A hetényi tűzesetek feldolgozásával már találkozhattunk a Kincskeresőkön, amikor is két volt diáktársunk elmesélte az 1856-os, és az 1882-es tűzesetek történetét. Rövid emlékeztetőül: az első tűzesetnek 9 halálos áldozata volt, leégett 163 ház, az anyagi kár 120 000 Ft volt. A második tűznél nem volt emberáldozat, ugyanakkor a leégett házak száma 175 volt. Ekkor már megmenekült a templom és az iskola is. Az első tűzesetnél Ferenc József császár is jelentős segítséget nyújtott, magánpénztárából 8000 aranyforintot adományozott a károsultak megsegítésére. A második tűzesetnél a komáromi báró Dittfurth Mór volt az, aki nagylelkűségéről tanúbizonyságot tett. Több szekér nádat adományozott a károsultaknak. A tűzesetet Feszty Árpád a Kárvallottak c. festményén is megörökítette.
A tűzesetekből tanulva 1886-ban Hetény községben elfogadtak egy tűzrendészeti szabályzatot, mely kimondja, hogy a faluban önkéntesen szerveződik egy tűzoltó szervezet. Ennek parancsnoka Szabó Benő, alparancsnoka pedig Csintalan István lett. A szabályzat aláírói között szerepel Kovács Lajos református lelkész és Szelle Károly jegyző neve is, akik rokonságban álltak iskolán névadójával – Tarczy Lajossal.
A megalakulást jelentő hivatalos közlést a Budapesti Országos Tűzoltó Múzeumban találjuk, a Vass János szerkesztette évkönyv 248. oldalán. Itt van kiállítva Feszty Árpád Kárvallottak c. munkája is, melynek alcímében sajnos csak az szerepel, hogy egy felvidéki falu tragédiája.
A komáromi levéltárban való adatgyűjtésünk során találtunk néhány jegyzőkönyvet, melyek a tűzoltó egyletről szólnak. Néhány érdekességet megemlítünk: Az első jegyzőkönyv 1911, szeptember 19-én rendkívüli képviselő testületi gyűlésen készült. Jelen voltak: Csintalan Lajos – bíró, elnök, Kocsis András, Szalai János, Gál Lajos, Gál János, Sárai István, Hencz Mihály, Szabó Lajos, Szabó Gergely, Csintalan András, Pákozdi Mihály, Fekete András, Zajos István, Lévai Balázs, Kocsis Lajos-képviselők, Kiss Gyula – községi jegyző.
A 25/1911 határozat elfogadása előtt előterjesztik a 4010/1911 számú rendeletet, melyben kötelezik a képviselő testület tűzoltó egylet esetleg tűzoltóság szervezésére. Határozat: Mivel Heténynek alapszabályokkal ellátott önkéntes tűzoltósága van, tagjai azonban nincsenek, először megpróbál tagokat szerezni, ha pedig nem sikerül, köteles tűzoltóság szervezését határozza. A községben nincs olyan alkalmas személy, aki parancsnok lehetne. A fecskendőket a község nem cseréli ki, mert jó állapotban vannak, és fölöslegesnek találja a kiadást. Érdekes, hogy 1912 júniusában a képviselő testület már kötelezi a fecskendők megjavítására az egyletet, melyet a komáromi hajójavító műhelyben kell megcsináltatni.
Van egy képünk a hetényi tűzoltó zenekarról is. Hogy mennyire voltak aktívak, s játszottak a hangszereken, azt sajnos nem sikerült kiderítenünk. Megtudtuk, hogy elsősorban mulatságok alkalmával vonultak fel a falu főutcáján, ezzel hívták a lakosokat mulatozni. Találtunk azonban egy 1926-ból származó határozatot. A község képviselői Szalai Zsigmond bíró, Fóris Gyula, Tanka János, Sárai Lajos, Pákozdi István, Tanka Benő, Lucza Benő, Dékány József, Gál János Csintalan István, Kocsis Lajos, Gál András, Csintalan Gyula, Radlecovics Béla jegyző döntöttek az önkéntes tűzoltó testület zenekarának fúvós hangszerei eladásáról. A tűzoltó parancsnok javasolta és kérte a hangszerek eladását, ezt a képviselő testület elutasította, mert a javaslatot nem tartotta helyesnek. A hangszerek megmaradtak, de sajnos nem tudtak rajtuk játszani, lassan-lassan eltűntek. Az 1950-es években már csak egy kürt volt a tulajdonban, azt csak idősebb Pintér Ernő tudta megfújni, ha tűz volt, azt sem azzal jelezték.
