Népi játékok

91 bejegyzés
A játékosok egymás kezét fogva alkotnak egy lazább külső és egy szorosabb belső kört. Mindkét körben azonos számú gyerek van....
Főleg fában bővelkedö helyen játsszák, fiúk, lányok egyaránt, közösen is. Először is a terepen fákat jelölnek ki, mégpedig eggyel kevesebbet,...
Fogócska – Menedék nélkül, mindenki futó, egy kergető (A játék színhelye nem korlátozott) Van egy „öregapa“, a többiek a „gyerekek“....
A gyerekek két egyenlő számú és egymással szembenéző sort alkotnak. A sorok közti távolság kb. 2 lépés. Kezében mindenki botot...
A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni...
Alakoskodás több főszereplővel Három-tízéves lányok és fiúk pénzüket összeadják, és nápolyit, süteményt, kekszet, csokoládét, stb. és néhány üveg üdítő italt...
Rajzolók Miközben az alábbi versikét mondják, annak ritmusára – a sorok alatti számozás szerint – egy „török basát“ rajzolnak le....
Fogócska – Menedékkel, mindenki futó, egy kergető (A játék színhelye kijelölt, korlátozott) A szabadban szokták játszani. Az alábbi ábra szerint...
A szabadban szokták játszani. Néhány konzervdobozt egymás tetejére helyeznek vagy kör alakban szétraknak, majd a dobozokat középre véve kört alkotnak....
Sorjáték A játék elején van egy „répahúzó“, egy „répa“ – ez a legerősebb gyerek -, a többiek pedig a „kis...
A gyerekek a földre köröket rajzolnak, és ezekbe beleállnak. Aki utotsónak rajzolja meg a körét, annak azt törölnie kell, mert...
Fiúk szokták játszani, eső utáni napokban, általában dombos helyen. A gyerekek két egyenlő számú csapatra oszlanak. Az egyik csapat a...
Többnyire iskolai zenés rendezvényeken fordul elő. A fiúk a lányokkal párba állnak; egy gyereknek nincs párja, ehelyett seprűt tart a...
A játékhoz zene vagy ének szükséges. A gyerekek a zene vagy az ének ütemére a kör alakban elhelyezett székeket kerülgetik,...
Többnyire lányok körében szokott előfordulni. Akkor játsszák, amikor valamelyiküknek kiesik egy szempillája. Az illető személy a szempilláját mutató- és hüvelykujja...
A játékosok – általában lányok – kijelölnek maguk közül egy „gazdasszonyt“és egy „macskát“. A többiek egyes sorba leguggolnak, ők a...
A gyerekek körbe álltak, elmozdulni egyiküknek sem volt szabad. Valamelyikük feldobott a levegőbe egy tollat (v. pelyhet), s ezt mindegyikük...
Gyarapodó fogócska – Az elfogottak is kergetők lesznek Tetszés szerinti számban játsszák. Választanak egy „tolvajt“, ő lesz a fogó, a...
Fogócska – Egy futó, sok kergető A szabadban játsszák, tetszés szerinti számban, fiúk, lányok egyaránt. Kiszámolják a „törcs“-öt és a...
Benti játék. A játék elején a gyerekek megegyeznek, hogy mi lesz az a kis tárgy, amit el fognak rejteni. Ezután...
Van egy „gazdasszony“ és egy „róka“, a többiek a „tyúkok“. A földre rajzolnak két kört: egy nagyobbat és egy kisebbet....
Fogócska – A futók váltják egymást Tetszés szerinti páros számban játsszák. Választanak egy fogót, a többiek pedig párosán befelé néző kört...
Szembekötősdi Fiúk, lányok vegyesen is játsszák, főleg a szabadban, fák között. A gyerekek közül valamelyik egy tetszés szerinti játékosnak, a...
Szembekötősdi Egy gyereknek bekötik a szemét, ő a „vak“. A többiek ugrálnak, futkároznak körülötte. A vak figyelmezteti őket: Vak vagyok,...
Szintén kinti játék. Két vagy több gyerek játssza. Minden játékosnak szüksége van egy zsebkésre, továbbá egy kb. félméteres karóra, de...
A gyerekek körbe fogódznak, s egyik lábukkal előrelépnek. Egy közülük a kör közepére áll, és a következő két parancsot ismételgeti...
Fogócska – Menedékkel, mindenki futó, egy kergető (A játék színhelye kijelölt, korlátozott) Fiúk, lányok együtt is játsszák. Kiolvasóval vagy anélkül...
Osztályban szokták játszani. Egy gyereket kiküldenek a folyosóra, a bentiek pedig kijelölnek maguk közül egy „rossz villanykarót“. Amikor a kinti...
Főleg leányok szokták játszani, legtöbbször a szabadban. Kijelölnek maguk közül egy „asszonyt“, egy „ördögöt“ és egy „angyalt“. Az ördög és...
Fogócska – Menedékkel, mindenki futó, egy kergető (A játék színhelye kijelölt, korlátozott) Az árokban áll a „víres ember“. Az árkon...
1 2 3 4

Legfissebb bejegyzések

XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny
Esszéíró pályázat magyar nyelv napja, a magyar szórvány napja, az anyanyelv hete, a magyar kultúra napja alkalmából
XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
-
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
2 esemény,
-
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,