1.

A füst szagára megjelenő boszorkány

Nyárasdon mesélték jó tizenöt évvel ezelőtt: A boszorkány egy embernek bosszúból megrontotta a kezét. A fájós kézre mindenféle orvosságot raktak, de semmi nem használt. Az egyik asszony kitalálta, hogy a kémény alatt gyújtsanak meg egy kis rakás tehéntrágyát. Úgy is cselekedtek. Amikor a trágya már jól égett, az erős, maró füst szagára megjelent az udvaron egy nőszemély, s igen erélyesen követelte, hogy a tüzet azonnal el kell oltani. Hosszas követelésre hallgattak rá, s amikor a tüzet eloltották, az ember keze hirtelen meggyógyult. Hasonlóképpen gyógyult meg Medvén a fiatal legény, de itt még az alsószoknya is szerepet kapott. A füst szagára megjelent boszorkány fölhajtott „pintülével” háromszor megsimította a beteg testrészt, erre az nyomban meggyógyult.
Hatásos volt a boszorkányok elleni védekezésben a tűz, a vessző, és ha valaki keresztet vetett magára, meg a valamilyen formában - esetleg macska képében - megjelenő boszorkányra. A megrontott állatot rendszerint tűzgyújtással, tűzrakással vagy vesszővel gyógyították. Erről szól a következő történet: Az egyik gazdának váratlanul igen sok jószága megbetegedett, majd elhullott. A bajt nem tudták megtalálni még az orvosok sem. Éppen akkor egy idegen valaki járt a faluban, kéregető-féle lehetett, s először éppen a kárvallott gazdáékhoz ment be. Elmondták neki, hogy mekkora nagy kár érte őket, mire az ember ásót meg kapát kért. Az istállóban fölásta a jászolok alját, kiszedte az ott talált mindenféle szemetet, azt letakarta az udvaron egy rakás szalmával, azután meggyújtotta. Erős, orrfacsaró bűz keletkezett, s amikor a tűz javában égett, egy jajgató öregasszony jelent meg az udvaron, köhögött, krákogott, fulladozott, s igen kérte őket, oltsák el a tüzet. Amikor hallgattak rá, s a tüzet eloltották, földerült az arca, s elégedetten kiment az udvarról. A gazda többi, még egészséges jószága pedig megmenekült.

Mit tettek az emberek a megrontás ellen?

2.

A véres tej

Egy másik gazda tehene véres tejet adott. Sejtették, hogy boszorkány ronthatta meg, de orvosságot nem tudtak ellene. A gazda szolgája igen szemfüles legény volt, hallott is valamit a boszorkányokról s az ellenük való védekezés formáiról, tudta, mit tegyen. Fogott egy fasajtárt. Ugyanis csak a fából készült eszköz volt hatásos. Ebbe a sajtárba öntötte a véres tejet. Éppen dél volt, harangoztak. A legény kitárta a nagykaput, volt egy somfavesszője, ezzel verni kezdte a véres tejet. Kisvártatva itt is egy öreg nő jelent meg, igen jajgatott, meggörbülve ment, s a hátát fogdosta, mintha ő kapná az ütéseket. Kérte a legényt, ne üsse, ne verje azt a tejet, hiszen az senkit nem bántott, teljesen ártatlan. A legény „megszemlélte” az öregasszonyt, majd hirtelen abbahagyta a tej verését. Erre az öregasszony megkönnyebbülten kiegyenesedett, kiment az udvarról, a véres tej pedig eredeti fehér színűvé változott.

Mivel védekeztek a boszorkány ellen, ha a gazda tehene véres tejet adott?

3.

A bakterok és a boszorkányok

Még e század harmincas éveiben is éjjeliőrök, bakterok vigyázták a falut az esti óráktól egészen hajnalig. Persze, hogy ezekben az órákban ők találkozhattak elsőként a boszorkányokkal. Ilyen találkozásról szól a doborgazi történet:
Egyszer egy öregebb baktert támadtak meg a boszorkányok. Ő azonban - ismervén a védekezés módját - megőrizvén lélekjelenlétét, gyorsan nagy kört rajzolt maga köré a dárdájával, s így a gonoszok a közelébe se férkőzhettek. Ez a dárda kereszt alakú volt, minden hetedik esztendőben felszentelték, ezért volt hathatós fegyver a bakter kezében.

