Mizser Attila
* Losonc, 1975. jan. 26. / költő, író
Losoncon érettségizett, majd 2001-ben a Miskolci Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Doktoranduszi tanulmányai szintén a Miskolci Egyetemhez kötik.
1992-től rendszeresen publikál hazai és magyarországi folyóiratokban, 2004- ben elnyerte a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. Köteteit átgondolt szerkesztési elvek rendezik egységbe, szövegeinek kulcsmotívuma az intertextuális és retorikai játék a kifejezhetőséggel és a szövegszerveződés strukturálhatóságával. A megváltozott költőszerep, ill. szereptelenség játékai, akárcsak az egyén kommunikációs és identitásválságaiból fakadó konfliktusai jelentős teret kapnak már első könyvében is. Második kötetére jellemző a hangsúlyozott zeneiség, mely gyakorta az általa oly igen kedvelt szonettforma ritmikai erőivel feszül szembe, ill. a populáris regiszter irányába is megnyíló, labirintusszerű szövegalakítás. A kritika M. A. költészetét egyértelműen a fiatal nemzedék élvonalába sorolta. Prózája egyelőre csak irodalmi folyóiratokban bukkan fel (Kalligram, Új Forrás, Palócföld stb.), publikál kritikai reflexiókat és recenziókat is.
Művek: Hab nélkül. v., 2000; Szakmai gyakorlat külföldön, v., 2003.
Irodalom: Sánta Szilárd: „Mélyebbre ne merülj”, Kalligram 2002/5; Balla Zsófia: Magánszöveg, ÚSZ Könyvjelző 2003/7; Csehy Zoltán: Minotaurus lakcíme, ÚSZ Könyvjelző, 2003/7; Szele Bálint: Idegen pálya, Árgus, 2004/1–2; Kovács Béla Lóránt: „Mint nagy tudósok a viccet”, Alföld 2004/8.; Deák István:„személyük adta ócska partvonal”, Kalligram 2004/12.; Nagy Csilla: Text túra, uo.
P. A.
Hibát talált?
Üzenőfal