1927-ben jelentés született arról, hogy a tűzesetben Hetény község jégverme tönkrement. Tóth Gáspár szentpéteri vállalkozó hajlandó a községi jégvermet elkészíteni 3 x 3 m széles 2,5 m mély nádtetős ajtóval. Ehhez a községi szertárból fennmaradt anyagot felhasználja. (1927. szeptember 28.) 1928-ban új tűzoltószertár épül. Alig 10 év alatt, 1939-re már elavulttá válik, ezért 1939. június 30-án a képviselő testület határozatba foglalja a tűzoltószertár és a pálinkafőzde átalakítását. A község képviselői ekkor a következők voltak: Csintalan István községi bíró, elnök, Kocsis Dezső, Kocsis Lajos, Fóris Gyula, Pákozdi István, Tanító János, Szalai Dániel, Szabó Lajos, Lucza Benő, Német Gergely, Zajos István, Sebők Dezső, Fóris Lajos, Kocsis Sándor, Zajos András, Dékány Balázs, Gáspár Imre jegyző.
A Felvidék visszacsatolása után fel kellett mérni a visszacsatolt területeken a működő szervezetek. (HSÚ Komárno, cislo skatule 14, 499/1939 adm.) A komáromi levéltár adatai alapján elmondhatjuk, hogy Csallóközaranyoson az önkéntes tűzoltóegylet 43 taggal, 72 pengő vagyonnal, Nemesócsán 33 taggal, vagyon nélkül, Tanyon 22 taggal, szintén vagyon nélkül, Megyercsen 26 taggal, 200 pengő vagyonnal működik. Hetényről nem találtunk adatot. A képviselő testületi ülés jegyzőkönyve 1939. június 30-áról az 532/1939 határozatot hozta a község: a községi majorban lévő tűzoltószertárat át kell helyezni a kovácsműhelybe, ahol jelenleg Horváth Géza lakik. Fel kell neki mondani a bérleti szerződést. A tűzoltó szertárt össze kell vonni a szeszfőzdével, természetesen megfelelő körülményeket biztosítani. Később jött rendelet, melyben kérik kimutatás készítését a községek tűzoltószereiről és eszközeiről (HSÚ KN, 2616/1939 adm). Sajnos ezt is csak elbeszélésekből tudjuk beazonosítani.
1944-ben a Főszolgabírói hivatalból jött levélben arról értesítik a községeket, hogy a belügyminiszteri rendelet alapján minden kis és nagy községnek, amelyek legalább 800 perciliter, vagy annál nagyobb teljesítményű motoros fecskendővel rendelkeznek kötelesek saját költségükön fizetett tűzoltóságot felállítani. Járási székhelyeket kell kialakítani. (HSú KN, cislo skatule 65, 1466/1944 adm.) Komáromot és Ógyallát javasolják többek között központoknak, amit azzal támasztanak alá, hogy így mind településhez közel lesznek a hivatásos tűzoltók.
A nyári aratásokon is be voltak osztva a tűzoltók szolgálatra. A komáromi levéltár archívumában találtunk egy hivatalos körlevelet 1944-ből, melyben felhívják a leventeszervezetek figyelmét, hogy az önkéntes tűzoltó szervezeteknek kell, hogy segítsenek a nyári szolgálatkor. Minden tűzoltó mellé legyen beosztva egy levente. A szolgálatot már akkor a mai Konde üzletben teljesítették. Ott volt a tűzoltó autó és volt mellette egy kis helység, ahol volt ágy, rádió. Mindig ketten voltak szolgálatban, nappal és éjszaka. Az aratásnál, kint a határban volt a lajtos kocsi vízzel, vagy a tűzoltóautó. Régi fajta kis teherautó, szekrényes volt, ponyvás teherautó húzta. Nem tartályos, hanem szívókosaras volt.
