Lement Jancsi a pincébe
A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.
Lement Jancsi a pincébe
Vajat csipegetni,
Utánna ment öreganyja
Pofon veregetni.
Gí, gá, gú,
Te vagy az a nagyszájú!
Vágsellye, 1971 / Fülöp Benőné (42)
VÁLTOZATOK:
Lementem én a pincébe
Túrót csipegetni,
Utánom jött édesanyám
Pofon veregetni.
Bokor alá bújtam,
Furulyát fújtam,
Ó, á, ú,
Te vagy az a nagyszájú!
Vízkelet, 1971 / Pavlacska István (8)
Ehhez kapcsolódó két változat:
A 2. sor:
Vajat csipegetni;
A 4. sor után:
Így szól nótám: gí, gá, gú,
Te vagy az a nagyszájú!
Negyed, 1972 / Döme Erzsébet (14)
A 3. sor:
Utánam jött az anyám;
A 4. sor után:
Dí, dá, dó,
Te vagy a fogó!
Vágsellye, 1971 / Gyurovszky László (12)
Lementünk a pincébe
Vajat csipegetni,
Utánnunk jött az anyánk
Pofon veregetni.
Nád közé ugortunk,
Nádsípot csináltunk,
Az én sípom így szól:
Dí, dá, dú,
Te vagy az a nagyszájú!
Vághosszúfalu, 1971 / Andódi Angéla (12), Barczi Éva (13)
Lementem a pincébe
Vajat szopogatnyi,
Utánnom gyött az apám
Pofon veregetnyi.
Nád közé bújtam,
Nádsípot fújtam,
Oda gyött a Böske,
Jó fenéken rúgtam.
Tallós, 1968 / Halász Ferencné (47)
Lementem a pincébe
Krumplikását enni,
Jött az édesanyám
Pofon veregetni.
Inc-pinc, kalavinc,
Te vagy odakint!
Deáki, 1970 / Sipos Edit (14)
Elmentem én az erdőbe
Fát szedegetni,
Utánnam jött édesanyám
Hátbo veregetni.
Nád közé ugortam,
Nádsípot csináltom,
Az én sípom így szólt:
Dír, dúr, desz,
Ádám, Éva, potrovicska,
Ördög viszi ezt!
Vezekény, 1968 / Kovács Imréné (49)
Kimentem az erdőbe
Rózsát szedegetni,
Utánam jött édesanyám
Pofon veregetni.
Dí, dá, dú,
Te vagy az a nagyszájú!
Vágsellye, 1971 / Fülöp Benőné (42)
Kimentem én az erdőbe
Fát szedegetni,
Utánam jött öregapám
Hátba veregetni.
Szil-szál, szómaszál,
Űzd ki, hajtsd ki, penderítsd ki,
Ezt!
Tallós, 1968 / Izsóf Lászlóné (47)
Erdőbe mentem
Fát hasogatni,
Utánam jött apám, anyám
Bottal veregetni.
Nád közé bújtam,
Nádsípot csináltam,
Az én sípom így szól:
Dí, dá, dú,
Te vagy az a nagyszájú!
Diószeg, 1970 / Nagy Mária (12)
Ehhez kapcsolódó változat 1-4. sora:
Elmentem az erdőbe
Fát szedegélni,
Utánam jött apám, anyám
Bottal veregélni.
Kismácséd, 1970 / Hontvári Ervin (12)
Elmentem én szőlőhegyre
Szőlőt csipegetni,
Utánom jött János bácsi
Jól megveregetni.
Az csak mindig azt mondotta:
Kipp-kopp,
Kikapott a kis Mariska!
Tallós, 1968 / Csóka Józsefné (66)
Kimentem én a szőlőbe
Szőlőt csipegetni,
Utánam jött egy víg ember
Hátba veregetni.
Kiszaladtam a nádasba
Sípot csinálgatni,
Dir-dur, daligán,
Ketten fogtunk egy bikát.
Nádszeg, 1971 / Juhos Edit (6)
Fölmentem a mennyekbe
Libákat őrizni,
Leesett a görbebotom,
Le kell érte menni.
Jön a farkas hentes felől,
Áll a füle ezerfelé,
Inc-pinc, palavinc,
Te vagy kint!
Nádszeg, 1971 / Faragó Magdolna (14), Juhos László (14)
Hibát talált?
Üzenőfal