Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Emlékművet kapott a hodosi citerás

Emlékművet kapott a hodosi citerás

Két évvel ezelőtt, 2015 május végén érkezett a hír: Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Patócs Lajos, a szlovákiai magyar népzenei élet ismert muzsikusa. Két évvel később szülőfalujában, a Dunaszerdahely melletti Nemeshodosban emlékművet avattak emlékére.

Patócs Lajos egy Hodos melletti tanyán, a Hodosi réten 1926-ban látta meg a napvilágot. Első citeráját nagyapjától kapta, melyen autodidakta módon tanult meg játszani. Már 12 évesen községi rendezvényeken lépett fel. Később sem vetette meg a kultúrát, számos rendezvényen lépett fel, majd 1950-ben a Csemadok hodosi alapszervezetének tagja lett, 1972-től tíz éven keresztül annak elnöke. Ugyanebben az évben alapította citerazenekarát, melyet haláláig vezetett. Együttesével, a Hodosi Citerazenekarral rendszeres résztvevője volt a Tavaszi szél vizet áraszt… és a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű országos népdalversenyeknek, szervezője az Országos Citeratalálkozóknak. Több alkalommal szerepelt a gombaszögi Országos Kulturális Ünnepségen, a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozón, 1980-ban a prágai Spartakiád kulturális műsorában.

Patócs Lajos munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, ugyanis 1986-ban megkapta a Csemadok Központi Bizottsága által adományozott Csemadok Kiváló Népművésze címet, 2005-ben Hodos Község Önkormányzata Pro Urbe díjjal tüntette ki, 2008-ban Tibor Mikuš, Nagyszombat megye elnöke emlékérmet adományozott neki, 2014 januárjában pedig a Csemadok Közművelődési Díját vehette át. Lajos bácsit 2015. május 28-án helyezték örök nyugalomra szülőfaluja temetőjében.

Két évvel később haza előtt, ahol élete végéig élt, emlékművet avattak, mellyel munkássága előtt tisztelegnek, s így nem feledi el őt az utókor sem. „Számomra tíz éves koromban is, amikor megláttam az utcán Lajos bácsit, éppen olyan öregnek tűnt, mint amikor nyolcvankilenc éves volt. A hazaiak tudják, miről beszélek. Amikor találkoztunk az utcán az öreg orosz biciklit tekerve a hosszú kabátban és a túlméretezett bakancsban, szájában a filter nélküli cigaretta, ami akkora füstöt okozott, hogy nem lehetett kibírni mögötte, de mindannyian szerettük. Amikor polgármester lettem és jobban beleláttam a falu életébe, akkor tudtam csak jobban értékelni azt, amit Lajos bácsi csinált. Amikor jöttek a telefonok a tévétől, hogy interjút szeretnének vele, amikor jöttek az újságírók, hogy Patócs Lajos bácsit keresik, amikor láttam, hogy mérhetetlen energiát belefektetve, időt nem sajnálva foglalkozik a fiatalokkal, irányítja az idősek klubját, akkor azért felvetődött bennem egy gondolat, ami akkor talán morbidnak tűnt. Akkor nem is nagyon mertem erről beszélni, de úgy gondoltam, hogy ennek az embernek, ha egyszer meghal, akkor ha törik, ha szakad, biztosan állíttatok egy emlékművet” — mondta a szoboravatón Balódi László a község polgármestere. Hozzátette, tudja, hogy sokan azt mondják, csak évekkel később illik az embereknek a haláluk után szoborral tisztelegni, de úgy gondolja, Patócs Lajosnak ez a gesztus a hodosiaktól Hodosban kijár.

Huszár László a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója beszédében visszaemlékezett arra, amikor Dunaszerdahelyre a Csemadok járási bizottságába került. „Patócs Lajos bácsi már javában citerázott. Először, gyermekkorában saját szórakoztatására játszott, majd később citerazenekart alapított. Amikor a Kárpát-medencében a népzene reneszánszát kezdte élni, akkor szlovákiai magyarok közt a Csemadok szervezésében is elindult ez a megújító mozgalom. Ekkortól datálódik a Tavaszi szél vizet áraszt… elnevezésű országos népdalverseny, aminek hatására sorra alakultak a népdalkörök, citerazenekarok és éneklőcsoportok. Innentől, 1973-74-től tartjuk számon a szlovákiai amatőr népzenei mozgalom feléledését, s nagy örömünkre a mai napig gombamód szaporodnak ezek az együttesek. Az elsők közt ott van Hodos is. Azért, mert van egy személyisége, aki gyerekkorától citerázott, gyerekkorától foglalkozott a hangszerrel. Így könnyű volt fiatalokat, gyerekeket találni, s könnyű volt őket megtanítani, mert ő is gyerek volt, amikor elkezdte” — mesélte Huszár. „Ő most biztosan fent ül azon a bizonyos bárányfelhőn, ahol a többi szlovákiai magyar kulturális szervező, vagy vezető ül és mosolyog le ránk, azt üzeni nekünk, hogy folytassuk, mert ő vigyázó szemeivel kíséri ezt a tevékenységet” — zárta beszédét Huszár László.

A Patócs Lajos emlékére felállított emlékmű közös összefogással jött létre, ugyanis az építkezési munkálatokat és a tereprendezést Ifj. Kohút István, Gódány Márton, Kázmér Zoltán és csapata végezték, az emlékmű márványalapját Egyházi József készítette, amire felkerült a Patócs Lajost ábrázoló dombormű, mely a Munkácsy-díjas Lipcsey György szobrászművész alkotása. Az emlékmű leleplezése után szót kért Lajos bácsi testvére, Patócs József is, aki elcsukló hangon köszönte meg mindenkinek, aki részt vett a szobor elkészítésében a munkát. „Engedjék meg nekem, hogy Tamás bátyám nevében, aki 600 kilométerre Csehországban él, valamint Karcsi öcsém nevében és persze a saját nevemben mély tisztelettel köszönöm ezt az emlékművet mindazoknak, akik a megvalósításában részt vettek” — hangsúlyozta.

Az emlékmű, Patócs Lajos bácsi nevető arcképével Patócs Lajos szülői háza előtt kialakított ligetben kapott helyet, ahol így vigyázó szemével figyelheti az arra járókat és a községben zajló történéseket.

– alsa –

TelepülésNemeshodos, Hodos [Vydrany]
Rövid URL
ID92663
Módosítás dátuma2018. március 21.

Hibát talált?

Üzenőfal