Dékány György, Hetény
* 1943., Hetény / közélet szereplője
Dékány György 1943-ban született Hetényen. Édesapja Dékány Lajos, szabó volt, édesanyja Balla Etel dunamocsi származású háztartásbeli volt. Gyermekei nevelése és a ház körüli teendők ellátása volt a feladata. A hetényi házaspárnak 4 gyermeke született: a legidősebb fiú Lajos (1939), György (1943) és az ikerlányok Mária és Zsuzsanna (1948).
A fiatal György hetényi gyermekkorát beárnyékolta a kitelepítés és deportálás időszaka. Látta, s jól emlékszik, hogyan rakodtak fel az emberek a szekerekre, majd a vasúti vagonokba, s milyen nehezen viselték a testi és lelki megpróbáltatásokat. A Dékány család is megkapta a fehér lapot. Az édesanya azonban akkor volt várandós, így a kitelepítést elhalasztották addig, míg a gyermekek meg nem születnek. 1948-ban az ikerlányok megszülettek, a kitelepítésre azonban nem került sor. György iskolás évei után a komáromi gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd Nyitrára a mezőgazdasági főiskolára került. Az akkor nagyjából 300 diákot számláló első évfolyamban nagyjából 30-an voltak magyarok. Már itt, az akadémia falain belül megmutatkozott a fiatal férfi szervezőkészsége és a közösség iránti elhivatottsága. Gyuriék a II. évben összehívták a magyar fiatalokat, a főiskola vezetését és néhány újságírót azzal a céllal, hogy legyen magyar tagozata a főiskolának. Az ÚJ SZÓ és a HÉT újságírói is megjelentek e megbeszélésen. Mács József és Tóth Elemér, fiatal írók és néhány akkori főiskolás magyar évfolyamtársa is támogatta az elképzelést, melyből azonban nem lett semmi. Felsőfokú tanulmányait 1965-ben fejezte be.
Hibát talált?
Üzenőfal