Molnár János
* Garammikola, 1938. január 16. – † 2020. november 27. / református lelkész, vallástörténész, egyetemi tanár
Molnár János 1938. január 16-án született Garammikolán. A teológiát a prágai Comenius Evangélikus Teológiai Fakultáson (ma a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Kara) végezte 1958 és 1963 között. 1961-től a teológiával párhuzamosan a Károly Egyetem Bölcsészkarán szemitológiát és arabisztikát is hallgatott, tanulmányait 1968-ban fejezte be a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán. 1973-ban doktorált a prágai Károly Egyetemen.
Pozsonyban 1965-1968-ig segédlelkész, majd 1968-ban a pozsonyi Egyetemi Könyvtár munkatársa lesz, ahol eleinte a nyelvészet és irodalom, valamint a teológia szakelőadója, később tudományos munkatársa. Feldolgozta a judaista irodalmat, egy arab-török és perzsa nyomtatványgyűjteményt, amelyet 1980-ban publikált. 1985 elejétől 1990 végéig a Közel-Keleten, Egyiptomban, Jordániában és Irakban dolgozik tolmácsként, szakértőként és tanácsadóként, közben tanulmányozza az ottani népek kultúráját és történelmét. A mohamedán vallás és szokásjog mellett leginkább a keleti keresztyén közösségek történelmét, egyházi életét és mindennapjait.
1992 januárjától 1995 szeptemberéig a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Karán tanít adjunktusként vallástörténetet, a református diákoknak homiletikát és magyar egyháztörténetet. 1995-től 1998-ig a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán tanít vallástörténetet. A Calvin J. Teológiai Akadémia indulásától, 1994 szeptemberétől az intézet Vallástörténeti és Filozófiai Tanszékének vezetője, 1997-től az intézet dékánja.
2004-től a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának c. tanára és dékánja. Feldolgozta és közreadta a pozsonyi Egyetemi Könyvtár tulajdonában lévő judaista, valamint arab–török és perzsa nyomtatványokat.
Számos tanulmány és könyv szerzője. Szakterülete a vallástörténet, azon belül az iszlám és a keresztyén közösségek kérdése, valamint az arab és a héber nyelv. Habilitációs munkáját, amelynek címe A keresztyénség, keresztyén vallások és felekezetek vallástörténeti szempontból, 2004. november 4-én védte meg a pozsonyi Comenius Egyetem Evangélikus Teológiai Karán.
Nős, három gyermeke van. 18 évig a réte-boldogfai református anyaegyház és a szenci leánygyülekezet lelkipásztora volt, több társadalmi szervezet kuratóriumának tagja, zsinati képviselő.
Fő műve: A keresztyénség, a keresztyén vallások és felekezetek vallástörténeti szempontból (habilitációs munka), 2004
Hibát talált?
Üzenőfal