Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
4093 bejegyzés

Farkas Jenő papköltő emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nagymegyer [Veľký Meder])

Farkas Jenő (1922-1979) római katolikus pap, költő, műfordító. A hatvanas években Nagymegyeren teljesített lelkiszolgálatot. Ennek emlékére készítette a Csemadok Nagymegyeri Szervezete és a Nagymegyeri Római Katolikus Plébánia az emléktáblát, pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából, 2006-ban. Az emléktáblát Klig Sándor, szegedi szobrász készítette a magyarországi Polgári Magyarország Alapítvány támogatásával. Az emléktáblát a Zárda iskola külső falán helyezték...

Farkas József emlékkeresztje (szakrális kisemlék) (Nagyhind [Veľké Chyndice])

A kőkereszt a templomkert sarkában, a kapu közvetlen közelében található.

Farkas Pál evangélikus lelkész sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Felsőszeli [Horné Saliby])

Farkas Pál 1797. szeptember 22-től 1828 május végéig volt a helyi evangélikus egyház lelkésze. Felsőszelibe 36 évesen, 1797 szeptemberében került. Felszentelésére pedig októberben került sor Modorban. Két év múlva, 1799. június 23-án itt nősült meg, amikor feleségül vette a 23 éves Benkovics Teréziát. Házasságukból több gyermek született. Farkas Pál 1828. június 24-én hunyt el. Sírja...

Farkas Pál sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Dunaszerdahely [Dunajská Streda])

A Csemadok dunaszerdahelyi szervezetének és színjátszó csoportjának tagja, szereplője (Afinogenov: Kisunokám, 1979, Jókai-napok).

Farkaskereszt (szakrális kisemlék) (Kürt [Strekov])

augusztus 11, 2014
A Párkány – Érsekújvár autóút mentén áll a homokkőből készült, fehérre meszelt Nepomuki Szt. János-szobor. A helyi hagyomány azt tartja, hogy egy farkasok által megtámadott, majd szerencsésen megmenekült ifjú hálából emeltette. A történet Szulik József megfogalmazásában vers formájában is ismertté vált a 19. század közepe óta.

Farkass Mihály emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla, történelmi) (Baka [Baka])

2004-ben az önkormányzat (Csízik Erzsébet polgármester), az egyházközség (ThDr. Karaffa János) és a Csemadok Bakai Alapszervezete (Darnai Zsolt elnök) kezdeményezésére Farkass Mihály (1816-1904) egykori bakai esperesplébános halálának 100. évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el a templom falán. A község volt plébánosának életútját Darnai Zsolt tanár ismertette. A 2004-es megemlékezésre államalapító Szent István királyunk augusztusi ünnepéhez kapcsolódóan...

Farnadi községi emlékmű (szobor, emlékmű, emléktábla) (Farnad [Farná])

Az emlékművet Varga Pál bíró idejében állíttatta Farnad község valószínűleg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak tiszteletére. Az évek során, a történelmi események folytán új táblákkal bővült az emlékmű, ma már emléket állít az I. és a II. világháborúban elesett farnadiaknak is.

Faschler Ferenc sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nyitra [Nitra])

Jozsits család sirboltjában  nyugszik Faschler Ferenc, Nyitra város polgármestere, szül. 1845. április 12.,  meghalt 1911. május 24.

Fatimai kápolna (szakrális kisemlék) (Ipolynyék [Vinica])

Fatimai Szűz Mária tiszteletére állíttatta T. Antal és családja 1994-ben.

Fatimai Szűz Mária szoborfülke Magyarbélen (szakrális kisemlék) (Magyarbél [Veľký Biel])

A fatimai Szűz Mária szoborfülke a magyarbéli katolikus templom kertjében található. Száz évvel ezelőtt, 1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap....

Fatimai Szűzmária kápolnácskája (szakrális kisemlék) (Lukanénye [Nenince])

február 24, 2017
Fatimai Szűzmária kápolnácskáját a 222. számú ház előtt az egykori lakójának, özv. Szabóné Tóth Anna lányának kezdeményezésére emelték. 2011-ben a Remény című katolikus hetilap egyik júliusi számában arról tudósított Juhász Mária, hogy Mons. Dobos Péter esperesplébános megáldotta a Fatimai Szűz tiszteletére állított kis kápolnát Lukanényén, amelyet a Višňovsky házaspár készíttetett a család virágoskertjében. A 222....

Fayl Frigyes emlékpark (Béke park) (épület, építmény) (Nagycsalomja [Veľká Čalomija])

A főútról a faluba vezető utca keleti részén, a sportpályától délre létesítették néhány évtizede a Béke parkot, melyben hosszú időn át rendezték a Járási Dal- és Táncünnepélyeket. A gyorsan növő nyárfákkal beültetett park jól tükrözte a kor szellemét. Mára a környezetet szebbé varázsolták, a község jeles szülöttéről, Fayl Frigyesről nevezték el, s megépítették benne a...

