Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Komáromi szekeresgazda ruházat, életmód és szekeresgazda bandérium

Komáromi szekeresgazda ruházat, életmód és szekeresgazda bandérium

Életmód
Komárom városa előnyös földrajzi adottságainak köszönhetően a régi időktől kezdve nagy jelentőséggel bírt kereskedelmi és katonai szempontból. A város lakosságának sajátos, ősi rétegét képezték egészen a 20. század derekáig a szekeresgazdák, akik a honfoglaló magyarok leszármazottjainak tartották magukat. Életük szorosan összefüggött a város történelmével és sorsával. A török időkben a vár és a város védelmében jeleskedtek naszádosokként és huszárokként, többségük ekkor szerzett harci érdemeiért föld nélküli ún. armális nemességet. Erről tanúskodnak a nemesi levelek, melyek többnyire az 1600-as évekből valók. Mivel a szolgálatukért csak nagyon ritkán és kevés fizetséget kaptak, így a családjuk ellátásáról maguknak, más úton kellett gondoskodniuk. Kenyerüket állattenyésztéssel, földműveléssel, később hajóvontatással és fuvarozással keresték meg.
A hajóvontatás a szekeresgazdák különleges, mára már elfeledett, összetett, nagy tapasztalatot és szervezést igénylő munkája volt. A hajókat általában kettesével egymás mellé kötve vontatták. A parton kitaposott vontatóút vezetett, ezen haladtak a hajtók és párosával a vontató állatok. Ahol magas, meredek volt a part, lépcsőzetes, több szintű utat képeztek ki, hogy bármilyen vízállásnál megfelelő úton haladhassanak a lovak. A vontatóút hol az egyik, hol a másik parton vezetett. Az átváltás bonyolult, nehéz művelet volt, melyben az embereknek és az állatoknak pontosan kellett dolgozniuk. Dunai hajók vontatásához 200-300 m kötélre volt szükség. Ezt a nyolc ágból font, karvastagságú kenderkötelet komáromi kötélverők készítették. Két közepes nagyságú, egymással összekötött hajó vontatásához kellett: 5-9 hajós, 2 vontatógazda, 1 kurtulyás (a kötelekre vigyázó), 18-20 hajtó, 30-38 ló. A vontatás kiváló helyismeretet, nagy szaktudást és rendkívüli lélekjelenlétet igénylő, veszélyes foglalkozás volt. A hajókat általában Győrig vagy Bécsig, de néha Regensburgig, sőt Ulmig is elvontatták. A szekeresgazdák tutajvontatást, személy- és árufuvarozást egyaránt vállaltak. A feljegyzések szerint szekereikkel eljutottak Prágába, Varsóba, Münchenbe, Grazba, Belgrádba, sőt Párizsba is. Az 1785-ben elkezdett református templom építéséhez a faanyagot a szekeresgazdák mintegy 200 szekérből álló karavánnal hozták Szerbiából.
A 18. században és a 19. század első felében a szekeresgazdák főleg hajóvontatással és fuvarozással foglalkoztak. A gőzhajók és a vasút elterjedésével fő foglalkozásuk a földművelés lett. Ezt olvashatjuk ki a korabeli anyakönyvek bejegyzéseiből is.
A régebbi bejegyzések vontató, lovasgazda, gazda foglalkozást említenek, a 19. század végén már földműves, földbirtokos szerepel a foglalkozás rovatban a szekeresgazdák neve mellett.
A szekeresgazdák egy tömbben laktak, egy közösségben végezték munkájukat, nem tömörültek céhbe, ennek ellenére nagyon rendezett és példás volt köztük az együttműködés.
Többségében reformátusok voltak, vallásukhoz és hagyományaikhoz erősen ragaszkodtak.
A közös munka mellett a szórakozásuk is közös volt. Amíg a céheknek indulóik voltak, addig a szekeresgazdáknak volt egy híres verbunkszerű nótája, a híres „Megyercsi utcai “, ami eredeti komáromi dallam. Ezt a mellékletekben is dokumentáljuk.
Az 1881-ben megalakult gazda énekkar több rendezvényen, egyházi eseményen is szerepelt, sőt a városi előkelőségeknek szerenádot is adott. A gazda énekkar több, nagy sikerű bált és mulatságot rendezett.
1945 után a politikai és gazdasági körülmények teljesen ellehetetlenítették a szekeresgazdák életét és megélhetését és mára már csak a leszármazottak próbálják az ősök emlékét és hagyományait ápolni.