A kovácsműhelyből kialakított önkéntes tűzoltószertár később a mai posta épülete mellé volt áthelyezve, ma üzlet működik az épületben. Az épület mellett ma is ott van egy magas vaskonstrukció, melyen a kenderből készített tömlőket szárították. A vaskonstrukciónak története van. A járási parancsnokság már több éve ezt a vaskonstrukciót odaadta a madariaknak, azzal, hogy szolgáljon nekik szárítóként. Több év elteltével a leleményes hetényiek szereztek szállítóeszközt, s elhozták Madarról, azzal, hogy javítani viszik a szerkezetet, mert már kezd tönkremenni. Közben pedig már ki volt ásva az alap a konstrukciónak, hogy felállítsák. Ez meg is történt. A madariak csak több év elteltével kezdték el keresni, hogy hol is van a javítani való, panaszt is tettek a járási parancsnokságon, ahol az volt válasz, hát a madariak nem tudták 5 év alatt felállítani, a hetényiek 5 nap alatt megcsinálták.
Ez a tűzoltószertár jól működött. Jött azonban egy lehetőség, hogy önkéntes munkával lehet újat építeni, az anyagi költségeket az állam állja. Kapva kaptak az alkalmon a hetényiek, hozzá is fogtak egy új szertár építéséhez. A tervezett épületben volt előszoba, mosdó, illemhelyiséggel. Iroda, kis garázs, CO raktár, garázs 2 nagyobb kocsinak szerelőgödörrel. Gyorsan fel is épült az épület, melyet később kibővítettek, ide került a falu könyvtára, és még több iroda is.
Közben az önkéntesek szorgalmasan gyakorlatoztak a Deliparton. Szorgosan készültek a minden év tavaszán megrendezésre kerülő tűzoltó versenyre, melynek körzeti és járási fordulóján is sikeresen szerepeltek. A tagság ilyenkor összejött, és készültek a versenyszámokra: akadálypályát kellett teljesíteni, melyen volt tömlőgurítás, széles deszkán való átjutás, ablakpárkány átugrás, „célba lövés” vízsugárral, vagyis tűztámadás. Ez a támadás mindig az alparancsnok utasítására kezdődött el. A tömlők különböző méretűek voltak: C1, C2 méret. A gyakorlatot elméleti verseny, tesztkitöltés előzte meg. A hetényiek többször voltak járási bajnokok, sok érmük, oklevelük volt ebből az időszakból.
Az 1970-es évek járási vezetőségében Bóló Viliam volt a járási elnök, Skrivanek Árpás a járási igazgató és Mellen Géza a járási titkár, akihez tartoztak az önkéntes tűzoltók. Tárnok Árpád Hetényen 1957-től volt tag és elnök 1980-tól pedig parancsnok. Előtte Nagy Endre majd Mokos Juraj (szül.1920) látta el ezt a feladatot. Árpi bácsi 1988-ban ment át a hajógyárhoz hivatásos tűzoltónak. A versenyekre szívesen emlékeznek. Mokos Gyuri bácsi elmondta, hogy az egyik járási verseny első díja tömlők voltak, ami már volt a hetényieknek. Ami azonban nem volt, az az ünnepi egyenruha, úgy hogy a versenyzők úgy döntöttek, hogy hagyják magukat megverni, veszítenek, csakhogy övék legyenek az egyenruhák. Volt azonban olyan verseny is, ahol a szivattyúmotor, amit előtte javítottak fel, egyáltalán nem akart beindulni.
A tűzoltókat nagy becsben tartották. Ünnepélyekre hívták a szervezetek képviselőit, akik a járási pártvezetőséggel együtt jöttek ki. Az 1950-es években a személyi igazolványokat is ünnepélyesen adták át. Vagy az iskolába, vagy a községi hivatalba érkeztek ki a járásról a vezetők, és adták át a 15. életévüket betöltött fiataloknak. Az önkéntesek az iskolába jártak iskolázást tartani évente háromszor is. Gyerekeket is kis csoportokba osztották, körök formájában tartották a tűzoltó gyakorlatokat, azokat, amiket a felnőttek is végeztek. Így toborozták a gyerekeket, akik 14 éves koruktól versenyeken is részt vehettek.
