* Ipolyberzence, 1888. december 19. – † Budapest, 1968. július 30. / kémikus

A budapesti tudományegyetemen 1912-ben szerzett tanári oklevelet. A világháború alatt a frontokon harcolt, 1919-ben megszerezte a bölcsészdoktori címet, és az Agyag- és Samottgyárban helyezkedett el. 1921-ben az ózdi vasműben vállalt vegyészi állást. 1927-ben a vasgyár főmérnöke, 1941-ben igazgatója lett. Az államosításkor (1948-ban) a gyár laboratóriumának vezetője lett és ezt a munkakört 1955-ben történt nyugdíjazásáig betöltötte. Munkája mellett kutatással és oktatással is foglalkozott. A kohászati analízisről előadásokat tartott a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Doktori értekezésében még a fehérjék kémiájával foglalkozott (1919-ben), később tért át a kohászati technológiai és anyagvizsgálati eljárások művelésére. Svehla Gyula tanulmányozta a komlói szénből gyártott koksz vaskohászati felhasználhatóságát, kísérleteket folytatott a kohászati melléktermékek építőipari hasznosításával kapcsolatban. Fő műve: Kohászati elemzések, 1952. Fia, ifj. Svehla Gyula (Ózd, 1929 –) szintén vegyész lett és 1965-ig a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott. 1965-től előbb Skóciában, majd Észak-Írországban volt vendégkutató, 1987-től a Cork-i Egyetem tanszékvezető professzora. Szakterülete az analitikai kémia.