Michnay Endre Dániel
* Nagylévárd, 1804. június 22. – † Pozsony, 1857. február 4. / evangélikus líceumi tanár, jogi szakíró
1816-tól a pozsonyi ev. líceum diákja volt. Közben 1816–1818-ban a pápai ref. kollégiumban is tanult, elsősorban a magyar nyelv elsajátítása végett. Visszatérve Pozsonyba 1826-ban fejezte be a líceumot. Két évig nevelősködött, majd 1828–1829-ben a lipcsei egyetemen filológiát hallgatott. 1830-ben a göttingeni egyetem diákja volt, majd a bécsi udvari könyvtárban tanulmányozta a filológiai műveket. 1832-ben a pozsonyi líceum helyettes tanára, 1833–1839 között a modori gimnázium tanára és rektora volt. 1839-től ismét a pozsonyi líceumban tanított: a jogtudományt és a bölcseletet már magyar nyelven oktatta. Aktívan bekapcsolódott a tanügy reformját szorgalmazó eszmecserékbe, erről több cikket is publikált. Lichner Pállal (Modor) együtt jelentették meg 1845-ben meg a Buda városának törvénykönyve 1244-1421 című munkát. 1853–1854-ben szerkesztette a pozsonyi ev. főiskola Tudósítványát.
Hibát talált?
Üzenőfal