Kövecselés
Szintén öt kaviccsal játsszák. A játékosok száma tetszés szerinti.
A játék a következő dobás-, illetve kapásfajtákból áll:
1. A játékos a földre gurítja az öt kavicsot ugyanúgy, mint az előző változatban. Ezután egy kavicsot felvesz, s ezzel kezdi a játékot. Feldobja kb. 20-25 centiméter magasra, s mielőtt elkapná, a földön fekvő kavicsok közül egyet felkap, természetesen ugyanazzal a kézzel. Ezután egy kavicsot áttesz a bal kezébe, s a leírt módon egymás után felkapkodja a lenti kavicsokat.
2. Két kavicsot a jobb kezébe, a többi hármat pedig a bal kezébe veszi. A jobb kezében levő kavicsok közül az egyiket tenyere közepére helyezi, a másikat pedig a mutató-, a hüvelyk- és a középső ujj között tartja dobásra készen, majd hirtelen feldobja, miközben a tenyerében levőt gyorsan lehelyezi a földre úgy, hogy a visszahulló kavicsot sikerüljön még a levegőben elkapnia. Ezután a bal kezéből egy kavicsot mindig átvesz a jobb kezébe, s a dobást addig ismétli, míg mind a négy kavics a földre nem kerül.
3. A jobb kézben maradó kavicsot feldobja, a lenti négyet egyszerre felkapja, s elkapja a visszaesőt is.
4. A játékos mind az öt kavicsot a kezébe veszi, s igyekszik úgy feldobni őket, hogy a visszahuüó kavicsok közül minél többet fel tudjon fogni a keze fejével. A fennmaradt kavicsokat egy gyors mozdulattal a magasba lendíti, s ahányat el tud kapni közülük, annyi „iskolát“ számítanak be neki. Az iskolák számát néha írni is szokták.
Akinek valamelyik dobása nem sikerül, az a kavicsokat átadja a soron levő játékosnak, aki így szintén bekapcsolódik a játékba, illetve ha már egy kör lement, folytatja a játékot, mégpedig attól a játékmozzanattól, amelyet elrontott.
A játékban az győz, akinek a legtöbb iskolát sikerül összegyűjtenie.
Diószeg, 1970 / Csadi Katalin (12), Csanaky Eleonóra (12)
Hibát talált?
Üzenőfal