Ruházat

“A szekeresgazdák díszruhája festői volt. Sötétkék posztóból készült nadrágból, mellényből, dolmányból és mentéből állott. Ma még számos díszruha áll féltve őrözötten az idősebb emberek szekrényeiben. Ahol a ruha már nincs meg, a mentelánc is, a gombok is családi tulajdont képeznek, és apáról fiúra szállnak” – írta a viseletről Kecskés László a komáromi mesterségeket bemutató könyvében. A nadrág testhez álló magyar nadrág volt, a comb elülső felső részén szépen fonott fekete vitézkötéssel, a varrásokon fekete paszománnyal. A mellényen szép, finom mívű, fél mogyoró nagyságú és alakú ezüstgombokat viseltek. A dolmány derékba szabott volt, elöl fekete vitézkötésekkel, fél dió alakú és nagyságú ezüstgombokkal. Hajtókája kicsiny volt, éppen, hogy nyitva hagyta a nyakat. A hajtóka alól kilátszott a fehér ingnyak és az aranyrojtos fekete magyar nyakkendő. A mente volt a ruházat legszebb darabja. Elöl gazdagon rádolgozott vitézkötések és két- vagy négy soron varrott, dió alakú és nagyságú ezüstgombok díszítették. Oldalt is, hátul is minden varrást fekete paszomány takart. A mentét körös-körül asztrahánprém szegélyezte, ebből készült a gallér is. Melegebb időben panyókára vetve viselték. Az elejének két felét válltól-vállig érő mentelánc tartotta össze. Kucsmájuk asztrahánprémből készült, régente kócsag-, később sas-, vagy fácántollat tűztek melléje. Az öltözetet fekete, oldalt varrott, ráncos torkú vagy rámás magyar csizma egészítette ki. Különleges alkalmaikkor, például, ha testületileg vonultak ki, oldalukon kardot (fringiát) viseltek. Külön tanulmányt lehetne írni a szekeresgazdák ruháinak finom mívű ezüstgombjairól és csodálatosan szép menteláncairól.
A szekeresgazdák díszruházatának egyedisége abban nyilvánul meg, hogy egységes formájú, színű -, szinte egyenruha jellegű, a különbség csak a díszítésben mutatkozik meg.

Bandérium

A szekeresgazdák szervezettségük, nemesi rangjuk, festői, ezüsttel gazdagon díszített, sötétkék posztóból készült, nadrágból, mellényből, dolmányból és mentéből, valamint kócsagtollas asztrahánprém kucsmából álló díszruhájuk és a lovaglásban való jártasságuk révén képezték egykor a város bandériumát. A bandérium alkalomszerűen állt össze, különleges ünnepi alkalmakra. Vezetője a maguk választotta kapitány volt, tisztségviselőik a zászlótartó, az alabárdos és a két buzogányos. Ha a bandérium kivonult, a szekeresgazdák díszruhájukba öltöztek, kardot kötöttek oldalukra, a lovakra pedig díszes, piros posztóból készült, aranypaszománnyal szegélyezett nyeregtakarót tettek. A nyeregtakaró sarkában arannyal hímezve a KV (Komárom városa) monogram volt látható, fölötte a köznemesi ötágú korona. A bandérium felvonulásakor elől haladt az alabárdos, utána a zászlótartó a bandérium zászlójával, mellette kétoldalt egy-egy buzogányos. Utánuk a bandérium kapitánya, majd kettős sorokban a lovasok. A szekeresgazda bandérium fogadta a városba érkező jeles vendégeket, mint a császár a főherceg vagy a hercegprímás. A főispánok beiktatásánál is állandó díszkíséretként szolgáltak. A legmozgalmasabb időszak a bandérium számára egyértelműen az 1890-es évekre esik. Ünnepségek és felvonulások sora követte egymást, úgymint főispáni beiktatások, Tisza Kálmán főgondnoki jubileuma, millenniumi emlékünnepségek. A szekeresgazda lovas bandérium képviselte Komáromot Budapesten a millenniumi ünnepi felvonuláson 1896-ban is.
Az államfordulat után a lovas bandérium felvonult az 1921 szeptemberében Komáromban rendezett Magyar Búcsúban, 1924. július 13-án a Szent András-templom új harangjainak felszenteléséhez, 1924. augusztus 31-én az Országos Magyar Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt zászlajának és a bandérium zászlajának megszenteléséhez. A komáromi bandérium utolsó hivatalos felvonulása 1929. szeptember 15- én a református templom harangavatásakor történt.

 

A Komáromi Városi Televízió tudósítása a Komáromi Szekeresgazda, Hagyományőrző Egyesület megalakulásáról 2015-ben.

