Kiment, kiment a menyecske,
Az erdőnek közepibe,
Az erdőnek közepibe,
Annak is a sűrőjébe.

Arra sétált a katona,
Megy a menyecskéhez csókra,
A menyecske visszafordul,
A katona felé hajol.

Kihúzza ja fényes kardját,
Levágja katona nyakát.
Felöltözött ruhájába,
Felült katona lovára.

Beugraszt a falujába,
Kérdez a bíró házára:
– Jónap Isten, bíró gazda.
– Adjonisten jó katona.

– Bíró gazda adjon szállást,
– Nem adhatok, jó katona.
Mert nincs nékem feleségem,
Nincsen ki vacsorát főzzön.

– Nem kell nékem jó vacsorád,
Tiszta íkes meleg szobád,
Beérem a magaméval,
Az én kanafász dunnámmal.

– Bíró gazda menjen boré,
Van énnékem költőpínzem,
Nígyszáz forint a zsebembe,
Az ötödik a nyeregbe.

Bíró gazda elment boré,
A katona levetkőzvén.
Kigombolja kis lajbiját,
Megszoptatja a kis fiát.

Haza ment a bíró gazda,
Dicsekedik a kis fia,
– Atyám, édes kedves atyám,
Ez volt az én édesanyám.

– Hallgass te kis fiú, hallgass,
Nem volt a te édesanyád.
Megösmerném járásárú,
Víkon karcsú derekárú.

– Ha jén aztat tudtam vóna,
Hogy ő a te ídesanyád,
Nem eresztettem vóna én
Tizenhatezer forintér.