* Nagyszalatna, 1904. okt. 23. – † Budapest, 1977. márc. 23. / kritikus, irodalomtörténész, író
Elemista volt, amikor családja Nagyszalatnáról Szakolcára költözött. A 4. osztályt ott fejezte be, aztán a gimnázium alsó osztályait magyarul, felső osztályait pedig (1919-től) szlovákul végezte. Filozófia–földrajz–történelem szakos tanári képesítést a Komenský Egyetemen szerzett; először a po.-i magyar tanítóképzőben, majd 1945 elejéig a reálgimnáziumban tanított. Alapító és vez. tagja volt a CSMTIMT-nek. A szlovák állam idején az Esti Újság és a Magyar Hírlap irod. szerkesztőjeként számos antifasiszta szellemű cikket írt, s két ízben rövid időre le is tartóztatták. 1945 és 1948 között a jogfosztott csszl. magyarság hősi védelmezője volt: szlovák baráti kapcsolatait felhasználva hazai és mo.-i hatóságoknál és államférfiaknál interveniált, Fábry védőiratához hasonló memorandumokat és kiáltványokat készített, s folyamatosan szervezett segélyakcióival és egyéni jogorvoslások kiharcolásával százak szenvedéseit enyhítette. Amikor a szlovák–magyar lakosságcsere a végéhez közeledett, Mo.-ra távozott. Bp.-en élt, nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár tud. munkatársa volt.
Középiskolásként A Mi Lapunkban kezdett publikálni; nem családi nevén (Ráchel), hanem először Végvári, később Szalatnai néven írt. A lap legaktívabb és legsokoldalúbb cikkírója volt, s a szerkesztő Scherer Lajos évekig önkéntes segédszerkesztőjének tekintette. A Szent György Kör és a Sarló akcióiban szövetséges társként hatalmas aktivitással vett részt, a mozgalom radikalizálódásának egyik fő befolyásolója volt, de a kommunista párthoz való csatlakozással már nem értett egyet. Gimnazista korától a szocdem eszmék híve volt, de a csszl. kormányokban folyamatosan résztvevő hazai szocdem párt merev kisebbségpolitikájával párttag létére sem azonosult, s keményen ostorozta a kisebbségi sérelmeket. A 30-as évek elején már számos újságnak, folyóiratnak volt a munkatársa (A Reggel, Magyar Újság, Magyar Figyelő, Magyar Írás, Forum, Új Szó, Csehszlovákiai Népszava, Korunk, Nyugat, Századunk), s főleg az értelmiségi ifjúság problémáival foglalkozott. 1945 előtti irod. munkásságának csúcsát kritikái jelentik. Objektív kritikus volt, szintetikus módszerre és szövegközpontúságra törekedett. A korszak élvonalbeli költőiről, Győry Dezsőről, Vozári Dezsőről, Forbáth Imréről irodalomtört. érvényű portrékat készített, az irodalom egészéről átfogó fejlődésképet írt (Irodalmi menetrend Szlovenszkón, MF 1933/1–2), s nagy tanulmányban (A szlovenszkói magyar líra. Az új magyar líra c. antológia előszava, Kassa 1937) elemezte a líra kibontakozását. Egy ideig verseket is nagy számban írt, de kötetet nem adott ki. Rendkívül jelentős munkát végzett a cseh–szlovák–magyar kult. kapcsolatok ápolásával (Jegyzetek a cseh–szlovák–magyar szellemi együttműködésről, MF 1934/1–2; A szlovák irodalom útja, ÚSZ 1929/1). 1937-ben (társszerzőként) ő állította össze a Szlovenszkói magyar írók antológiájának szlovák és cseh írók fordításait tartalmazó 3. kötetét, a 2. vh. idején pedig a modern magyar költészet szlovák nyelvű antológiáját (Na brehu Èiernych vôd, 1943). Ez utóbbiért a szlovák fasiszta sajtóban a vele együttműködő Emil Boleslav Lukáècsal és Ján Smrekkel együtt élesen támadták. Kapcsolattartó munkáját Mo.