* Tajnasári, 1902. október 20. – † Gyömrő, 1945. április 19. / filozófus, egyetemi tanár, válogatott jégkorongozó
Révay István öccse. 1920-ban az érsekújvári gimnáziumban érettségizett. Házitanítója és jó barátja Várkonyi Nándor (Nyitra) volt. Festőművésznek indult, majd 1932–1936 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiai, esztétikai és pedagógiai tanulmányokat folytatott. Az 1920-as években a magyar jégkorong-válogatott tagjaként több európai versenyen is szerepelt, emellett a gyeplabda-válogatott tagja is volt. Írói pályafutását a Századunk c. folyóiratnál kezdte. 1940-ben magántanárrá képesítették. 1941-től 1944-ig a budapesti tudományegyetemen magántanár az erkölcsfilozófia tárgykörben. Filozófusként ismeretelmélettel, etikával foglalkozott, az illúzióktól mentes emelkedettség jellemezte. Az 1930-as évek második felében történet-szociográfiai cikkeket is publikált. 1939–1945 között a Magyar Filozófiai Társaság titkára, 1940–1944 között a társaság folyóiratának, az Atheneumnak a szerkesztője volt. Gyömrői birtokán járt, amikor a helyi kommunista rendőrök letartóztatták, megkínozták, majd egyik barátjával együtt agyonlőtték.
Főbb művei:
A megismerés antinómiája Kantnál, 1936;
Az erkölcs dialektikája, 1940;
Kisnemesek Tajnán. Adatok egy felvidéki falu és egy társadalmi réteg történeti monográfiájához, 1942;
Mások megértéséről: esszék, tanulmányok; Kisnemesek Tajnán: Adatok egy felvidéki falu és egy társadalmi réteg történeti monográfiájához (Válogatás, szerk. Filep Tamás Gusztáv; a bevezető tanulmányt írta Perecz László), 1999.
