Szlovákiai Magyar Népzenei Adatbázis

2820 bejegyzés

Hála Istennek megértük ezt a napot (szöveges gyűjtés, Felnőttek népdalai, jeles napok)

(Az aratási koszorú bevitelekor) Köszöntünk dícséretekkel! Hála Istennek, megértük ezt a napot, az aratás végit. Erőben, egészségben és a házigazdák...

Hála legyen az édes Jézusnak (szöveges gyűjtés, Felnőttek népdalai, jeles napok)

Hála légyen az édes Jézusnak, Hogy megadta érni a mai dicsőséges szép napot. Úgy mint Krisztus urunk születése napját, Szent...

Hallja meg a háznak ura (ének, alkalomhoz nem kötött dal, Felnőttek népdalai)

2010-04-11
Hallja meg a háznak ura,Tizenegyet vert az óra,Boldogságos szűz Mária,Vezényeljen minket jóra.Tizenegyet vert az óra.

Hallod-ë korëdom (ének, Felnőttek népdalai, kántáló, mendika)

2014-10-09
Hallod-ë korëdom, Në aludj korëdom, Térítsd vissza már a nyájat, Fogd meg közülük egy báránt, Köszöntjük a kis Jézuskát, Ennél...

Hallod-e te kis Katica (ének, Felnőttek népdalai, libizáré dallam)

2014-01-27
1. Hallod-e te kis Katica, Mit álmodtál az éjszaka? Nem álmodtam én egyereberebet Eszem a csalfa szemedet. 2. Eszem a...

Hallod-ë te pajtás nem úgy van ez (ének, Felnőttek népdalai, kántáló, mendika)

2014-10-09
Hallod-ë te pajtás, nem úgy van ez, Kakasok szóllanak, tán éjfél lesz? Még nem is aludtam, csak úgy elszunnyadtam Tekints...

Hallottad-ë hírét (ének, Felnőttek népdalai, rabének)

2015-07-03
1. Hallottad-ë hírét Piros álomszögnek, Piros álomszögnek, Hát annak a hírës Miskolci börtönnek. 2. Hallottam, hallottam, Voltam is már bennë,...

Hallottad-e hírét (ének, Felnőttek népdalai, rabének)

2015-07-03
Hallottad-e hírét piros álomszögnek. Hát annak a híres miskolci börtönnek. Hallottam, hallottam, voltam is már benne, Verjë mëg az Istën,...

Hallottad-e hírét piros álomszögnek (ének, Felnőttek népdalai, rabének)

2019-06-28
Hallottad-e hírét piros álomszögnek, Meg annak a híres munkácsi börtönnek, Hallottam, hallottam, voltam is már benne, Verje meg az Isten,...

Hallottátok Királyrévben mi történt? (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2014-09-10
1. Hallottátok Királyrévben mi történt? Farkas Julcsát fölküldték az asztagra. Farkas Julcsa föl is ment az asztagra, Bánatába beleesett a...

Hallottátok Szakállason mi történt (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2018-12-04
1. Hallottátok, Szakállason mi történt, Tót Mariskát az éjszaka megölték. Pisztoly golyó oltotta ki életét, Amikor védelmezte szerelmesét. 2. Tót...

Hallottátok-e már hírit (ének, Felnőttek népdalai, párosító)

2011-07-11
1. Hallottátok-e már hírit, Gyurcsi Jani legénységit, Fűrísszel vágja a májfát, Hogy ne hallják kopogását. 2. Fölveszi a két vállára,...

Hányat törik a mogyoró (ének, Gyermekek népdalai, gyermekjáték)

2015-06-25
Hányat törik a mogyoró(t), Ëggyet, kettőt, A legénynek akasztófát, Hetvenkettő(t). Hát ilyen kaput csinátak, oszt akkor mindég a hátsó pár,...

Haragszik a babám (ének, Felnőttek népdalai, lírai dal)

2014-09-03
1. Haragszik a babám, haragszik a babám, mikor masírozok. Minden csárda előtt, minden kocsma előtt nagyot káromkodok. Verje meg az...

