Szabó Vilmát nem az anyja szülte,
Szabó Vilmát diófa termette.
Diófának a legfelső ága,
Ráhajlott a szomorúság árja.

– Szabó Vilma szűz akartál lenni,
Szűzkoszorút föl akartad tënni.
De ráismert a vármëgye orvosa:
Szabó Vilma három gyermëk anyja.

Szabó Vilma kimënt a kis kertbe,
Lëfeküdt a citrusfa tövébe,
Kettőt-hármat füttyentëttem neki,
– Kelj fel, Vilma, majd meglát valaki.

Szabó Vilma nem vëtte tréfára,
Beugrott az ebédlőszobába,
Be sem csukta ablakja záróját,
Kilenc csendőr zörgeti ajtaját.

– Szabó Vilma, vald ki bűneidët,
Hová tëtted három gyermekëdët?
Egyet tëttem a diófa tövébe,
Kettőt meg a Tisza fenekére.

– Szabó Vilma, nem-e fájt a szíved,
Hogy megölted három gyermekedet?
Dehogynem fájt, hiszen majd meghasadt,
Amíg élek, rám verik a vasat.