Hamvas Béla
* Eperjes, 1897. március 23. – † Budapest, 1968. november 7. / író, filozófus, esztéta, könyvtáros
Egy éves korában Pozsonyba került, miután ev. lelkész édesapja a papi pályát feladva magyar-német szakos tanári állást vállalt a pozsonyi evangélikus líceumban, ahol ő maga is érettségizett. Serdülőkorától élénken érdeklődött a zene iránt, zongorázott és komponált is. 1915-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra, az ukrán fronton azonban idegsokkal hadikórházba került és gyógykezelésre haza küldték. 1917-ben Iglón egyik rokonánál kitanulta a cukrászatot. Elhúzódó lábadozása során ismerkedett meg Kant, Rimbaud, Dosztojevszkij, Schopenhauer, de főleg Nietzsche műveivel. Apja megtagadta a hűségesküt a csehszlovák hatóságok előtt, ezért a családot kiutasították Pozsonyból, így Budapestre költöztek. Hamvas 1919–1923 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt, emellett zeneelméleti előadásokat is látogatott, sőt az orvostudományi karra is bejárt. Cikkei 1919-től jelentek meg, 1923–1926-ban újságíróként dolgozott a Budapesti Hírlapnál és a Szózat c. lapnál. 1927–1945 között könyvtárosként dolgozott, közben novellákat, regényeket és filozófiai esszéket, tanulmányokat írt. 1935-ben Kerényi Károllyal létrehozta a klasszikus görög hagyományokra építő Szigetkört, amelyhez többen is csatlakoztak (pl. Németh László, Szerb Antal, Dobrovits Aladár ókorkutató, Molnár Antal zenetudós
és mások), de a kör nem bizonyult hosszú életűnek.
A II. világháború alatt Lao-ce, Konfuciusz, Hérakleitosz és mások műveit fordította, és 1943–1944-ben megírta a Scientia sacra I. c. könyvét. Ebben az időben kezdett bele Az ősök csarnoka gyűjtőcímet viselő művébe, amelyen egészen az 1960-as évekig dolgozott. 1945 után összetűzésbe került Lukács Györggyel és ennek következményeként írásai nem jelenhettek meg. Évekig kertészként dolgozott, majd 1951-től vidéken volt raktáros. Munkája mellett fordított, szanszkritul és héberül tanult, ekkor írta a Karnevál c. regényét is és számos esszéjét, amelyek azonban életében nem jelenhettek meg. 1963 bizonyos áttörést jelentett, miután kiadták Hamvas fordításában Muraszaki Sikibu
Gendzsi regénye c. művét. 1964-ben nyugdíjba vonulhatott és élete hátralevő éveiben még befejezett néhány munkát (Scientia sacra II., Öt meg nem tartott előadás a művészetről stb.). Életművét csak az 1980-as évek második felétől kezdték hivatalosan is értékelni és fokozatosan megjelentetni.
Főbb művei:
A világválság, 1938;
Szellem és exisztencia, 1941;
Forradalom a művészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon, 1947;
Az öt géniusz – A bor filozófiája, 1988.
1990–1994 között hat kötetben kiadták életművének első sorozatát, majd 1994–2011 között megjelent a további 19 kötet is.
