imre a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium diákja lett. A gimnáziumi évei alatt kollégiumban lakott, a jó előmenetelű tanulók közé tartozott. Tagja volt az iskola kultúrcsoportjának. Kitüntetéssel érettségizett, és átvette a gyémánt érettségi bizonyítványát is.
Tizennyolc éves korában került a katedrára. Első munkahelye, amely szinte egyetlen is volt, a Vágsellyei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola volt.
Az iskolánkban eltöltött évekre így emlékszik vissza:
„Mondhatnám gyerekfejjel, tizennyolc évesen, még alig száradt meg az érettségi bizonyítványomon a tinta, amikor a katedrára kerültem. Túlzás nélkül állíthatom, hogy én is egy voltam közülük, kölcsönösen formáltuk egymást.“
A katonai szolgálat letöltése után ismét visszakerült az iskolába, mint igazgatóhelyettes, és 1958-ban pedagógiai oklevelet szerzett, matematika-testnevelés szakon.
1959-tő1 1991-ig a Vágsellyei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatójaként működött.
Közben megnősült, s családot alapított, felesége, Emese is pedagógus volt.
Fiatal korától fogva a magyar nyelvű oktatásért és a magyarság megmaradásáért dolgozott. Iskolája központi iskolává vált, hiszen idejártak a felső tagozatra Vághosszúfaluról és Vágkirályfáról is, de kiemelkedett a természettudományi tantárgyak oktatásában is, ugyanis bővített óraszámba tanították ezeket. Szorgalmazta a pedagógusok továbbképzését, és a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítását. A lehetőségekhez képest pártolta és támogatta az újszerű törekvéseket.
Aktív tagja volt a Csemadoknak, üdvözölte a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) megalakulását, melynek szintén tagja volt.
1990 áprilisában tiltakozó levelet fogalmazott meg Kovács miniszter úr felháborító nyilatkozata ellen, mely szerint a szlovák nyelvet a magyar iskolákban szlovák anyanyelvű pedagógus tanítsa.
Célja mindig a sokoldalúan fejlett, művelt fiatal nevelése és oktatása volt.
Oktató-nevelői tevékenységét és a magyarságért tett erőfeszítéseit mindenki elismeri.

Adatközlő: Szabó Imre, 81 éves, Vághosszúfalu

Hibát talált?

Üzenőfal

• E-mail címe
• Üzenet
• CAPTCHA

Uploading files please wait, may take up to 5 min.