Csóka Klára (Csallóköz Kultúrájáért Díj) - 2017
PaedDr. Csóka Klára vagyok. Születtem 1947 július 17-én Léván. Az édesapám körüli különböző problémák miatt elkerültünk egészen Bártfára lakni, ahol egy pár évet töltöttünk. Sajnos olyan környezetben laktunk, ahol csak a szlovák nyelvet beszéltük. Szüleink nagy honvágya miatt, akik közül édesapám vajkai, édesanyám tajnai születésűek voltak 1953-ban Csallóközre költöztünk. Nekünk, gyermekeknek nem volt a legkönnyebb dolgunk, mivel keleten csak szlovák barátaink voltak, így volt mit tennünk ebben a magyar környezetben. Szüleink az elfoglaltságuk mellett is tudtak velünk anyanyelvünkön foglalkozni, de mi amint tehettük átálltunk a szlovák nyelvre, mert nekünk így könnyebb volt.
Én konkrétan az 5. évfolyamig szlovák tanítási nyelvű iskolát látogattam, majd a szüleink, hogy tökéletesedjünk anyanyelvünkben átírattak magyartanítási nyelvű alapiskolába, ahol a kisebb nagyobb akadályokat ügyesen hamarosan leküzdöttem. Az alapiskola sikeres elvégzése után érettségiztem, majd a Nyitrai Pedagógiai Fakultásra jelentkeztem, ahol 1972 diplomát szerezem szlovák nyelv és irodalom, valamint történelem szakra.
Az első pedagógusi állomásom Bős lett, amelyre a mai napig nagyon szívesen és szép emlékekkel gondolok vissza. Hát igen, ebben az időben kezdtem azon gondolkodni, mit lehetne az iskolai tevékenységem mellett még többet tenni a magyarságunkért. Példaképem az édesanyám volt, aki ebben az időben a többi, vele egykorú kolleganőjével igen csak bekapcsolódott az akkori Csemadok Dunaszerdahelyi Alapszervezetének tevékenységébe. Lassan kezdett beavatni ennek a szervezetnek a munkájába, minek következőben hamarosan a vezetőség soraiban találtam magam. Mint vezetőségi tag aktívan bekapcsolódtam a Csemadok mellett működő csoportok tevékenységébe. Az 1970-es évek elején megalakult a Női kar, amely a későbbiek folyamán csaknem 25 éven keresztül, mint Bartók Béla vegyes kar szerepelt Jarábik Imre vezetésével. A Csemadok mellett működött színjátszó csoport is, mely éveken keresztül reprezentálta városunkat a Jókai napokon, ahonnan legtöbbször jó eredménnyel tértünk haza.
Volt egy esztrádcsoportunk is, mellyel jártuk járásunk falvait, ahol jó kedvvel és szívesen fogadtak bennünket. Örültek annak, hogy a magyar kultúrát terjesztjük. Ekkor még egy kiváló csoport tartozott a Csemadok kötelékébe, amely a mai napig nagyon szép eredményekkel képviseli szervezetünket itthon és külföldön, a Jarábik Gabriella Fókusz Irodalmi Kisszínpada.
Itt szeretnék kitérni arra, hogy ez a munka akkor folyt, amikor én Fél Miklós bácsi felkérésére a Csemadok elnöke lettem a 1977-ben. Összehasonlítva a jelenlegi helyzettel, akkor még nagyobb volt az érdeklődés a Csemadok szervezete iránt.
Ekkor az alapszervezetünk a tagság szempontjából szlovákiai viszonylatban a legnagyobb volt. Jött 1988, amikor a felsőbb szervek utasítására egy alapszervezetből kettő lett. Ugyanis egy elnök olyan nagy létszámú szervezetet nem képes irányítani. Ekkor jött a törés. Hiába volt minden erőfeszítés a munka már nem volt olyan, mint amikor a Csemadok egyként működött. Szakadás állt be a két vezetőség között, nem egészséges versengés alakult ki, ami a Csemadokot, mint olyat meggyengítette. Fokozatosan, meglátszódott ez a tagság körében is. Egyre jobban csappant a tagság száma, és sajnos az újból megalakult vezetőség tevékenysége is hanyatlott.
Mivel 1999-ben elmentem a pedagógiából a Kulturális minisztériumba, Pozsonyba dolgozni, a nagy elfoglaltságom miatt lemondtam az elnöki posztról. Ez nem jelentette azt, hogy szakítottam a Csemadokkal, de továbbra is alelnökként tevékenykedtem. 2004-ben nyugdíjba vonultam, ami nem jelentette azt, hogy a Csemadokot otthagytam. Mint vezetőségi tag, majd ismételten, mint alelnök továbbra is bekapcsolódtam a munkába. De sajnos, mivel láttam, hogy a munka nem úgy folyik, ahogy kellene neki, az érzésem az volt, hogy minden előbbre valóbb, mint a Csemadok, kezdtem gondolkodni, mit lehetne tenni, hogy újra felrázzuk az egészet. A 2011-es évzáró taggyűlésen változás állt be, ismét elnökké választottak. Kísérleteztünk, próbálkoztunk, de a régi Csemadokot visszahozni már nem lehetett. Mit értek ez alatt? Sok érdekes rendezvényt szerveztünk, mint pl. kiállítások, előadások, könyvbemutatók, koncertek, szerettük volna az ifjúságot is valamilyen módon aktivizálni, de sajnos a ez a tevékenységünk ezt a generáción nem érdekli. Nem kell ugyan messze menni, az idősebb generáció is változott. Az amatőr tevékenység csak nagyon kevés embert érdekel, nagyok az igények, amire sajnos anyagi fedezet nincs. Az ő kedvükbe is nehéz járni. Kialakítottunk egy klubtevékenységet, ezen belül szerveztük a rendezvényeinket, de ez sem vált be. Sem az elnök, sem a vezetőség nem tétlenkedett, hanem megtettünk mindent azért, hogy legalább minden hónapra essen egy aktivitás.
Az ember egyszer megfárad, különösen, ha látja, hogy valami nem úgy megy, ahogy mennie kellene, akkor elgondolkodik, mi lenne a jobb folytatni, vagy abba hagyni? Annak ellenére az ember, amíg bírja, csinálja. Csakhogy az én életemben változás állt be, az egészségem nem úgy szolgál, ahogy kellene, ezért úgy döntöttem 2016-os év elején, hogy leköszönök, és szívesen adom át a helyemet fiatal rátermett egyénnek, aki ötletekkel változást hozhat a Csemadok életében. Nagyon örülök, hogy akadt utód Nagy Tibor tanár úr személyében, aki remélem, mint tanítványom megfogadja a jó tanácsaimat és szívén viseli a jövőben a Csemadok szervezet fejlődését.
2017. január 15., Padány
