Sas Andor
* Budapest, 1887. jan. 22. – † Pozsony, 1962. aug. 23. / történész, irodalomtörténész
A gimnáziumot Bp.-en, a magyar–történelem tanári szakot Bp.-en és Németországban végezte, s a történelmen kívül jogból és államtudományból is doktorált. A Tanácsköztársaság idején főiskolai tanárrá nevezték 1920 elején Bécsbe, majd Csehszlovákiába emigrált, s munkácsi és po.-i középiskolákban tanított. Alapító és vez. tagja volt a CSMTIMT-nek; a befogadó állam iránti lojalitását azzal is kifejezte, hogy részt vett a legismertebb csszl. államférfiak (Masaryk, Beneš, Krofta) műveinek magyarra fordításában. A szlovák állam idején faji üldözöttként állását vesztette s bujkálnia kellett. 1950-től a po.-i ped. főiskola, majd a Komenský Egyetem magyar tanszékének vezetője volt.
1918 előtti írásai az Egyetemes Philológiai Közlönyben, az Athenaeumban, a Huszadik Században és a Nyugatban jelentek meg. A kutatómunkát bécsi emigrációja idején sem hanyagolta el, s 1923-ban német nyelvű tanulmányt tett közzé Marx és Szemere Bertalan kapcsolatáról. Csehszlovákiai letelepedése után főleg a Magyar Figyelőben és a Magyar Újságban publikált. Első könyvét, melyben a munkácsi levéltár anyagát dolgozta fel, cseh és orosz nyelvre is lefordították. Érdeklődése a két vh. között főleg a történeti kutatásra, azon belül Po. múltjára, a cseh–szlovák–magyar kult. kapcsolatokra és néhány gazdaságtörténeti témára irányult. Akkori folyóirati közlései közül a fontosabbak: Munkácsi barokk (MF 1933/1–2), Kempelen Farkas (MF 1934/1–2), Pozsony múltjából (MF 1933/3–4), Comenius és a Rákócziak (MF 1935).
1945, ill. 1948 után energiái egy részét az ismeretterjesztő irodalomnak áldozta. Ez a kommunista kultúrpolitika követelménye volt, de egyúttal reális szükséglet is, mert a csehszlovákiai magyar értelmiség zömének kitelepítése után a megmaradt olvasóközönség alapvető nevelésre szorult. A háttérbe került tud. munka főleg korábbi gazdaság- és várostört. kutatásainak befejezésére és szintetizálására összpontosult. Két monográfia született, melyek közül a Po.-ról szóló már posztumusz műként jelent meg. Halála után két, addig ismeretlen munkájának kézirata is előkerült; a kisebbik a po.-i zsidóság 18–19. sz.-i gazd., jogi viszonyait, a nagyobbik a szlovákiai zsidóság 1939–1945 közötti kálváriáját dolgozta fel. Az utóbbit 1993-ban megjelentette a Kalligram Kiadó.
Művek: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376–1850, tan., Munkács 1927; A Schönborn-uradalom a 18. században, tan., Bp. 1931; Riedl Szende hídverési kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában 1854–1860, különnyomat, 1937; Történelmi és irodalmi tanulmányok, cikkgyűjt., 1953; Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán, tan., 1955; Mire jó a humor, és mit adnak nekünk a humoristák? Előszó az általa szerkesztett Magyar humoristák c. antológiához, 1954; A koronázó város – A bécsi kongresszustól a nagy márciusig 1815–1848, tan., Po.–Bp. 1973 (új kiad. képekkel kiegészítve Pozsony, az egykori koronázó város címmel jelent meg 1995-ben); A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945 (szerk. Csanda Gábor), 1993.
Irodalom: Z: A szlovenszkói magyar tudományos munka hiányai, MÍ 1934/6; Vass László: A kiművelt emberfő hiánya, MaN 1938. febr. 20.; Csetri Elek: A munkácsi Schönborn-uradalom története, K 1957/5; Szalatnai Rezső: S. A. 1887–1962, Itk 1963/3; Párkány Antal: S. A. helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben, 1975; Turczel Lajos: S. A. tudományos pályája posztumusz könyve távlatából. = uő: Portrék és fejlődésképek, 1977; Csanda Gábor: A szerkesztő jegyzete, utószó A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945 c. műhöz; Zeman László: Könyvekről, Kalligram 1996/10.
T. L.
