* Csetnek, 1793. április 9. – † Pest, 1858. június 7. / filozófus, esztéta,az MTA tagja

A miskolci ref. líceumban, majd a mezőberényi ev. iskolában tanult. A filozófiát a pesti egyetemen, a jogtudományt Késmárkon végezte. Rozsnyón Cházár András (1745–1816) ügyvéd és főjegyző (Jólész) mellett volt joggyakornok. 1813– 1829 között hadnagyi rangban szolgált a Máriássy-ezredben, Franciaországban több ütközetben is részt vett. Katonaként kapitányi rangban 1837-ben nyugdíjazták. Ettől kezdve 1849-ig kizárólag az irodalommal és a tudományokkal foglalkozott. Egy sajátosan magyar, eklektikus, agnosztikus, újkantiánus filozófiai rendszer („egyezményes filozófia”) kialakítására törekedett, de az esztétikát is a művészetfilozófia részeként képzelte el. 1836-ban egyik alapítója volt a Kisfaludy Társaságnak. Irodalomkritikáit különböző álnevek (Tuskó Simplicius, Tornay, Karácsony Tivadar, Szamosy, Alkendi stb.) alatt publikálta. A haszonnövények, különösen a dohány és a dinnye termesztésének problémája is foglalkoztatta, neves dinnyetermesztőként ismerték. Az MTA 1832-ben választotta levelező, 1839-ben rendes taggá.

Főbb művei:
Propylaeumok a magyar philosophiához,
tekintettel hazánk viszonyaira, 1839;
Propylaeumok a társasági philosophiához tekintettel hazánk viszonyaira, 1843;
A szenvedelmes dinnyész. Körülményes útmutatás jeles dinnyék termesztésére, 1843;
Útmutatás az okszerű dohánytermesztésre, 1846;
A magyar egyezményes philosophia ügye, rendszere, módszere és eredményei, 1855;
A magyar Parthenon alapjai, 1856.