* Muzsla, 1811. május 23. – † Bécs, 1865. szeptember 26. / esztergomi kanonok, egyháztörténész, az MTA levelező tagja (1858)

Jómódú földműves családból származott. A gimnáziumot Esztergomban, a bölcseletet és a teológiát Nagyszombatban végezte. 1834-ben pappá szentelték. Lekéren lett káplán, 1835-ben Nyitranagykéren, majd Barton és rövid ideig Kilitiben szolgált. 1836-tól 1845-ig az esztergomi líceum tanára, magyar nyelvet, irodalomtörténetet, hittant és természettant oktatott. 1847-ben érseki irodaigazgató, 1848-tól vadkerti esperesplébános. 1864-ben esztergomi kanonok és a bécsi Pazmanaeum igazgatója lett. Művei főleg vallási tárgyúak, írt iskolai tankönyveket, lefordította Manzoni A jegyesek című művét (1851). 1857–1858-ban Balassagyarmaton a Népnevelési Közlemények hat füzetét szerkesztette. A társadalom és kereszténység című munkája kéziratban maradt.

Főbb művei:
Szavalástan (szavalandó darabokkal), 1840;
A religio történetének rövid vázlata…,1850;
Seneca bölcsészetéről, 1859.