Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
4093 bejegyzés

Nyirbátori Leszkai Sándor esperes-plébános sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nagymagyar [Rastice])

Leszkay Károly (1825–1905.), neje (esk. 1853. Beregsurány) ludányi Bay Zsuzsánna gyermeke: Sándor (szül. 1862. nov. 3., † 1932.), esp.- plébános Nagymagyaron. A sírkő másik oldala Leszkay Károly honvédhadnagy sírkövét jelzi.

Nyitra vára (épület, építmény) (Nyitra [Nitra])

„Nyitra rendezett tanácsú város, Pozsony után Selmeczbányával együtt a nyugoti felvidék legnépesebb és legfontosabb városa. A Zobor-hegy tövében fekszik, a hol a Nyitra völgye széles lapálylyá tágulva, egybeolvad a Nyitravármegye déli részét is magában foglaló Kis-Alfölddel, tehát a síkság és a Kárpátok határvonalán, mely fekvése már Magyarország őskorában kijelölte fontosságát s legujabb fejlődésének is természetes...

Nyugdíjas napközi otthon (épület, építmény) (Lukanénye [Nenince])

Az épületet a község az 1960-as években építette – mely azóta is a falu tulajdonában áll -, s akkor a helyi nemzeti bizottság székhelyéül szolgált. Az évtizedek során az épület különböző funkciókat látott el: fodrászat, suszter műhelye, gyógyszertár. 2015-től nyugdíjas napközi otthon működik az épületben.

Obeliszkes díszkút (szobor, emlékmű, emléktábla) (Pozsony [Bratislava])

A Vásár-téren volt látható „a köröndbe állított obeliszkes díszkút, mely az 1825 évi országgyülés emlékére lett felállítva.”

Ocskay László bronztáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Érsekújvár, Újvár [Nové Zámky])

1704-ben a kurucok harc nélkül elfoglalták várat. 1706-ban II. Rákóczi Ferenc hosszabb ideig tartózkodott a várban, a fegyverszünetet is itt írja alá május 20-án. 1708-ban Hannibal Heister támadta az érsekújvári várat, de bevenni nem tudta. Ocskay László kuruc brigadéros a sikertelen várostrom után átállt a császár oldalára. Jávorka Ádám érsekújvári főhadnagy elhatározta, hogy elfogja az...

Ocsovszky Vilmos 48-as huszár főhadnagy, polgármester sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Selmecbánya [Banská Štiavnica])

Ocsovszky Vilmos (1828-1895) 48-as huszár főhadnagy, Selmecbánya városi rendőrkapitánya, majd polgármestere, az MKE (Magyarországi Kárpátegyesület) Szittnya Osztályának elnöke, a Ferencz József rend lovagja. Az egykor gazzal, orgonabokrokkal sűrűn benőtt sírt minden évben (a többi selmeci honvédsírhoz hasonlóan) a történelmi-honismereti tábor diákjai tisztítják meg. A temető felső részében álló, vaskerítéssel védett gyönyörű, obeliszkszerű követ a polgármesteri...

Ógellei temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Gelle [Holice])

Isten dicsőségére és a meghalt hívek lelki üdvére emeltette Ógelle 1962-ben.

Ökumenikus kápolna (épület, építmény) (Nemesócsa [Zemianska Olča])

A Hősök parkjában, a világháborús emlékművek közelében áll.

Oláh szeminárium (épület, építmény) (Nagyszombat [Trnava])

A plébánia-ház mellett van egy ódon külsejű, szűk, emeletes épület, mely ma deficientia, vagyis az esztergomi főegyházmegye elaggott papjainak nyugalmi helye. Erre a czélra szolgál már 1619-től fogva. Azelőtt szeminárium volt és pedig hazánkban a legrégibb, melyet a tridenti zsinat 1552-iki határozata értelmében, Oláh érsek (Oláh Miklós Nagyszeben, 1493. január 10. – Pozsony, 1568. január...