A boszorkányok elleni  védekezésként mivel rajzolt maga köré nagy kört a bakter?

4.

A fiatal menyecskének ördöge van

Egy másik, ugyancsak Doborgazon történt eset szerint volt a faluban egy szép fiatal menyecske, s azt suttogták felőle, hogy ördöge van, tehát ő is boszorkány. A faluban az asszonyok féltették tőle a férjeket, a legényeket, de még a gyermekeket is. Azt azonban nem tudták sehogyan sem rábizonyítani, hogy valóban boszorkány. Próbát kellett vele tenni. A szomszédasszony az asszonyokkal közösen elhatározta, hogy meghívja magához a fiatalasszonyt. A meghívás előtt azonban az egész házat körülszentelte kívül-belül szenteltvízzel. Amikor a fiatalasszony megérkezett, a konyhába ültette le egy székre, majd két söprűt keresztbe rakott az ajtóba, várván a hatást. Elkezdtek beszélgetni, telt-múlt az idő, a fiatal menyecske már többször ismételgette, hogy menni készül, de meg sem mozdult. Így a háziasszony most már biztosan meggyőződhetett arról a hiedelemről, hogy a menyecske boszorkány. Elvette a keresztbe rakott söprűt az ajtóból, mire a szép asszony hirtelen felkerekedett, s futva elhagyta a konyhát. Védekezésképpen a ház asszonya még egy kanna vizet is utána öntött, hogy megtörje a varázslatot. A hiedelem szerint ugyanis, ha napközben olyan személy (asszony) látogatott valamelyik házhoz, akiről gyanítani lehetett, hogy köze van az ördöghöz, távozáskor mindig egy kanna vizet öntöttek utána, ezzel megszűnt a boszorkány bűbájossága. A legbiztonságosabb viszont az volt, hogy gatyamadzaggal bekötözték az ajtó kilincsét, a kulcslyukat pedig ruhafélével vagy zsebkendővel betakarták. Így a boszorkány nem tudott bejutni sem a házba.

A hiedelem szerint, ha olyan személy látogatott valamelyik házhoz, akiről gyanítani lehetett, hogy köze van az ördöghöz, távozáskor mindig

5.

Szemmel verés, igézés

Egyszer Dobrogazon meg is büntették a boszorkányt. Madárkölesnek nevezett növény magjával kipattogtatták. Ez úgy történt, hogy a kölesszemeket tepsibe tették, majd az, amikor a meleg sütőben pattogni kezdett, átkot mondtak az illető boszorkányra - akire gyanakodtak - s ennek az átoknak a nyomán csupa pattanásos lett az arca.
Meggyőződéssel vallották, hogy félteni kell - főként a kisgyermekeket és a csecsemőket - a boszorkányrontástól. De nemcsak gyermekekre, apró, fiatal baromfiakra: kacsákra, libákra, csirkékre, hanem férfiakra is leselkedett ez a veszedelem. A boszorkány a szemével tudta előidézni, hogy a megrontott személy állandóan csak aludt, s emiatt attól féltek a hozzátartozók, hogy meghal. Ezt az állapotot nevezték szemmel verésnek, igézésnek.

Kiket kellett elsősorban félteni a boszorkányrontástól?

6.

