* Késmárk, 1909. április 15. – † Budapest, 1970. január 23. / geológus

Édesapja, id. Noszky Jenő (Nagykereskény) geológus születése idején a késmárki líceum tanára volt (1906–1920 között). 1927–1931-ben a debreceni tudományegyetemen tanult. Természetrajz–földrajz szakos tanári oklevelének megszerzése után, bécsi tanulmányútján fejezte be Telegdi-Róth Károly mellett megkezdett doktori értekezését a Bakony krétaképződményeiről. Ezután a debreceni egyetemen tanársegéd, majd 1936-tól a budapesti Magyar Állami Földtani Intézetben geológus, 1953–1956-ban igazgató. A Bakony és a magyar mezozoikum kiváló ismerője; mintegy 50 kéziratos jelentése és igen sok szakvéleménye mellett térképlapok sorát és 36 szakcikket publikált. Ezek legnagyobb része az Észak-Bakony tektonikájának, jura-kréta rétegsorai részletes tagolásának, mangánérc- és bauxittelepeinek rétegtani helyzetével foglalkozik. Eredménnyel kutatott Nézsa és Jászó környékén, a Réz-hegységben, a vargyasi széntelepek környékén, a Mecsekben, a Tokaji- és a Kőszegi-hegységben is. Jeles térképező volt.

Főbb művei:
A Mátra hegység geomorphologiai viszonyai, 1929;
Adatok az északi Bakony krétaképződményeinek ismeretéhez, 1934;
Vándorlások Palócföldön, 1940;
A Cserhát hegység földtani viszonyai, 1940;
A bakonyi mangánérc rétegtani helyzete, 1952;
Magyarország jura képződményei, 1961.