* Felsőpálfalva, 1843. május 20. –  † Salgótarján, 1931. augusztus 5. / jogász, költő, etnográfus

Családjának nemesi előneve „révkomáromi” volt. A „Nógrádi” előnevet később megkülönböztetésül használta. Tanulmányait Losoncon kezdte, Selmecbányán folytatta és Sárospatakon fejezte be, ahol irodalmi és népköltészeti tanulmányaiban nagy hatással volt rá Erdélyi János (Kiskapos). 1868-ban ügyvédi oklevelet szerzett és Füleken nyitott ügyvédi irodát. 1903-tól a Petőfi Társaság tagja. Sokat foglalkozott a népköltészettel, a palócok között sok mesét és népdalt gyűjtött. Versein érződik a népköltészet hatása. Első költeményei Arany János Koszorújában jelentek meg, közölte verseit A Hét, az Új Idők, a Hölgyfutár, a Fővárosi Lapok. Tudományos dolgozatait a Figyelőben, a Magyar Nyelvőrben adta közre.

Főbb művei:
Palócz népköltemények, 1865;
Költemények, 1894, majd 1911;
Cserkész fiúk könyve, 1925.