-on is folytatta, szlovák és cseh irodalomtörténetet írt, válogatta és előszóval látta el E. B. Lukáè verseinek magyar nyelvű kiadását (Óda az utolsóhoz és elsőhöz, 1973), monográfiát írt Petőfi po.-i és Juhász Gyula szakolcai kapcsolatairól, s két gyűjteményben adta ki a magyar irodalom egyéb szlovákiai vonatkozásaival foglalkozó írásait. Műfordítói tevékenysége is számottevő (Hus, Jirásek, Wolker, Vanèura, Nezval). Szépprózával 1945 előtt csak szórványosan foglalkozott, később két regényt írt. A csszl. magyar irodalmi élettel Mo.-ról is élénk kapcsolatot tartott, s gyakran publikált az ISZ-ben. Két hagyományfeltáró tanulmánya (Mécs László lírája, ISZ 1966/2; Magyar változások félévszázadán, uo. 1969/5) és a Kisebbségben és igazságban c. itt megjelent tanulmánygyűjteménye miatt a hivatalos Szlovákiában persona non grata lett. Kisebbségi szellemi köreinkben nagy tiszteletnek örvendett, de az Egyszemű éjszaka c. antológiáról írt túlzó kritikáját a fiatal írók elutasították.
Művek: Van menekvés, cikkgyűjt., 1932; A serdülőkor problémái, tan. (Krammer Jenővel és Szerényi Ferdinánddal), 1932; Lőcse. = Szlovenszkói városképek, 1938; Móricz Zsigmond Szlovákiában, tan., 1943; A szlovákiai magyarok memoranduma (a csszl. kormányhoz és az SZNT-hez 1945. ápr. 14-én intézve), Regio 1990/1; Kiáltvány a világhoz (a reszlovakizáció ellen), Új Otthon 1946. jún. 28.; A csehszlovákiai magyarok 1938 és 1945 között (memorandum, 1945), Regio 1990/2–3; Petőfi Pozsonyban, tan., 1954; Kempelen, a varázsló, r., Bp. 1957; Juhász Gyula hatszáz napja, monogr., Bp. 1962; A szlovák irodalom története, uo. 1964; A cseh irodalom története, uo. 1964; Magyar írók nyomában, tan., uo. 1967; Arcképek, háttérben hegyekkel, e. és emlékezések, uo. 1969; Kisebbségben és igazságban, cikkgyűjt., 1970; Elindulunk és visszatérünk, r., Bp. 1977; Két hazában egy igazsággal, cikkgyűjt., uo. 1982; Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában, tan. gyűjtemény (vál. és bev. Tóth László), 1994; Kedves Rezső! Drága Bió! Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezése, Bp. 2001; Elfeledett esszék. Emlékezetek és karcok és hagyatékának vál. bibliográfiája, szerk.: Miklósi Péter, Dsz. 2004.
Irodalom: Barta Lajos: Sz. R. könyve, ÚSZ 1932/2; Illyés Gyula: Van menekvés, Ny 1932, 171; Jócsik Lajos: Az író ködbe menekül, Az Út 1932/5; Krammer Jenő: Van menekvés, MF 1933/1–2; Fábry Zoltán: Szalatnai Akadémia?, MaN 1936. márc. 9.; Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, 1967; Fábry Zoltán: Sz. R. = F. Z.: Stószi délelőttök, 1968; Dobossy László: A hídépítő szolgálata, ISZ 1980/2; Molnár Imre: Emlékirat és helyzetkép a csehszlovákiai magyarság sorsáról 1945-ben, Regio 1990/1; Tóth László: Az ismeretlen Sz. R. (Előszó a Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában c. kötethez, 1994); Turczel Lajos: Sz. R. 1904–1977, ISZ 1994/12; Dobossy László: Egy kortársunk az embertelenség ellen, Valóság 1995/4.
T. L.