Haragszik a feleségöm (ének, Felnőttek népdalai, tréfás, gúnyos dal)

2014-11-20
Haragszik a feleségöm, Azér’ támadt kedvem néköm, tyuhajja, Ha haragszik maj’ mögbékül, Ha nem békül, maj’ mögkékül,ihajja. Azért, hogy én...

Haragszik a gazda (ének, dudanóta, Felnőttek népdalai)

2014-03-12
1. Haragszik a gazda, Hogy mi itt mulatunk, Vigye el a házát, De mi itt maradunk. 2. Bánod, gazda, bánod,...

Haragszik a gazda (ének, Felnőttek népdalai, lakodalmas nóta)

2016-10-24
Haragszik a gazda, Hogy mi jitt mulatunk, Vigyë jel a házát, De mink itt maradunk.

Haragszik a gazda (ének, Felnőttek népdalai, lakodalmas nóta)

2016-10-24
Haragszik a gazda, Hogy mink itt mulatunk, Vigye jel a házát, De mink itt maradunk.

Haragszik a gazda (ének, dudanóta, Felnőttek népdalai)

2017-03-28
Haragszik a gazda, Hogy mink itt múlatunk. Vigye el a házát, Mink mëg itt maradunk.

Haragszik a gazda (ének, Felnőttek népdalai, lakodalmas nóta)

2019-06-20
Haragszik a gazda, Hogy mi itt mulatunk, Vigye el a házát, Majd mi itt maradunk.

Haragszik a szomszédasszony de nem tudom mér (ének, alkalomhoz nem kötött dal, Felnőttek népdalai)

2014-04-03
1. Haragszik a szomszédasszony, de nem tudom, mér, Talán, hogy a lányát szeretem én. Egye meg a fenë a haragját,...

Harangoznak délre (ének, alkalomhoz nem kötött dal, Felnőttek népdalai)

2010-04-28
Harangoznak délre,Féltizenkettőre,Hívjátok be apátokotCukorsüteményre.

Harangoznak délre (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2014-03-14
1. Harangoznak délre, Féltizenkettőre. Azt mondja a Komiszárus, Álljak fël a székre. 2. Felálltam a székre, Tekintëk az égre. Jaj,...

Harangoznak délre (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2014-03-14
1. Harangoznak délre, Fél tizenkettőre. Megöltem egy kutya bëtyárt, Dunába vëtëttem. 2. Duna bë nem vëtte, Partjára kitëtte. Arra gyütt...

Harangoznak délre (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2014-03-17
1. Harangoznak délre, Fél tizenkettőre. Megöltem egy kutya betyárt, Dunába vetettem. 2. Duna be nem vette, Partjára kitette. Arra jött...

Harangoznak estére (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2014-03-17
1. Harangoznak estére, Szëgén Horvát Ferencre, Árra a szép legényre. 2. Még csütörtökön délbe Vígan ment a pincébe, Vígan ment...

Hármasával nő a fán a mëggy (ének, Felnőttek népdalai, tréfás, gúnyos dal)

2014-09-17
1. Hármasával nő a fán a mëggy, Van énnékem feleségem egy. De már az az egy is igen sok, Előbb-utóbb...

Hármat tojott a fürjecske (ének, Gyermekek népdalai, gyermekjáték)

2015-06-25
Hármat tojott a fürjecske, Für, für, reketye. Rendem csipke, rendem bokor, Für, für, reketye. Zim, zom, zenébe, Rózsám gyere be...

Harmatos a kukorica levele (ének, alkalomhoz nem kötött dal, Felnőttek népdalai)

2010-06-22
1. Harmatos a kukorica levele,Csak egy legényt neveltek a kedvemre,Azt az egyet nem adnám a világért,Az anyjának az összes vagyonáért.2....

Három árva (ének, ballada, Felnőttek népdalai)

2016-11-02
1. A temető mély sáncába, Ott sírdogál három árva magába, – Kelj fel, kelj fel, édësanyám, Nincs ki gondot visel...
1 41 42 43 44 45 94

Legfissebb bejegyzések

Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje
Hungarikum vetélkedő

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,