Az önkéntes tűzoltók tulajdonában nem sok minden volt. A megalakulásuk kezdetén a szekérrel rendelkező gazdák voltak beosztva szolgálatra. Később, mikor már lett épületük, kaptak tömlőket, melyek kenderből készültek. Szekrényes motor 4 keréken, csákányok, sisakok, később munkaruha lett a tulajdonuk. A szekrényes motor hátránya az volt, hogy igazából nem volt jó a tűzoltásra, mivel kis nyomása volt, és mindenképpen kellett, hogy vízhez legyen közel, mivel nem volt rajta tartály.
Az önkéntes tűzoltóknak több alkalmuk is volt a gyakorlatban tüzet oltani. A Kúcsorban (Kútsor) kigyulladt egy szalmakazal. Tudni kell, hogy ilyen esetben menthetetlen a kazal. A környéket kell megvédeni, ne terjedjen tovább a tűz. Az önkénteseknek szóltak, félreverték a harangokat, gyorsan kimentek a szentpéteri határba, körülszántották a kazlat, amibe villám csapott bele, lapátokkal, földet rádobálva próbálták megfékezni a tüzet. Várták, hogy a megérkezzenek a gyallai tűzoltók.
A Fő utcán volt 1952/53-ban tűzeset. Zoli Fortuna házban egy öreg ember aludt el cigarettával. A szalma begyulladt, ki kellett hívni a járásiakat is. Megmenekült mindenki. Pintér András, Ilonka az Új utcában laktak. Éjjel kigyulladt a házuk. Gyuri bácsi éjfél előtt már az ágyban feküdt, amikor jöttek, bekiabáltak: „Gyurka, horí!”. A lépcső alól begyulladt a ház, mert a ház ura féltékenységből és alkoholos befolyásoltság alatt begyullasztotta. Szirénával jelezték, hogy tűz van, kb. 300 méterre volt a Tó, onnan szivattyúzták a vizet. Ez valamikor a 1962/63-as évben volt. Horváth Matyiék háza teteje is leégett, a többit sikerült megmenteni.
Pintér Ernő elbeszéléseiből megtudtuk, hogy alig 13 évesen szemtanúja volt egy tűzesetnek. Focipályán voltak, nézték, hogy valahonnan jön a füst. Mikor hazamentek, akkor látja ám, hogy ég a pelyvásuk. Ott volt a szecskavágó, az abrakkészítő, a szalmabálák. A kistesó, aki akkor volt 6 éves, gyufával játszott, s leégette az épületet. Gyuszi bácsi kapott ki a szüleitől, mert biztos ő volt az, aki megmutatta, hogy kell a gyufát használni. Vicces volt, hogy önkéntes tűzoltóknál oltották a járásiak a tüzet.
Az egyik utolsó tűzeset, ahol oltottak az önkéntesek 1973-ban volt. Egy vasárnapon, Sárai Dezső borháza gyulladt ki. A nádtető lángra lobbant. A vasárnapi asztal mellől mentek az önkéntesek, s ahogy tudtak kihurcolták a bútorokat a házból, próbálták a szomszédokat megmenteni a tűztől. Sikerült is, a tető azonban a lángok martaléka lett.
Adatgyűjtésünk során, a riportok készítése alatt megtapasztaltuk, hogy minden önkéntes mozgalom, kezdeményezés jót tesz egy-egy közösségnek. Az viszi előbbre a közösségi életet, segít a kapcsolatteremtésben, az összetartozás megőrzésében. Ezért is találtuk fontosnak, hogy foglalkozzunk a tűzoltószervezet történetével.

Hibát talált?

Üzenőfal

• E-mail címe
• Üzenet
• CAPTCHA

Uploading files please wait, may take up to 5 min.