Arra alá az endrődi határba,
Öreg nyárfa kivirágzott magába,
Öreg nyárfa kivirágzott magába,
Juhász lëgény furujázik alatta.

Éjfél után kettőt ütött az óra,
De még mindig szépen szól a furuja.
Furujaszó felhangzik a kastéjba,
Kinyílik a hálószoba ablaka.

Kinyílik a hálószoba ablaka,
Kökényszëmű bárólány néz ki rajta.
Szép Mariska juhásznénak nëm való,
Gyënge lábát fölböködi a tarló.

Szendrő báró ha fëlül a lovára,
Végig vágtat az endrődi határba.
Megkérdëzi legöregëbb juhászát,
Nem-ë látta Szendrő báró lejányát.

– Nëm láttam én báró uram, ha mondom,
Két hét óta, juhászlegényt së láttam.
Véle mënt el a nagyságos kisasszony,
Két hét óta egyikőkët së látom.

Szendrő báró hintót küld a lányáér,
Kilenc csëndőrt meg a juhász legényér.
Elől jön a kis Mariska hintóba,
Utána a juhász legény békjóba.

Arra alá azt a nagy fát faragják,
Amejre a juhász legényt akasszák.
Fújja a szél gyolcsingének bő ujját,
Más öleli juhász legény babáját.

Szép Endrődön végigmënni nëm merëk,
Mind azt mondják, feketë gyászt viselëk.
Fekëtë gyász, de fehér a zsebkëndőm,
Juhász legény volt az első szeretőm.