* Budatin, 1862. október 12. – † Budapest, 1914. március 21. / orvos, fiziológus,egyetemi tanár, az MTA tagja

1883-ben a budapesti egyetemen szerzett orvosi oklevelet. 1883–1886-ban a budapesti egyetem egyik belklinikáján gyakornokként dolgozott. 1886–1887-ben a strasbourgi egyetemen orvosi kémiát hallgatott. 1887–1890-ben a freiburgi egyetemen működött, itt 1889-ben az orvosi kémia magántanára lett. Hazatérését követően korábbi munkahelyén tanársegéd és laboratóriumi vezető, 1891-től az orvosi vegytan magántanára volt. 1893–1910 között a kolozsvári tudományegyetemen az élettan nyilvános rendes tanára lett, közben kétszer is dékánja volt az orvosi karnak (1895-1896, ill. 1902-1903), 1909–1910-ben pedig az egyetem rektora volt. 1910-ben visszatért Budapestre, ahol haláláig az élettan professzora volt.
1909-ben lett az MTA levelező, egy évvel később pedig rendes tagja. Tudományos kutatásai elsősorban a szénhidrátok fiziológiai szerepével és kimutatásuk módjával voltak kapcsolatosak. Ő tárta fel a putreszcin szerkezetét.

Főbb művei:
A glycerin képződéséről a szeszes erjedésnél, 1888;
A látás élettana (in: A szemészet kézikönyve, I. kötet), 1909.