Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Oláh Ödön

Oláh Ödön (Csemadok Életműdíj) - 2010

A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának volt tagja, felsővámosi alapszervezetének tagja, a helyi színjátszó csoport rendezője.

A lámpás
Oláh Ödön tanító, kultúra- szervező, Csemadok tag életútja (Varga László)
2010. januárja, Galánta

“A lámpás én vagyok. Világítok a sötétségben. Utat mutatok. Nálam nélkül vak a látó is” – írja Gárdonyi Géza a Lámpás című kisregényében, Kovács Ágoston néptanítóról.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy ilyen embertípust kívánok Önöknek bemutatni, akiből sajnos ma egyre kevesebb van. Oláh Ödön tanító úr, a szó legszorosabb értelmében lámpása annak a közösségnek, a Dunaszerdahelyi járás kis falujának, Felsővámosnak, ahol 1961 óta él, ma már, mint nyugalmazott tanító, feleségével együtt. Három gyermeke már önálló családot alapított.
Életútja a mátyusföldi Sókszelőcéről indult. Itt született 1943. április 20-án. Az első pozitív élmények, amelyek későbbi életútját meghatározták, itt a családi és falusi közösségben érték. A magyar kultúrával való első kapcsolatáról önmaga így vallott:
„Édesapám és két testvérem tagjai voltak a Csemadok szervezetnek, szervezői, rendezői és szereplői voltak a színjátszócsoportnak. Én mindig ott kotnyeleskedtem körülöttük, s mikor már jól tudtam olvasni, megengedték, hogy a próbákon helyettesítsem a súgót. Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy pedagógus leszek, ezért szüleim zenei ismereteim fejlesztése céljából elvittek az akkori református tiszteletes feleségéhez, aki kitűnő tanárnő volt. Ő tanított meg a magyar népdal szeretetére is.”
Életének második meghatározó helyszíne Rozsnyó volt. 1957 és 1961 között a Rozsnyói Magyar Tannyelvű Pedagógiai Iskola diákja volt. Itt az első évfolyamtól kezdve tagja volt az iskola énekkarának és zenekarának.
Oláh Ödön mai napig nagy szeretettel emlékszik vissza az itt eltöltött évekre. Az iskola kultúrcsoportjai rendszeresen felléptek nemcsak Rozsnyón, hanem a környező kisvárosokban és falvakban, mindez döntően befolyásolta a magyar kultúra iránti elkötelezettségét.
Ezt önmaga is így látta:
„tanítói pályámon bőségesen merítettem abból a szellemi táplálékból, amit Rozsnyón kaptam örökségül” – írja visszaemlékezéseiben.
Az iskola befejezése után, tizennyolc éves volt, amikor Felsővámosba helyezték. A kis falu iskolájában 41 évet töltött el a katedrán. 2006-ig generációk egész sorát oktatta és nevelte a magyar nyelv és kultúra szeretetére.
Először az 1974-84 évek között volt az iskola igazgatója. Ezt követőleg az 1984-90 között, saját bevallása szerint kénytelen volt megszakítani 23 éves eredményes pedagógiai munkáját, amikor a vásárúti-felsővámosi helyi nemzeti bizottság titkára lett.
1990 után visszatért az iskolába, amelynek évente 50-60 tanulója volt.
Ebben az időben 10-12 alkalmazott munkáját irányította. Jelentős érdeme volt abban, hogy az iskola Tikiriki bábcsoportja hat alkalommal volt résztvevője a Dunamenti Tavasz gyermek báb- és színjátszó fesztivál országos döntőjének, és ebből három alkalommal nyerte el a fődíjat. 1978-ban az Új Szó riporterének az alábbi módon fogalmazta meg életének fő céljait:
„Én arra tettem föl az életemet, hogy az iskola tanulói között és a nagyobb közösségben, a faluban terjesztem a magyar kultúrát, megtanítom becsülni, félteni, ápolni anyanyelvünket, tisztelni más nemzetek értékeit, hogy ennek a falunak minden lakosa becsületesen, hű fia legyen nemzetiségünknek és hazánknak.”
Eszerint élt azóta is, hogy 1961 augusztusában leszállt a kisfaluba érkező autóbuszról. Nála a tanítás nem fejeződött be, miután a gyermekek hazamentek az iskolából.
