* Jablonca, 1879. március 12. – † Budapest, 1958. augusztus 20. / bányamérnök, vaskohómérnök
Felsőfokú tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1904-ben fejezte be. Öt évig a sóbányászat területén tevékenykedett, majd 1910-ben Nagybányára került. Az I. világháború idején ő volt az országos hatáskörű Bányafelügyelőség vezetője – 86 bánya- és kohóműben irányította a hadifontosságú fémek termelését. 1918 után egyik minisztériumi irányítója volt a selmecbányai Akadémia és a körmöcbányai pénzverde áttelepítésének. Kezdeményezte a magyarországi bauxitkutatások kiszélesítését, 1935–1936-ban a komlói szénbányászat és kísérleti kokszosító mű fejlesztésében közreműködött. A bányászat és kohászat felsőoktatásának pénzügyminisztériumi irányítójaként négy új tanszék kialakítását készítette elő. 1936-ban nyugdíjba vonult, de 1950-től részt vett a vegyesásvány-bányászat újjászervezésében. 1952–1955-ben a Bányászati Tervező Intézet munkatársa volt.
Főbb műve:
Fémbányászatunk technikai fejlődése, 1929.
