Blog

Meghalt Ág Erzsébet

Meghalt Ág Erzsébet tanítónő, a Kék Nefelejcs Népdalkör egykori vezetője. Temetése 2017. január 24-én (kedden) 14.00 órai kezdettel lesz a nagymegyeri református temetőben. Emlékét megőrizzük!

REGIONÁLIS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS | BGA Zrt.

A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) – a BGA Komárom irodájának közreműködésével – nyílt pályázatot hirdet Forrás: www.bgazrt.hu 1.      A pályázat célja:  A Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, […]

Meghalt Vajda László

Újabb fájdalmas veszteség érte Felvidék keleti szegletének kulturális életet. 2017. január 14-én 62 éves korában végleg távozott körünkből Vajda László a Fabotó Citerazenekar egyik alapítója, a Szőlőfürt Citerazenekar vezetője. Béke […]

A volt kántortanító és a kitelepítettek

Dudás Lóránt Hidaskürtön született és itt is járta ki az alapiskolát, majd Galántán dolgozott és közben Pozsonyban az építészeti középiskolán szerzett oklevelet. Pozsonyeperjesre nősült, itt él családjával több mint négy […]

Térdig télben

Telünk hóval teljes, tavaszunk a szerelem, nyarunk terméssel vemhes, ősszel várjuk, mi terem. Ennyi a tiszta törvény, nincs benne titok semmi, előttünk gyalogösvény, végig kell rajta menni.  *** Gyurcsó István […]