Winkler Benő

* Magyarraszlavica, 1835. október 25. – † Selmecbánya, 1915. november 10. / geológus, paleontológus, akadémiai tanár

Egy 14 gyermekes nemesi családban született. Középiskoláit Bártfán, Kisszebenben, Eperjesen és Kassán végezte. 1854–1857 között a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián bányászatot és kohászatot hallgatott. Pettkó János (Drétoma) professzor vezette be a geológiába és az őslénytanba. 1863-ban a bécsi Császári és Királyi Földtani Intézet munkatársa lett és elmélyedt a geológiai térképezésben. 1864-ben már önállóan végzett földtani szelvényezést a Nyitra és a Zsitva folyók közötti területeken, valamint a Tribecs-hegységben. 1865-ben már Erdélyben, a Zsil völgyében széntelepek feltárásán dolgozott. Ezekről a kutatásokról 1870-ben a Bányászati és Kohászati Lapokban számolt be (A zsilvölgyi kőszénmedencéről, 1870/3., p. 51–55.). 1869-ben az akkoriban alapított Magyar Földtani Intézet segédgeológusa lett, majd megválasztották a Földtani Társulat első titkárává és megbízták a Földtani Közlöny szerkesztésével is. Szerzőként is jelentkezett a folyóiratban (pl. Székesfehérvári-velencei hegység földtani alkotása, 1871; Verespataki aranybányászat viszonyai, 1879). 1871-ben néhány hónapot Berlinben töltött, hogy szakmailag elmélyítse ismereteit és a nyugalomba vonuló Pettkó János örökébe léphessen a selmecbányai akadémia ásványtani, földtani és őslénytani tanszéke élén. 1871-től 27 évig oktatott itt. Egyik felfedezője lett az úrvölgyit nevű rézércnek, amely a közeli Úrvölgy lelőhelyről kapta a nevét. Ő rendszerezte és jelentősen bővítette a selmeci akadémia ásványgyűjteményét, amely nyugalomba vonulásakor közel 4750 darabot számlált.