Mi történt a Hont mëgye falujába,
Bíró Ferenc Margit nevű lányával,
Bíró Ferenc, Margit nevű leánya,
Kinëk az első tizëdbe nincs párja.

Margit kislánt sok legén csalogatta,
De legjobban Kis Imre biztatgatta.
– Ne félj Margit, szívem párja szeretlëk,
Jövő őszre, feleségül elvëszlëk.

De Imrének más kislány járt eszébe,
Üzenetët küldött Cserepesékhez,
Hogy ő ëgyszër el fog hozzájuk mënni,
Cserép Zsuzsit feleségül elvënni.

El is indult, még azon szombaton estë,
Cserép Zsuzsi már a kapuba lestë.
Egy pár szót és egy pár csókot is adott,
Kis Imrének az asztalnál hejt adott.

– No fijaim, mënjetëk a pap elé,
Írassátok nevetëket a könyvbe.
Mer ha ezt a Bíró Margit mëgtudja,
A lányomat örökre elátkozza.

Éjfél után ëgyet ütött az óra,
Bíró Margit elindult a kis kutra.
Oj szomorú hírt hallott a kis kúton,
Alig tudott hazamenni az úton.

Alig várta, hogy kannáját lëtëgye,
Sietëtt az Imre házuk elejbe.
Még be se ment, csak a kaput zörgeti:
– Álnok betyár, csak egy szóra gyerë ki.

És kijött a Kis Imre a kapuba,
Bíró Margit e szavakat mondotta:
– Való Imre, hogy te mëgházasodtál?
A szívemre íj nagy bánatot hoztál?
Összetörted a szívemet, lelkemet, *)
Mindörökre eltemettél engemet.

– Kedves rózsám, add ide a kezedët,
Hagy kívánjak néked boldog életët.
Három évig és harminchat hónapig,
Nyomjad babám gyászos ágyad fenekit.

Éjfél után kettőt ütött az óra,
Bíró Margit elindult a nagy útra.
Még a más köszönését se fogadta,
Haza mënt és magát felakasztotta.

Lányok, lányok énrólam tanuljatok,
Igaz szívből szeretőt ne tartsatok.
Lám én Imrét igaz szívből szerettëm,
Utoljára sírba vitt a szerelëm.

Lányok, lányok öltözzetëk fehérbe,
Vigyetëk ki engëm a temetőbe.
A síromra ne kössetëk koszorút,
Csak a harang zúgjon, egy bús szomorút.