Sulán Béla

* Rozsnyó, 1916. április 21. – † Budapest, 1968. augusztus 26. / nyelvész, egyetemi tanár

Szülővárosa gimnáziumában érettségizett. Egyetemi tanulmányait Prágában és Budapesten végezte. Először középiskolai tanár, aztán az MNM, majd a Kelet-európai Tudományos Intézet munkatársa volt. 1950-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója, a budapesti és a debreceni egyetem megbízott előadója. 1951-ben az MTA I. Osztályának szaktitkára, 1952-től 1958-ig az Oktatásügyi Minisztériumban az egyetemi, illetve a felsőoktatási főosztály vezetője. 1958-tól 1963-ig a debreceni egyetem Szláv Filológiai Intézetének tanára, egyúttal 1959-től 1963-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora. 1966 novemberétől az OSZK tudományos főmunkatársa volt. Elsősorban grammatikai, magyar dialektológiai és különféle elvi, módszertani kérdések foglalkoztatták. Szótörténeti-etimológiai kutatásaival a magyar–szláv nyelvi kapcsolatoknak, közelebbről a cseh szókincs magyar elemeinek felderítéséhez járult hozzá. Szerkesztésében jelent meg: Nyelvtani tanulmányok és nyelvek (Bp., 1962); Slavica (a debreceni egyetem szlavisztikai évkönyve, I–V., 1961-1965).

Főbb művei:
Gazdaságtörténeti vonatkozású helynevek Rozsnyó határában, 1943;
Szempontok az i-zés vizsgálatához, 1951;
Az új cseh–magyar szótár elé (Magyar Nyelvőr), 1954;
A cseh szókincs magyar elemeiből (Magyar Nyelv), 1956;
A szókölcsönzés kérdéséhez (Magyar Nyelv), 1961;
Jegyzetek a nyelvtan tárgyáról és felosztásáról (In: Nyelvtani tanulmányok), 1961;
Jelentéstani jegyzetek, 1961;
Adalékok az argó – különösen a közép-európai argó – szókincsének tanulmányozásához, 1961;
A kétnyelvűség néhány kérdéséhez. A magyar–szláv szókincsbeli kölcsönhatások tanulságai alapján, 1963;
A lengyel szókincs legrégibb magyar jövevény szavai (Magyar Nyelv), 1964.