* Pozsony, 1870. július 24. – † Sopron, 1937. július 29. / nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja (1934)

Lehr Zsigmond (1841–1871) tanár, műfordító fia, Lehr Albert (1844–1924) nyelvtudós unokaöccse. A budapesti egyetemen 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1893-tól a pozsonyi ev. líceum, 1897-től a budapesti ev. főgimnázium, 1906-tól az Erzsébet Nőiskola polgári tanítóképző intézet tanára. 1925-től a pécsi egyetem nyilvános rendes tanára. Hosszú ideig vezette az MTA készülő új nagyszótárának gyűjtő munkálatait. Filológiai kutató munkásságát is magasrendű műveltsége és ízlése jellemzi. Eredményesen foglalkozott a szavak, szólások, dalok, mesemotívumok vándorlásának, egybeszövődésének, változásainak vizsgálatával. Jelentősek magyar irodalomtörténeti tanulmányai.

Főbb művei:
A leoninus, 1892;
Csokonai V. Mihály verstani nézetei, 1899;
Magyarító szótár, 1900;
Petőfi és a nyelvújítás (In: Petőfi Almanach), 1909;
A szólásokról, 1910;
A nyelvek szépségéről, 1921;
Bevezetés az irodalomtudományba, 1922;
Halhatatlan magyar nyelv, 1928;
A nyelvújítás elmélete és története, 1929;
A tiszta magyarság szótára, 1932;
A Madách-kérdés körül, 1934;
A szólások, 1935.