1961-től Csemadok tag. Még ennek évnek telén pedagógus társaival egy egész estét betöltő esztrádműsort mutattak be. A siker hatására 1962-ben létrehozza az alapszervezet 25 tagú színjátszócsoportját, amely 2002-ben ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját. Oláh Ödön ennek a kultúrcsoportnak szereplője, szervezője és rendezője volt.
1978-ban a kerületi verseny győzteseként a csoport részt vett a Jókai Napokon, ahol Oláh Ödön, a legjobb férfialakítás díját kapta.
A csoport nagyon gyakran mutatott be zenés darabot. Ezért a tanító úr vezetésével létrehoztak egy zenekart, amely állandó jelleggel kísérte a zenés színműveket. Maga Oláh Ödön a 40 év alatt közel 32 színmű és számos esztrádműsor rendezője volt.
„Amikor színdarabot rendezek, akkor is pedagógus vagyok, s életcélom megvalósításán fáradozom.” – mondta az őt faggató újságíróknak.
A sokrétű kulturális munkája egy további színfoltja volt, az 1968 szeptemberében az általa létrehozott Csemadok közművelődési klub.
„Még jobban össze akartam fogni a falu fiatalságát és művelődésre vágyó lakosságát. Számos író-olvasó találkozó, irodalmi-történelmi vetélkedőt szerveztünk.” – nyilatkozta 1988-ban Mács Józsefnek.
Még gyermekkorában megszerette a magyar népdalt. Ez motiválta, hogy 1982 januárjában, akkor már 20 éve rendszeresen működő színjátszó csoport, férfi éneklőcsoport, ifjúsági klub és citeracsoport mellett kialakítsa a Csemadok 15 tagú női éneklőcsoportját. A népdalkör 1985-ben a Csemadok Központi Bizottságának „Kiváló Népművészeti Csoportja címét kapta.
A jellemzett kulturális munkának, pozitív visszhangja volt a korabeli sajtóban. Az Új Szó, de különösen a Hét riporterei gyakran látogattak el a Dunaszerdahelyi járás kis falujába, amelynek a nevét Oláh Ödön kultúrcsoportjai országos viszonylatban is ismertté tették. Egyik legterjedelmesebb írás, 1975 februárjában jelent meg a „A fecskék közösen csinálnak nyarat” címmel a Hétben. Tulajdonképpen ekkor ismertem meg én is a „felsővámosi csodát”, ami Oláh Ödön nevéhez kapcsolódott.
Azóta eltelt több mint három évtized. Gyakran találkoztunk a különböző Csemadok rendezvényeken. A nyolcvanas évek közepén, mint Csemadok titkár, személyesen is tapasztaltam munkájának eredményét.
A Csemadok évzáró tagsági gyűlésein, amit mindig bál követett, ott volt a falu apraja és nagyja.
Láttam, tapasztaltam a szeretetet és tiszteletet, ami körülvette. Ezért nem tartom túlzásnak, egyik tanítványa, Csáky Henriette által használt jelzőt, amikor a tanító urat, a falu kincsének nevezte, az Új Szóban, 2001. január 5-én megjelent írásában. „A Csemadok frontemberét” úgy jellemzi, mint olyan embert, aki néptanító, sportriporter, színházi rendező, menedzser, az iskoláját minden eszközzel megvédő igazgató, egy személyben.
Úgy jellemzi, mint olyan embert, aki önzetlenül, sokszor családját, egészségét, karrierjét háttérbe szorítva, a falu érdekeit védi.
35 éve, amióta ismerem, azt tapasztaltam, hogy sikerei ellenére mindig szerény maradt. Megosztotta velünk tapasztalatait, ahol tudta segítette a Csemadok Dunaszerdahelyi Járási Szervezetének munkáját. Ezt erről a helyről is köszönöm, kedves barátom!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Íme egy életút!
Oláh Ödön, a tanító, közel ötven esztendeig tartó szolgálata alatt minden erejével azért harcolt, hogy annak a kicsiny közösségnek, amelyet a sorsa gondjaira bízott, lámpása legyen, vagy legalábbis megpróbálja ezeket az embereket a maga szerény fénykörébe vonni. Hitvallása volt, és ma is az, hogy tanítónak, „lámpásnak” lenni küldetést jelent, nemcsak emberi, de nemzeti értelemben is.

KategóriaCsemadok Életműdíj
TelepülésFelsővámos [Horné Mýto]
Év2010
Rövid URL
ID39407
Módosítás dátuma2020. június 12.

Hibát talált?

Üzenőfal