A szótalan víz

A Csallóközben általános volt az a hiedelem, hogy mindenki, akinek összenőtt szemöldöke van, meg tudja igézni az embereket. Felbáron is ismertek olyan személyt, aki tudott igézni. De ismerték a gyógyítás mikéntjét is. Mégpedig a következőképpen: Egydarab fából kellett készíteni parazsat. Ebből, amikor kihűlt, mindig páratlan mennyiséget, legtöbbször öt széndarabkát készítettek, ezeket egy pohár vízbe tették. A széncsonkokat egyenként ejtették a vízbe, s minden egyes darabnál egy gyanúsítottra gondoltak. Az volt az igéző személy, akinek a szene leült a pohár fenekére. A gyógyításnál a szenes vízzel visszájáról háromszor megtörölték a beteg szemét, kezét, lábát, még a talpát is, hogy letöröljék róla az igézetet. A szemét még külön pisis pelenkával is megtörölték, majd itattak vele három cseppet a szenes vízből is. Az egész eljárás alatt tilos volt a beszéd - nem is szóltak semmit - ezért nevezték az így készített szenes vizet szótalan víznek.
A víz elkészítésének több változata is ismeretes volt. Egyes falukban nem egydarab fából, hanem hét határban szedett hétféle fából égették a szenet, a megszűrt vízből pedig kis pohárkából itattak a gyermekkel. Ekecsen pedig így készült a víz: „Három kút vizét összekeverték, három egyforma nagyságú faszéndarabot beledobtak, közben a gyanúsított személyre gondoltak, s amelyik széndarab elsőként lemerült, az volt a rontó. A művelet alatt nem beszélhettek.” Vámosfaluban viszont kilenc küszöbből kellett vágni forgácsot (konyha, szoba, kamra, istállók, pajta, ólak, kocsiszín), ezt szénné égetni, vízzel leönteni. Ezzel a vízzel kellett a gyermeket megmosdatni, majd a fölhajtott ing szélével, bal kézzel megtörölni. A gyermek a legtöbb esetben meggyógyult.
Sokszor a megigézett nemcsak aluszékony volt, hanem a szeme is kitágult, belőle sós könny szivárgott, a teste pedig verítékezett. Ilyenkor háromszor kellett kinyalni a szemét, majd eléje köpni a földre. Ezt mindig a legközelebbi hozzátartozónak kellett elvégeznie. Ha kisgyermeket igéztek meg, meg kellett keresni a gyanúsított valakit, a ruhájáról titokban ki kellett hasítani egy darabkát, ezt kellett elégetni a gyermek előtt. Ez rendszerint megszüntette a rontást. Volt este, amikor kevés volt a ruha, ekkor még a hajából is szereztek néhány szálat, ezt a ruhapernyével összefőzték, s az így elkészített vízben a gyermeket megfürdették (Nyárasd).
A szemmel verés elkerülése érdekében – még napjainkban is - a csecsemőket nem szívesen mutogatták, mutatják meg idegeneknek, sőt a falubélinek is meg kellett a kicsit jelképesen köpködni, nehogy megigézzék. Rendszerint piros szalagot vagy valami pirosat is kötöttek, kötnek, tettek, tesznek a ruhájára, nyakára. Ez is védelmezi a megigézéstől.

A szótalan víz elkészítéséhez mire volt szükség?

7.

A bűbájosok éjszakája, Szent György napja

A magyar népi hagyományban április 24-e, Szent György napja különösen gazdag jeles nap. Szent György ókeresztény eredetű szent, s Diocletianus uralkodása idején, 303 körül szenvedett vértanúságot. Napjának éjszakáján az állattartó gazda kétszeres figyelemmel vigyázta a jószágot, hogy ártó hatalmak: a boszorkányok vagy más gonosz lelkek ne kerülhessenek az állatok közelébe sem. Ez az éjszaka ugyanis a bűbájosok éjszakája volt, amikor azok harmatszedéssel más tehenének hasznát, földjének a zsírját, termékenységét is elszedték. Éjfélkor fehér lepedőjüket végighúzták a vetésen, ezzel a növényről leszedték a harmatot, közben pedig ezt számlálgatták:
Szedem a tehenek hasznát, / Szedem a tehenek hasznát.
A harmattal teli lepedőt otthon jól kicsavarták, a levet pedig megitatták a tehenükkel. Ebből a harmatból használtak a kenyérdagasztáshoz is. A meglopott gazda tehene pedig kevesebb tejet adott, s a gabona is silányabb termést hozott.
Szent György éjszakáján szoktak a boszorkányok pontosan éjfélkor megjelenni, összegyülekezni a falu végi temető árkában, s ott gyógyfüveket szedegetve táncoltak, énekeltek:
Ha tudnák az emberek, / a haláltól mi ment meg:
kakukkfű és ezerjófű, / ezek a biztos szerek.
Hogyha ők ezt mind tudnák, / A halált csak kacagnák.

