Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Elhunyt Pukkai László

Elhunyt Pukkai László

Életének 76. évében elhunyt Pukkai László „Pro Urbe – Alsószeliért” díjjal kitüntetett helytörténész, publicista, magyar-történelem szakos tanár, a Csemadok Galántai Területi Választmányának egykori alelnöke, volt elnökségi tagja.
Pukkai László 1941-ben született Alsószeli (Galántai járás) községben. Galántán érettségizett. A pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett magyar-történelem szakos diplomát. Tanított a nyitrai Pedagógiai Főiskolán, majd a galántai magyar gimnáziumban 2001-es nyugdíjba vonulásáig.
1965-ben kezdett publikálni, köteteiben főleg a csehszlovákiai magyar munkásmozgalommal, illetve gazdaságtörténettel foglalkozott. Hozzájárult egyebek mellett Galánta, Vága, Nemeskajal és Alsószeli történetének felkutatásához. Nyugdíjba vonulását követően is aktívan dolgozott, főleg szülőföldje, a Mátyusföld helytörténetének kutatásával és feltárásával foglalkozott. Többek között az ő szerkesztése alatt jelent meg a Mátyusföldi Lexikon is.
Alapító elnöke volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, a tisztséget 1994-ig töltötte be.

Temetésére 2017. január 7-én, 14:00 órai kezdettel kerül sor Galántán, a régi temetőben.

Rövid URL
ID86941
Módosítás dátuma2017. január 3.

Hibát talált?

Üzenőfal