A Szövetség személyiségei, kitüntetettjei

Agócs Idikó (Csemadok Közművelődési Díj) - 2019

A Csemadok Almágyi Alapszervezetének elnöke 2011 óta. Az ő elnöksége alatt a már jól működő Almágyi Népdalkör mellett két új hagyományőrző csoport is alakult a községben, melyek az alapszervezet égisze alatt működnek: a Piros Rózsák Asszonykórus és az Almágyi Férfikórus. A csoportokra nagy figyelmet fordít, mindenben támogatja őket, igyekszik segíteni tevékenységüket. Elnöksége alatt fellendült a község kulturális élete. Számos rendezvénynek ötletgazdája, szervezője, rendezője. Ilyenek a Mesterségünk címere – hagyományőrző gyerekfesztivál, a Gortva-völgyi Hagyományőrző Ünnepség, amit 2013 óta kétévenként rendeznek meg. 2018-ban szintén az ő ötlete alapján Együtt a kultúráért magyar-roma kulturális ünnepélyt szervezett az almágyi alapszervezet, amit kétévente, felváltva a Gortva-völgyi Hagyományőrző Ünnepséggel, a továbbiakban is szeretnének megrendezni. Az alapszervezet példásan együttműködik a község önkormányzatával, közösen szervezik a falunapokat és a megemlékezéseket nemzeti ünnepeinken. Az alapszervezet többször is felvállalta a Bíborpiros szép rózsa körzeti fordulójának megszervezését. Agócs Ildikó a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának 2012 óta tagja, 2016 óta pedig egyik alelnöke is, akire mindig mindenben lehet számítani.

Rövid Url
ID109516
Módosítás dátuma2020. június 9.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Fekete szalag – felhívás
XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
1 esemény,