Vitális István
* Orosháza–Pusztaszenttornya, 1871. március 14. – † Budapest, 1947. november 9. / geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1943)
Középiskoláit Szarvason végezte. A budapesti tudományegyetemen földrajzot és geológiát hallgatott. 1893-ban Lóczy Lajos (Pozsony) mellett tanársegéd a műegyetemen. 1894-től rövid ideig Budapesten, majd Selmecbányán volt gimnáziumi tanár. 1903-ban a selmecbányai Főiskola adjunktusa, majd 1912-től előbb az ásvány-földtani, a főiskola átköltöztetése után 1923-tól Sopronban a földtan-telepismereti tanszék tanára. 1919–1920-ban rektor. Szerepe volt a főiskolának műegyetemi rangra emelésében. Részt vett a Balaton környékének tanulmányozásában, az Erdélyi-medence, az Egbell környéki és kárpátaljai szénhidrogén-kutatás földtani felvételeiben. Fő eredményeit a szénkutatás terén érte el. Javaslatára tárták fel a nagyegyházi, a zircijásdi, az esztergomi-ligethegyi eocén barnakőszenet, a Magyaregregy-Nagymányok közti liász kőszenet stb., felkutatta a mátraaljai pannóniai fás barnakőszéntelepeket. A Bányászati és Kohászati Lapokban számos fontos tanulmánya jelent meg (Magyarországi magnezit előfordulások, 1914; Új eocén szénkincs Németegyházán Bicske határában, 1927; Halimba vidéki bauxitok és hasznosításuk, 1932; Recski arany-, ezüst és rézércbánya, 1933; Csonkamagyarországi földgáz- és földolajkutatás eredményei és kilátásai, 1937; Kátrányos barnaszén a Mátra-hegységben, 1946). A Borovszkyféle monográfiába ő írta a Hont vármegye természeti viszonyai c. fejezet.
Főbb művei:
A Balaton-vidéki bazaltok, 1911;
Oligocén, eocén és paleocén fényes barnaszén felkutatása a Magyar Középhegység dunántúli részében (akadémiai székfoglaló), 1947.