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA
Szakterületkulturális örökség
TelepülésKomárom [Komárno]
Értékszint3. felvidéki magyar értéktár
A JAVASLATTEVŐ ADATAI
JavaslattevőKomáromi Értéktár Bizottság
TelepülésKomárom
A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI
Indoklás

Komárom város őslakosai közé tartoztak a gazdák. Körülbelül 250 éve szekeresgazdáknak nevezték őket. Munkájukkal, szervezettségükkel és életmódjukkal messze földön nagy hírnévre tettek szert, és kivívták a város társadalmának tiszteletét.
A komáromi gazdatársadalom volt a helyi református keresztyénség magja és erőssége. Mint tiszta, keverék nélküli, magyarfajta, nemzeti szempontból is azon elemhez tartozott, amely a tiszta, egészséges, befolyásmentes nemzeti gondolkodásnak volt a letéteményese ezen a vidéken. A kisgazda jellegű komáromi szekeresgazdák szintén magukon hordozták a magyar kisgazda-társadalom patinás, nemes vonását, amely a magyar kisgazdát annyira érdekessé, egyénivé és kiemelkedővé tette. A komáromi szekeresgazdák múltjában, életmódjában annyi érdekes és nagyszerű vonást lehet felfedezni mind társadalmi, mind vallási szempontból, hogy méltán javasolható a nemzeti értékek közé.
A komáromi szekeresgazdák díszruhája egyedi és páratlan volt. A sötétkék posztóból készített magyaros, szinte egyenruhaszerű öltözet csak a gazdag díszítésben különbözött. A nadrágot, dolmányt és mentéi elöl gazdag vitézkötés díszítette. A kucsma, a mente gallérja és szegélyzésé asztrahánprémből készült. A komáromi ötvösök által készített gyönyörű ezüstgombok és ezüst menteláncok tették teljessé a festői szépségű ruhákat. Az utódok a mai napig büszkén őrizik a még fellelhető ruhadarabokat, menteláncokat és ezüstgombokat.
A szekeresgazda lovasbandérium tagjai díszes egyenruhájukban és katonás megjelenésükkel figyelemreméltó színfoltjai voltak bármilyen helyi, vagy országos rendezvénynek. Jelesebb egyházi megmozdulás és nemzeti esemény Komáromban minden alkalommal számított a szekeresgazdák bandériumára. Országos rendezvényeken városi bandériumként képviselték Komárom városát.
A komáromi szekeresgazdák ünnepi viselete és lovas bandériuma különlegesen szép és egyedi színfoltja volt a városnak, ezért nem szabad, hogy feledésbe merüljön. Ezért a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület célul tűzte ki ezen értékek és hagyományok őrzését, ápolását és köztudatban tartását.

Forrás, adományozó

1. Kecskés László (1913-1995): Komáromi mesterségek, 1978; Kecskés László: A komáromi szekeresgazdák (Irodalmi Szemle, 1969)
2. Bél Mátyás (1684-1749): Notitia Hungariae Novae historico-geographica
3. Hermann Ottó (1835-1914): Az igazi magyarok, 1903
4. Lengyel Ákos: A komáromi szekeresgazdák története a lokális sajtó tükrében, Selye J. Egyetem, Komárom, Diplomamunka, 2016
5. Mórocz Miklós, szekeresgazda utód (1926) visszaemlékezései, hangfelvétel, 2015. július 1.
6. Komáromi Lapok, 35. évfolyam, 51. szám, 1914. június 27, 5. oldal, Egy komáromi specialitás, írta Id. Szinnyei József
7. Komáromi Lapok, 24. évfolyam, 12. szám, 1903. március 21, 3. oldal, Komáromi Lapok tárczája, írta Id. Szinnyei József
8. Takáts Sándor: Kereskedelmi utak Magyarország és az örökös tartományok között a 17. században, Magyar Gazdaságtört. Szemle, 1900
9. Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században (Magyar Gazdaságtört. Szemle, 1903
10. Betkovszki Jenő: Adatok a szolnoki hajósok életéből, Ethnographia, 1954
11. Juhász Antal: A deszki hajóvontatók, Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1964–65, Szeged, 1966
12. Kovács Sándor: A drávai hajósok és talpasok életéből, Népünk hagyományaiból, 1956
13. Takács Lajos: A dunai hajóvontató út Tolna megyei szakasza, Néprajzi Közl., 1958
14. Mácza Mihály: Fényképek a komáromi egyesületek történetéhez a Duna Menti Múzeum újkori gyűjteményében, Iuxta Danubium No.11, Komárno-Komárom, 1995
15. Kecskés László (1913-1995): Komárom az erődök városa, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1984
16. Galambos Zoltán: A komáromi református szekeres-gazdák története (1957)

Web-
MELLÉKLETEK

A szekeresgazdák híres „Megyercsi utcai” verbunkja, eredeti komáromi dallam, Kecskés László kommentárja a felvételhez. (A felvétel ideje 1976.)

 

Rövid URL
ID86858
Módosítás dátuma2017. január 2.

Hibát talált?

Üzenőfal