Fecsó Pál emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Torna [Turňa nad Bodvou])

Curriculum Vitae 1933. január 2-án születtem Kassán, de tornai születésűnek tartom magam, hiszen pár napos koromtól életem nagy részét itt éltem le. Szüleim pedagógusok voltak. Édesapám az akkori Állami Elemi Iskola igazgatója volt, édesanyám az iskola tanítónője. Gyermekkorom felhőtlennek mondható. Sok szeretetet kaptam, de nem voltam elkényeztetve, nyáron éppen úgy mezítláb szaladgáltam, mint a többi...

Fedett lépcsők Trencsénben (épület, építmény) (Trencsén [Trenčín])

A város háza mellett, keletnek felfutó utczán jutunk egy födött lépcsőzethez, melyen át a plébánia templomhoz, illetve a régi neve szerint: a ,,Marienburg“-ba vezet az út. Az építmény 1568-ban épült a város védművének részeként. A lépcsőzet legfelsőbb fokán van egy ízléssel készült feszület, – mely az 1886. tűzvészt megörökíti. (Ez alkalommal a templom a belváros...

Fedor Miklós nemzetgyűlési képviselő sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Lőcse [Levoča])

Fedor Miklós (1874. szeptember 1. Nagyszombat – 1948. június 17. Lőcse) Az MKE (Magyarországi Kárpát-egyesület) Lőcsei osztály jegyzője (1903-1904-), titkára (1910-) . Az OKSZP (Országos Keresztényszocialista Párt) jelöltjeként 1925-ben és 1929-ben képviselői széket szerzett a prágai nemzetgyűlésben. Fedor Miklós alapította Lőcsén a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület (FMKE – 1883-ban alakult kultúregyesület volt a Magyar Királyság...

Fegyverneki katolikus kápolna (épület, építmény) (Kétfegyvernek, Fegyvernek [Zbrojníky])

A Katolikus Kápolnát, az 1947-ben megszüntetett magyar katolikus iskolát is magába ölelő Katolikus Házat Pogonyi Tibor pasztorációs szolgálata alatt szentelte föl Dr. Drahos János esztergomi érseki általános helytartó 1943-ban. Az azon időkben tevékenykedő Katolikus Lányok Szövetségének (Kalász) ma is élő tagjainak tanúsága szerint a Katolikus Ház a Magyarok Nagyasszonya/Patrona Hungarica/ tiszteletére lett felszentelve. Az esztergomi Prímási Levéltár...

Fehér kereszt (Fehér kép) (szakrális kisemlék) (Csütörtök, Csallóközcsütörtök [Štvrtok na Ostrove])

november 19, 2014
Korábban a falu északkeleti részén állt, a falun kívül, a pozsonyi út mellett (GPS: 48.103903, 17.345230). 2015. december 11-én helyezték át a Vám térre, ekkor került sor az újraszentelésére. Az újraszentelésésen részt vett a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László is (aki személyes támogatója volt a szoborfelújításnak), akit Őry Péter, a település polgármestere üdvözölt. Az ünnepségen...

Fehér Krisztus kereszt (szakrális kisemlék) (Galábocs [Glabušovce])

A kultúrház mellett található világos kőkereszt, valamikor fehér Krisztus korpusszal. Talapzatán márványtábla felirattal.

Fehér-kereszt (szakrális kisemlék) (Kóvár [Koláre])

A templomkertben áll a Fehér keresztnek is nevezett feszület, mely a 20. század húszas éveinek elején készült. A kétlépcsős márványkereszt felső részét egy három elemből álló talapzaton helyezték el. Az INRI feliratos, keskenyített szárvégű alkotáson egy vaskorpusz függ. Krisztus kissé jobbra fordított fején barna töviskorona, testén kék ágyéktakaró látható. A feszületet Cseri István és neje...

Fehérkép Éberhard határában (szakrális kisemlék) (Éberhárd, Éberhard [Malinovo])

Fél felől érkezve, a falu előtt, az út bal oldalán található.

Fejfák és keresztek a szádalmási temetőben (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Szádalmás, Almás [Jablonov nad Turňou])

A helyiek elmondása szerint az 1970-es évekig emeltek elhunytjaiknak fából készült fejfákat és kereszteket.  

Fekete család sírboltja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemeskosút, Kosút [Košúty])

A kisebb neogótikus, téglalap alapú poligonális záródású építményt Fekete bárónő emeltette 1903-ban. A homlokzatot törtpárkányos ablakok tagolják, körben rusztikus burkolatsáv fut. Az épület falait pillérek támasztják. A főhomlokzat háromszögletű timpanonban végződik a Fekete család nemesi címerével.

Fekete és Feketeházy család kápolnája (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Vágsellye [Šaľa])

A vágsellyei családi kápolnában, melyet Feketeházy Domonkos és apósa, Fekete József építettek nyugszik az 1927. október 31-én meghalt Feketeházy János mérnök, hídtervező, a vasszerkezetek igazi mestere. Halála idején már három testvére és szülei is a kápolnában nyugodtak. Id. Feketeházy János felesége, Júlia 1952-ben hunyt el Vágsellyén. Őt is a családi kápolnában helyezték örök nyugalomra.
1 41 42 43 44 45 137