Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – Pályázati felhívás

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei települési és középiskolai szervezetei számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több településen, iskolában emlékezzenek meg, a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.

Az Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.

Az emléknap méltó dátuma április 12., hiszen 1947. április 12-én indult az első transzport Magyarország felé.

A pályázat célja: minél több településen, középiskolában emlékezzenek meg, a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberről.

A pályázók köre: a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei települési és középiskolai szervezetei

Megpályázható maximális összeg: 100 000 forint

A pályázott programnak 2026. április 6-15. között kell megvalósulnia

A pályázat feltétele: a Rákóczi Szövetség belső pályázati rendszerének feltételei érvényesek

A pályázatot Szövetségünk ügyfélkapuján, a Rákóczi Sztorik (https://sztorik.rakocziszovetseg.org/) felületen tudják benyújtani.

Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – Pályázati felhívás

Rövid Url
ID141808
Módosítás dátuma2026. március 12.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, Díjkiosztó gála
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének eredményei, 2026
Helló Zselíz-Helló Világ 60. Országos Népművészeti Fesztivál-Podcast vasárnap
Helló Zselíz-Helló Világ 60. Országos Népművészeti Fesztivál-Podcast szombat
A 50. Duna Menti Tavasz díjazottjai
50. Duna Menti Tavasz – Eredményhirdetés élőben

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
6 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,