Nemes Dezső
* Lőcse, 1908. szeptember 6. – † Budapest, 1985. március 30. / történész, politikus, az MTA tagja (1964)
Kárpitos szakmát tanult, 1926-tól a Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) tagja. 1928-ban a KIMSZ Központi Bizottságának titkára volt. Börtönbüntetésének letöltése (1931) után a KMP utasítására a Szovjetunióba ment, ahol a Nemzetközi Lenin Iskola hallgatója lett. Hazatérése (1933) után a KMP budapesti titkára, majd a Központi Bizottság tagja és magyarországi instruktora. 1935-től a Szovjetunióban élt; 1939-ig bútorgyári munkás Moszkvában, 1939–1943-ban munka mellett elvégezte a Lomonoszov Egyetem történelem szakát. 1943-ban agitációs tevékenységet folytatott a magyar hadifogolytáborokban. 1945-ben visszatért Magyarországra. 1945–1948-ban a Szakszervezeti Tanács titkára, 1948–1950-ben a Tartós békéért, népi demokráciáért! című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt.
1953–1956-ban a Szikra Könyvkiadó, 1956 őszén az MDP Pártfőiskolájának igazgatója. 1957–1961-ben a Népszabadság szerkesztőbizottságának vezetője, 1957-től haláláig az MSZMP keményvonalas vezetői közé tartozott. 1965–1966-ban az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének főigazgatója, 1966–1975 között az MSZMP Politikai Főiskolájának igazgatója, 1975–1977-ben rektora. 1977–1980-ban a Népszabadság főszerkesztője. Mint történetíró elsősorban a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom történetével és Magyarország két világháború közötti történetének kérdéseivel foglalkozott. Történelmi koncepciójának torzulásai – a köztörténetet alárendelte a munkásmozgalom történetének, a Horthy-rendszert következetesen fasizmusnak tartotta haláláig, negatív elfogultsággal ítélte meg a szociáldemokrácia szerepét – és az MSZMP-ben játszott vezető szerepe révén károsan befolyásolta az 1956 utáni magyar történetírást.
Az úgynevezett primitív vulgármaterializmus egyik meghonosítója volt Magyarországon. 1982-ben a SZU Tudományos Akadémiája külföldi tagjává választották. Több mint húsz évig elnöke volt az MTA Történettudományi Bizottságának és a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának.
Főbb művei:
Az általános Munkásegylet története 1868-1873, 1952;
Magyarország felszabadulása, 1955;
A népi Magyarország 15 éves fejlődése, 1960;
Az ellenforradalom története Magyarországon 1919-1921, 1962;
A Bethlen-kormány külpolitikája 1927-1931-ben, 1964;
A magyar munkásmozgalom történetéhez, 1974;
Forradalmak és Tanácsköztársaság Magyarországon. 1918-1919, 1979;
A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van…, 1981;
Kun Béla politikai életútjáról, 1985.
