“Mátyás király az igazságos

Mátyás király a tréfát fölötte kedvelé,
Mátyás király feláll, s int a szőlőhegy felé.
Ím, dolgozott a munkás, míg vigadánk urak,
Ne váltanók fel őket, hogy ők vigadjanak?”

Ez a pár sor olvasható a sajógömöri Mátyás királyt kapával ábrázoló bronz szobor talapzatának egyik oldalán. A másik oldalon a következő olvasható: “Bogár Lajos igazgató-tanító kezdeményezésére közadakozásból emelte Sajógömör közönsége 1912-ben.”

Számtalan Mátyás-emlékmű közül, nekünk “Gömörország” népének a legismertebb és legkedvesebb ez a bronz szobor. Holló Barnabás remek alkotása, kapával ábrázolja az igazságos királyt.

A szobor a falu központjában, a főutcán lévő evangélikus templom kerítőfalának délnyugati bejárata előtt áll, kint a parkban. Az alacsony, gúla alakú podeszten álló, egész alakos bronz szobrot, Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész alkotását, 1914-ben állították fel. (1912-ben kezdődött a gyűjtés, 1913-ban készült el a szobor, 1914-ben állították a mai helyére). A közadakozásból emelt alkotás a maga nemében páratlan, hiszen a jól ismert arcú uralkodót nem királyi díszben ábrázolja, hanem jobbjában kapát tartva. Ezzel nyilvánvalóan arra a mondára utal, mely szerint az egyszerű parasztok fáradságos munkáját nem tisztelő, dölyfös főurakat Mátyás király egy teljes napon keresztül kapáltatta a hegyoldalban, csak amazok ételét: kenyeret és vöröshagymát adva nekik. A monda szerint erre az esetre épp itt, Gömörben került volna sor.

Talán épp ez a kapa volt a szobor megmentője, hiszen Trianon után a határon kívül rekedt, magyar uralkodókat, politikusokat, stb. ábrázoló szobrok szinte kivétel nélkül áldozatául estek az utódállamok magyarellenes dühének. Ezzel szemben a „kapás” Mátyás király a helyén maradhatott mind az 1918. utáni első, mind pedig az 1945. utáni második Csehszlovákia idejében is.

A Mátyás királlyal kapcsolatos mese-monda az alábbiakban olvasható.

Mátyás király Gömörben

Egyszer Mátyás király Gömörben vendégeskedett. A helybéli nemesekkel mulatozott, vacsorázott. Itták a jó gömöri borokat. Emelgették az ékes-fényes aranykupákat. Éltették a királyt, ittak az ország boldogulására, ittak egymás egészségére. Áldották a hegyet, amelyik ilyen felséges levet eresztett. Csak egyről feledkeztek meg, a szegény emberről, aki a jó bort megtermelte. Megszólalt Mátyás király: – Jó uraim, valakiről nem feledkeztünk meg a nagy áldomásban? Törték a fejüket az urak, de semmi nem jutott eszükbe, amit, vagy akit éltetniük kellene. – Hát a szegény szőlőmunkást nem áldjuk, akinek a jó bort köszönhetjük? – kérdezte a király. – Arra nem gondolunk, aki a szőlőt megkapálta? Összenéztek az urak. Az egyik megszólalt: – Semmi az! Ahhoz nem kell ész. – No, ha semmi, akkor holnap reggel kimegyünk valamennyien a hegyre kapálni! – mondta a király kemény hangon. Az urak nem mertek ellenkezni. Másnap reggel Mátyás kivitte az urakat a szőlőbe, a hegyre. A parasztok éppen reggeliztek a fák alatt. Vöröshagyma, kenyér és szalonna volt az eledelük. – Pfuj! De nagy szaggal vannak – fintorgott az egyik úr. Mátyás király úgy tett, mintha nem hallotta volna, de nem eresztette el a füle mellett. Az urak elvették a munkások kapáit, s felkaptattak a meredek hegyoldalban. Mátyás úgy rendelkezett, hogy felülről lefelé kapáljanak. Természetesen ő is beállt a sorba.  A nagypotrohos urak majd orra buktak a meredek lejtőkön, csorgott róluk a verejték. Kiguvadt a szemük a nagy igyekezetben. A király nem irgalmazott, délig hajtotta őket megállás nélkül. Délben végre letelepedhettek ők is egy kicsit az árnyékba. Meg is éheztek, meg is szomjaztak rettenetesen. Ki-ki elővette a tarisznyáját, amibe otthon a szolgák isten tudja miféle finomságokat csomagoltak. Mátyás király nem hagyta, hogy az urak a hazai sültekből, főttekből falatozzanak. Hagymát, kenyeret, szalonnát adott nekik. Amilyen éhesek voltak, még az is nagyon jólesett. Vizet ittak rá, s aztán újra kapálniuk kellett. Úgy érezték, soha nem jön el az este, hogy végre hazamehessenek. Ölte őket a szomjúság is, mert a vöröshagyma meg a szalonna kívánja a vizet. Na, valahogy csak eljött az este. A fáradt, izzadt urak alig bírtak hazavánszorogni. – Semmi-e a kapálás? – kérdezte Mátyás király a tegnapi urat. – Ó, uram, sose gondoltam volna, hogy ennyire nehéz munka ez, de ők bizonyára megszokták. Mátyás keserűen elmosolyodott. Kutyából nem lesz szalonna. Az urak soha nem fogják megérteni a szegények életét. Azok pedig fogadkoztak, hogy ezután gondolni fognak a föld népére is. Addig legalábbis gondoltak, míg Mátyás volt a király, de aztán hamarosan elfelejtették a gömöri leckét.

Sajógömör – község a Besztercebányai kerület Nagyrőcei járásában, Tornaljától 3 km-re északra a Sajó jobb partján. Neve a török eredetű régi magyar Gömör személynévből való. Gömör vármegye egykori központja és névadója.