Pulszky Ferenc

* Eperjes, 1814. szeptember 17. – †  Budapest, 1897. szeptember 9. / politikus, régész, műgyűjtő, az MTA tagja

Iskolai tanulmányait Miskolcon, majd Eperjesen kezdte és a pesti egyetem jogi karán szerzett oklevelet. A régiségek iránt vonzódó anyai nagybátyjával, Fejérváry Gáborral (Komlóskeresztes) európai körutat tett és ekkor kezdett ő is érdeklődni a régészet és a műalkotások iránt. Hazatérve joggyakornokként tevékenykedett a pozsonyi reformkori országgyűlésen és megismerkedett a kor számos kiválóságával (Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Czuczor Gergely és mások). 1839-től Sáros megye követe volt az országgyűlésben. 1844-ben nőül vette egy bécsi bankár lányát, Walter Teréziát (1819–1866), akitől több gyermeke is született: Pulszky Ágost (1846–1901) jogfilozófus, szociológus, az MTA tagja; Pulszky Károly (1853–1899) művészettörténész, az MTA levelező tagja; Pulszky Polixénia (1857–1921) írónő; Pulszky Garibaldi (1861–1926) mérnök, a Kassa–Oderbergi Vasút Rt. vezérigazgatója. Pulszky Ferenc fontos tisztségeket viselt 1848/49-ben. Kossuth Lajos megbízásából 1849-ben Londonba utazott, hogy támogatókat szerezzen a magyar függetlenség ügyének. Ez a küldetése nem járt sikerrel, de a szabadságharc bukását követően kapcsolatai révén segíteni tudta az emigrációba kényszerült magyarokat. Viszonya Kossuth-tal az 1860-as évektől kezdve egyre hűvösebbé vált, mivel ő is a kiegyezés felé hajlott és végül 1866-ban visszatért Magyarországra, ahol időközben Sáros megye követévé választották. Aktív szerepet játszott a budapesti Iparművészeti Múzeum létrehozásában, és az ő érdeme volt az Esterházy-képtár megvásárlása is, amely a későbbi Szépművészeti Múzeum alapját teremtette meg. 1869-től negyedszázadon át az MNM igazgatója volt. A magyarországi szabadkőműves mozgalomban is fontos szerepet játszott, ő volt a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első nagymestere. Az MTA 1838 levelező, 1840-ben rendes tagjává választotta.

Főbb művei:
Eszmék Magyarország története philosophiájához, 1880;
Életem és korom I-IV., 1880–1882; Martinovics Ignác és társai, 1882;
Publicistikai dolgozatok, 1889;
Magyarország archeológiája I-II., 1897–1898.