* Alsókubin, 1885. április 4. – † Pécs, 1962. március 28. / történész, jogtörténész,egyetemi tanár, az MTA tagja

Apja polgári iskolai tanár volt és Szekszárdon kapott állást, ezért fia már ott kezdte meg tanulmányait és ott is érettségizett.
A budapesti egyetemen 1908-ban történelem-latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1909–1923 között a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárának őre volt, közben 1920-ban államtudományi doktori oklevelet is szerzett és a diplomatika magántanára lett. A Szent István Akadémia is tagjává választotta, 1923-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem magyar történeti tanszékének rendkívüli tanárává nevezték ki, majd egy év múlva rendes tanára lett. 1929–1930-ban a bölcsészkar dékáni tisztét töltötte be. 1938–1949 között a jog és államtudományi kar professzora, közben dékánja (1943–1944), illetve rektora (1944–1945). Az MTA-nak 1923-tól levelező, 1945-től rendes tagja volt. 1949-ben megfosztották rendes akadémiai tagságától és „tanácskozó” taggá fokozták le. Az MTA 1989-ben rehabilitálta. Szakterülete elsősorban a középkori magyar jogtörténet volt.

Főbb művei:
A halálesetre szóló ajándékozások régi jogunkban, 1920;
Az életkor szerepe középkori jogunkban és az „időlátott levelek”, 1922;
A fiúsításról, 1925;
A leánynegyedről, 1928;
Zala megye története a középkorban I., 1929;
Egy dunántúli egyházi nagybirtok élete a középkor végén, 1943;
A magyar alkotmánytörténelem vázlata. I-II., 1947;
La représentation politique en Hongrie au moyen âge (Louvain-Paris), 1958;
La formation des deux Chambres de l’assemblée nationale hongroise (Louvain-Paris), 1961;
Zala megye középkori vízrajza, 1963.