Olajbanfőtt Szent Jánosról elnevezett római katolikus templom (épület, építmény) (Csécs [Čečejovce])

A falu domináns épülete az 1800-ban klasszicista stílusban épült római katolikus templom. A templom 1949-ben eddig tisztázatlan körülmények között csaknem teljesen leégett és a jelenlegi formáját a tűzvészt követő újjáépítése és kibővítése után kapta.

Olgyai Olgyay Gyula 1848-49-es honvédhadnagy sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Olgya [Oľdza])

Az Olgyai Olgyay család sírboltjában Olgyai Olgyay Károly és felesége Kisjokai Takáts Klára, fiuk Olgyai Olgyay Gyula 1848-49-es honvédhadnagy, felesége Tutschek Antonia, valamint Tutschek Anna nyugszanak.

Olgyay Béla plébános sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Jóka [Jelka])

Főtisztelendő Olgyay Béla nyug. plébános, szentszéki tanácsos, Jóka munkás lelkipásztorának a sírja.

Ollik Pál 1848-as honvéd százados sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Selmecbánya [Banská Štiavnica])

A Kufsteint is megjárt Ollik Pál, honvéd százados (Szlávy Józseffel együtt raboskodott ott) volt az, aki 1859-ben felvetette a selmeci honvédszobor javára történő adakozás gondolatát.

Öllős Árpád sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Apácaszakállas [Opatovský Sokolec])

A dunaszerdahelyi gimnázium tanára, 1990-től Dunaszerdahely városának polgármestere volt.

Öllős Károly és Öllős Móricz sírkertje (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Apácaszakállas [Opatovský Sokolec])

Az Öllős család sírkertjében Öllös Károly és Öllös Móricz sírhelye található.

Öllös Károly református lelkész sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Ekecs [Okoč])

Öllös Károly Komárom megyében Apácaszakállason 1856. június 1-jén született egyszerű köznemes földművelő szülőktől. Elemi iskoláit szülőföldjén végezte, majd a szülei a pápai református főiskolába adtak, ahol a gimnáziumot, és a teológiai tanfolyamot végezte el. Közben  egy évig a balatonfüredi evangéliumi reformált népiskolában segédtanító volt. Majd katonának sorozták be. A tényleges katonai szolgálat után 1879 őszén ismét Pápán folytatta teológiai tanulmányait. Tanulmányai...

Oltár (szakrális kisemlék) (Bart [Bruty])

A templomot a XX. század harmincas éveiben akkori stílusú mellékhajókkal bővítették. A templom bővítése után, Simor László plébános a templomnak adományozott egy szürke márványból készült oltárt. Templomot a II. világháború idején több találat is érte, de akkor rongálódott meg teljesen, mikor a tornyot felrobbantották. A szürke márványból készült oltár megmaradt. Az oltáron a mai napig...

Oltár-kereszt (szakrális kisemlék) (Galábocs [Glabušovce])

Község közepén álló keresztfa, vaskerítéssel körülvéve. Templom hiányában itt tartották a szentmiséket illetve az ünnep- és vasárnap délutáni litániákat, valamint helyet adva a lakosoknak a beszélgetésre és találkozásra. Korponai Julianna, a rózsafüzér társulat előénekese és vezetője gyűjtötte össze a híveket a kereszthez. Id. Ádám János visszaemlékezése, 2010. október 10-én, Galábocs.

Oltár-lyuk (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tornagörgő, Görgő [Hrhov])

Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története: Tornagörgőn fakadó bővizű karsztforrás mellett nyilván kőből fölépült, tágasabb és rangosabb palotába, arra nincs adatunk. Legfeljebb feltételezhetjük, hogy nagynénjének, Aliz hercegnőnek már egy, a maga korában kényelmesnek tekinthető és a királyi családtag rangjához illő udvartartásra alkalmas rezidenciát adományozott Imre király. Minthogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, 1245-ben...

Öltöztetős Madonna-szobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Kelenye [Kleňany])

A kelenyei templom bal oldali mellékoltárán áll. Rokokó stílusban készült, fából faragott. A főbb egyházi ünnepeken, az arra az ünnepre vonatkozó színvilágú öltözetet adják rá: húsvétkor fehér, pünkösdkor bordó, karácsonykor arany, ádvent és nagybőjt alatt lila, évközben világoskék ruhát visel. A szobor fején korona és fehér tüll látható, a kezében jogar van. A másik kezében tartott...

