* Budapest, 1883. augusztus 14. –  † Dorog, 1959. augusztus 21. / gépészmérnök, főiskolai tanár

Oklevelét a budapesti műegyetemen nyerte 1905-ben. 1907-től 1913-ig a Ganz-féle Vagongyár szolgálatában állott. 1913-tól a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola II. számú bányagéptani tanszékén tanított, majd 1919-től a soproni főiskola tanára. 1924–1926-ban rektor, 1930-tól 1952-ig a főiskola központ könyvtárának igazgatója volt. 1930–1950 között szerkesztette a többnyelvű Közleményeket, melynek révén Európa csaknem összes tudományos műszaki intézetével és 1940-ben az SZU hasonló intézményeivel is kapcsolatot teremtett. Szakértőként részt vett több nagy jelentőségű létesítmény megszervezésében, korszerűsítésében és felülvizsgálatában (recski ércbánya flotáló műve stb.). 1952-ben a budapesti Bányatervező Intézethez helyezték át. Tudományos kutatómunkája elsősorban a bányaszállítógépek, a bányavízmentesítő telepek és a bányák energiagazdálkodási területére terjedt ki. Legfontosabb tanulmányait a Bányászati és Kohászati Lapokban közölte (Gőzszállítógépek dinamikai viszonyai, 1921; A centrifugál szivattyúk üzemi viszonyai, 1928; A szállítókötelekre vonatkozó hazai és külföldi bányahatósági rendelkezések összehasonlítása és bírálata ,1930; Bányatelepek energiagazdálkodása, 1950; A jellemző értékek szerepe a bányavízmentesítések főkamráinak telepítésénél, 1950).

Főbb művei:
Nagynyomású centrifugális szivattyúk és bányavízmentesítő telepek, 1940.