Elszakadt egy húr…
Gyászol az őszirózsás nótaénekesek tábora, és nem csak ők. Újabb veszteség érte a zenész társadalmat. Meghalt Balogh Béla (1949. VII. 31. – 2017. I. 3.), a kürti cigányzenekar prímása, szeretett családapa, jó barát, kiváló ember és kiváló zenész. A Csemadok által rendezett Őszirózsa magyar-nótaénekesek országos versenyén 2005-től megszakítás nélkül tizenkét éven át működött közre, segítette a verseny népszerűsítését, szakmai megalapozását és erősítését. Több mint félezer fellépésen segítette a versenyzőket sikereik elérésében, tudásuk növelésében. Zenekarával az ország számos pontján fellépett, számtalanszor külföldön is.
Most, hogy már nincs közöttünk, fájdalmas szomorúsággal vesszük számba emberi értékeit, tiszteletadással meghajtjuk előtte fejünket, köszönetet mondunk Istennek, hogy az élet összehozott bennünket, hogy együtt dolgozhattunk véle. A halál elkerülhetetlen. Méltó gyászunk tegye ünnepélyessé halálát. Részvétünk a gyászoló családé.
A véges ember végtelen boldogságra hivatott. Uram adj neki örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék néki. Ez a világosság vezérelje őt abba a hazába, amelyet mindnyájunknak készítettél. Ámen.
Balogh Gábor a Csemadok
Nagykürtösi TV nevében
Hibát talált?
Üzenőfal