Gyűjj ki napocska

Gyűjj ki, napocska, fűből, fából, Istenke udvarkájábó,
ott törik a mákot, sütyik a kalácsot,
tökvel harangoznak.

A naphívogatók a libapásztorok kedvenc dalai voltak. Tavasszal azért kívánták a nap melegét, mert valóban fáztak a kis libapásztorok. Ugráltak, futkostak, hogy könnyebb legyen elviselni a hideget, és ha netán kisütött a napocska, nagyobb volt az örömük, mert azt hitték, az ő énekük is hozzájárult ahhoz, hogy felmelegedett az idő. Volt úgy, hogy a gyermek már korán reggel kiült a ház elé, és a falnak dőlve énekelgetett magának a napfelkeltét várva. A gyerekek estére is szoktak a napocskának énekelgetni, mégpedig azért, hogy minél előbb nyugodjon le, és így ők is hamarabb hazamehessenek.
Ezek a dalok mind térforma nélküliek, a gyerekek éneklés közben tetszés szerint helyezkednek el, mozgásuk nincs korlátozva, mindegyikük szabadon ugrál, tapsol.