Ora et labora faszobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A szobrot az „imádkozz, és dolgozz” idézet jegyében emelték megemlékezésként Trianonról, a visszacsatolásról és a kitelepítésről.

Orbán torony harangja (szobor, emlékmű, emléktábla) (Kassa [Košice])

A város egykori legnagyobb harangja, az 1556-os tűzvész után öntötték 1557-ben Illenfeld Ferenc mester vezetésével a Szent Erzsébet-székesegyház tűzben összeolvadt harangjaiból. A legenda szerint azért volt olyan szép a hangja, mert a tűzvész miatt a templomban bennégett szerzetesek lelkeinek a hangja szólalt meg benne. A 72 mázsás harang az Orbán- (Vörös-) toronyból szólt. 1966-ban leégett...

Ordódi és rozsonmiticzi Ordódy Pál és fia sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Ógyalla [Hurbanovo])

A bagotai katolikus templom mögötti temetőben az Ordódy család számos tagjának síremléke található. Az egyiken Ordódy Pál, magyar királyi közlekedésügyi miniszter nevét olvashatjuk. Itt nyugszik fia, az 1852-ben született Ordódy Pál is, aki a komáromvármegyei udvardi járás országgyülési képviselője volt 1885-től 1892-ig. Kétoldalt idősebb Ordódy Pál szülei sírkeresztjei vannak, a baloldalin édesanyja, Ghyczy Mária, a...

Ordódy Béla sírhelye (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Ógyalla [Hurbanovo])

Ordódy Béla (alsó-lieszkói ordódi), m. királyi állami felső építő ipariskola tanára, Ordódy István földbirtokos és kis-apponyi Bartakovics Vilma fia, szül. 1856. május 3-án Bagotán (Komáromm.); a budapesti kegyesrendi főgymnasium nyolcz osztályának bevégzése után 1874. a budapesti műegyetemen folytatta tanulását, hol mérnöki oklevelet nyert. 1881-ben a magyar kir. vasuti főfelügyelőséghez mérnökgyakornoknak neveztetett ki; résztvett a trencsén-zsolnai...

Ordódy Kálmán sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Ógyalla [Hurbanovo])

Alsó-liészkói és rozsony-miticzi Ordódy Kálmán Keresztelő János Ferenc (Bagota, 1815. január 10.– Buda, Várnegyed, 1871. december 14.) császári és királyi főhadnagy, honvédelmi minisztériumi osztálytanácsos. 1815-ben született Bagotán Ordódy Bálint és Bacskády Anna gyermekeként. Neje Práznovszky Jolán volt. 1848. június 13-ától honvéd századosként szolgált, 1848. szeptember 27-én őrnaggyá nevezték ki, októbertől pedig Trencsén megye hadparancsnoka volt....

Öreg pince (épület, építmény) (Hetény [Chotín])

Hetény híres bortermő vidék is. A szőlő termesztésére a lakott területtől északra található homokdombok napsütötte déli oldalai a legmegfelelőbbek. Ma kb. 89 ha szőlőültetvény található a hetényi határban. Az 1800 években elszórtan található szőlők azonban nem kedveztek a szövetkezet nagybani gazdálkodásának, így 1978-ban a szövetkezet minden gazdának 6 ha területen a saját borháza elé mérte...

Öreg sarki épület (épület, építmény) (Ipolykeszi [Kosihy nad Ipľom])

A feltételezhetően a 19. század elején épült a sarki épület. Az évek során rengeteg funkciót látott el: volt raktár, fogda, óvoda, határőrök lakása, kaszárnya és sok egyéb. Jelenleg bolt működik az épületben.

Öreg sírkövek a temetőben (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Csallóközaranyos, Aranyos [Zlatná na Ostrove])

A temető kerítése mellé, a temető bejáratától jobbra helyezte át a község a mintegy 45 sírkövet.
1 86 87 88 89 90 137