Mivel szedték el a boszorkányok az emberek hasznát?

8.

Luca széke, Szent Luca napja

Boszorkánysággal összefüggő másik jeles napunk december 13-a, Szent Luca napja, aki szintén keresztény hitéért halt vértanúhalált. Ezen a napon a Csallóközben is általános volt az a tilalom, hogy nem szabad semmit kiadni a házból, mert a kiadott dolog a bűbájosok - boszorkányok - kezébe kerülve veszedelmet, bajt hozhatnak a házra és a ház népére is. A Luca-nap a karácsonyt előzi, s az e napon kezdett készítmény, a Luca széke fontos kelléke volt a karácsonyvárásnak. A széket Luca napjától egészen karácsony böjtjéig, tehát december 24-én éjféli mise előttig faragták, minden nap alakítva rajta egy keveset. A hagyomány szerint hét határ hétféle fájából kellett készíteni, vasszög nem lehetett benne, mert csak így őrizhette meg a varázserejét. A szék készítéséről még a házbeliek sem tudhattak, teljesen titokban kellett megcsinálni. Amikor elkészült, készítője a kabátja (dokánnya) alá rejtette, s magával vitte az éjféli misére. Itt, amikor a miséző pap a konszekrált ostyát felmutatta - Úrfelmutatáskor - a népnek, ráállt a székre, s meglátta a falu boszorkányait, akik hátat fordítottak az oltárnak. Előzménye is volt e varázslatos műveletnek. Az ember - mielőtt a misére indult volna - a zsebeit megrakta kölessel vagy mákkal, a kemencébe is jól befűtött, hogy mire hazaér, még javában égjen a tűz. Ezekre az óvintézkedésekre azért volt szükség, hogy a leleplezett boszorkányok meg ne büntessék, esetleg szét ne téphessék. Emberünk útközben a zsebébe rakott magvakat is elszórta, ezeket a madárrá változott boszorkányoknak fel kell csipegetniük. Amíg a boszorkányok a magvakat szedegették, az illető egérutat nyerve hazasietett, s a Luca széket az égő kemencébe hajította. Ez az oka annak, hogy Csallóközben, de más vidéken sem lehetett, s ma sem lehet eredeti Luca széket találni.

Lehetett-e vasszög a Luca-székben?

9.

Utoljára a boszorkányokról

Ahogy a garabonciás, a sárkány, a táltos, így a boszorkány is tudott zivatart, szélvihart, jégesőt előidézni. Dömötör Tekla, a magyar néprajz jeles tudósa írja: „A közhit szerint a viharban szépasszonyok, boszorkányok táncolnak. Ellenük baltát vagy más éles tárgyat kell a forgószélbe dobni. Másutt azonban ezt is veszélyesnek tartják, mert a gonoszok vissza is dobhatják a baltát, és így elpusztíthatják azt, aki így kíván ellenük védekezni.” A csallóközi ember szerint a forgószélben is boszorkányok utaznak, s ha kaszát, kést, villát vágunk bele, s az véres lesz, s a vér csöpög, akkor megöltük a boszorkányt. A csöpögő vér a boszorkány vére.
Sokszor a boszorkányok pajtákban dorbézoltak, macskák képében táncoltak, közben aranypohárból itták a bort, mondta 1983-ban Sülyben a 75 éves Fegyveres Béla.
A boszorkányokat a törvény is üldözte. A középkorban - de még később is - Európa-szerte, így nálunk a történelmi Magyarországon is többször égettek boszorkányokat. A Csallóközben tudunk a somorjai, a komáromi és a nagymegyeri perekről, valamint az ekecsi boszorkány esetéről is. A jegyzőkönyv szerint Hevesi Andrásné ellen folytatták ezt a pert 1631. április 29-én Ekecsen. A vád szerint az illető boszorkány sokakat megrontott, tönkretett, még a falu teheneit is megrontotta. Emiatt följelentették, eljárást indítottak ellene, és Komáromban megégették. A vajkai boszorkányt pedig vízpróbának vetették alá. A Dunába dobták, s hagyták, hogy a vízbe vesszen.

Hol rendeztek boszorkánypereket Csallóközben?